Myrath, Beast In Black – Barba Negra, 2019. november 13. (beszámoló)

Egyes koncerteken – közönségként – jó ideje látványosan több generáció is képviselteti magát, állapítottuk meg Zozzie-val hazafelé menet. A ’80-as évek elején megszülető új műfajra, a heavy metalra anno a tizenévesek kaptak rá, akik ma már az ötvenes éveiket taposó, legtöbbször családos emberek. Kezdetben a feleségüket, férjüket hozták el a bulikra, később viszont a gyerekeiket is, így nem meglepő kép, amikor egész családok jelennek meg egy-egy metal ünnepen. Erre a legjobb alkalmat az olyan fellépések kínálják, mint a mostani, ahol a zenekarok dallamos (slágeres), könnyen befogadható muzsikával szórakoztatják a nagyérdeműt.

„Jó kis csomag ez” – mondta nekünk maga a szervező is, közvetlenül a koncert előtt, és valóban: a Myrath és a Beast In Black közös turnéja a Barba Negrába is telt házat vonzott. A tunéziaiak utoljára 2011-ben, az Orphaned Land előzenekaraként látogattak el hozzánk; én akkor még a létezésükről sem tudtam, az utóbbi években viszont nagy kedvenceimmé váltak, így jó ideje szurkoltam azért, hogy végre élőben is láthassam őket. Ez most összejött, annak viszont nem tudom, hogy örüljek-e vagy sem, hogy csak miután megvettem a jegyet, derült ki, hogy március 1-jén headlinerként is visszatérnek hozzánk.

Myrath

Az csupán a Beast In Black programjának kezdetén vált nyilvánvalóvá számomra, hogy melyik zenekarra voltak többen kíváncsiak (elárulom: a finnekre), ám az is látható volt, hogy többen kifejezetten a Myrath miatt jöttek el, az ő műsoruk alatt tomboltak az első sorokban, majd húzódtak hátrébb a második felvonásra.

Malek Ben Arbia

Nem tudom, mit vártam, de az észak-afrikaiak műsorát követően volt némi hiányérzetem, és nem csak a szett rövidsége miatt. Az sajnos előre jósolható volt, hogy nem fognak olyan hangminőségben szólni, ami tökéletesen élvezhetővé tenné a dalokat. Valaki utólag halknak ítélte a produkciót, én Zaher Zorgati ének soundját nem éreztem kellően tisztának. Ez nyilván nem rajtuk múlt, ami viszont igen, az a viszonylag statikus színpadkép. A hátsó sorban a dobos Morgan Berthet és a billentyűs Elyes Bouchoucha nyilván helyhez volt kötve, Malek Ben Arbia gitáros és a bőgős, Anis Jouini viszont azon kívül, hogy időnként komótosan helyet cserélt egymással, gyakorlatilag egy helyben állva pengetett – ami különösen az utánuk következő produkció fényében tűnt egy kissé öreguras tempónak. A dinamikát egyedül a frontember Zorgati képviselte, ráadásul szóban és gesztusaival is kizárólag ő kommunikált a közönséggel.

A muzsikára természetesen semmi panaszunk nem lehetett: előzenekarként ugyan a rövid programjukkal érkeztek (ha megnézzük a november 4.-i, párizsi koncertjük setlistjét, láthatjuk, hogy mire számíthatunk tőlük márciusban), ám az a kitűnően sikerült idei album dalaira épült. Szó szerint lemezbemutató turnénak lehettünk szem- és fültanúi, hiszen a Shehili 12 tétele közül 8 is elhangzott, csupán a Believer (a Legacy albumról) és a Beyond the Stars (a Tales of the Sands-ról) képviselte a korábbi évek anyagait.

Azt gondolom, a gitárral és a szintetizátorral jól megoldották a lemezen autentikus hangszereken megszólaló keleties dallamok interpretálását. Persze egy kicsit légüres térben játszottak, hiányzott mögülük az a „biodíszlet”, a Zorgati által a következő alkalomra beígért hastáncosnők, tűzzsonglőrök és ki tudja még, micsoda, amit a március 1-jei koncert közönsége valószínűleg egy, a mostaninál komplexebb audiovizuális élmény részeként megkap majd.

Anis Jouini

Már a Beast In Black intróját megelőző percekben is hallható volt, hogy az idegenlégiósokkal felálló finn csapat az utóbbi időszakban komoly rajongótáborra tett szert hazánkban. Ahogy azt a ráadásblokkot megelőzően a basszusgitáros Molnár Máté is elmondta, bő másfél éven belül már negyedszer játszanak Magyarországon. Igaz, most először jöttek teljes programmal, dalaikkal eddig a Rhapsody, a Nightwish, illetve a Powerwolf előzenekaraként állíthatták maguk mellé az űberdallamos heavy/power metal kedvelőit.

Molnár Máté

És ha már itt tartunk: popmetál ide vagy oda, számomra döbbenetes, hogy bár csupán négy évvel ezelőtt alakultak, és 2017 októberében adták első külföldi koncertjüket, milyen profi produkcióval álltak elő, illetve mekkora slágereket sikerült írniuk – nem egyet, hanem legalább másfél tucatot. Ennyi dal hangzott el ugyanis élőben, és egyetlen gyenge darab nem volt köztük. Legalábbis ezt érezhette, aki ott állt a terem első felében, és magával ragadta a táncoló, ugráló, tomboló közönség lelkesedése, akik teli torokból énekelték a dalok szövegét. Nagyon rég (vagy talán soha nem) tapasztaltam az előadók és a színpad előtt állók ilyen fokú egymásra hangolódását: „ezeket nagyon szeretik itt”, állapítottam meg magamban.

Persze a tehetség és a siker nem a semmiből jött. A csapat alapító gitárosa, a szőke Anton Kabanen tíz éven át volt a jó nevű Battle Beast oszlopos tagja. A másik bárdista, Kasperi Heikkinen hosszú ideig a neoklasszikus power metalt játszó Amberian Dawn-t erősítette, a BIB előtt pedig Udo Dirkschneider gitárosaként bizonyított. Molnár Máté a kezdetektől az utolsó pillanatig, vagyis 17 éven át volt alapembere a tavaly megszűnt magyar Wisdom zenekarnak. Atte Palokangas a Beast In Black-kel párhuzamosan többek között a Thunderstone dobosa, illetve turnékon a Waltari veszi igénybe a szolgálatait. A legszürkébb előélete talán leginkább még az énekes Yannis Papadopoulosnak volt, aki olyan görög csapatokból lehet ismerős, mint a Crosswind, az Until Rain és a Wardrum.

Anton Kabanen

„Egyetlen okból vagyunk itt: hogy elhozzuk nektek az igazi (true) heavy metalt!” – jelentette ki első megszólalásakor a kopasz frontember, és hát igen, bizonyos szempontból tényleg azt kaptuk: egy, a hőskort mindenekelőtt külsőségeiben megidéző produkciót. A gitárosoktól a Judas Priest és az Accept legszebb napjait idéző együttmozgásokat, tudatosan megkoreografált pózokat, amelyeket már három és fél évtizeddel ezelőtt sem lehetett teljesen komolyan venni. És úgy tűnt, hogy az est főszereplői sem teszik ezt: a program nagy részében mosolyogva tolták a nótákat, miközben láthatóan el is érzékenyültek, tapasztalva a közönség tomboló lelkesedését. Yannis többször is elmondta, hogy mekkora megtiszteltetés ez számukra.

Kasperi Heikkinen

A legnagyobb bohóc azonban nem ő, hanem a színpad közepét uraló gitáros, Kasperi Heikkinen volt. Grimaszai egy külön fotósorozatot is megérnének, de az is ő volt, aki egy jelzéssel, pillantással, kézmozdulattal a legközvetlenebb kontaktust tudta teremteni a közönség egyes tagjaival. Talán az ő lazasága volt a leglátványosabb, de a hozzá hasonlóan lendületes Molnár Máté és a kissé visszafogottabb Kabanen is magabiztosan uralta a színpad első sávját. Papadopoulos pedig többek között az Overkill-es Blitz-től jól ismert „fegyvert” vetette be újra és újra: a hangszeres részek alatt eltűnt, a háttérbe vonult, majd amikor újra ő következett, az első hangokra szinte berobbant a színpadra.

De hogy az összkép ne legyen faltól falig csillogó rózsaszín, elmondom, hogy bár alapvetően nagy rajongója vagyok a dallamos refrénekkel operáló heavy/power muzsikáknak, a BIB idei From Hell with Love albumának „szintipopja” időnként még az én gyomromat is megfekszi. A Sweet True Lies-ról konkrétan Britney Spears munkássága jut eszembe – még szerencse, hogy élőben inkább a keménység dominált a dalokban, a táncos ritmusok pedig a lelkes nézőket késztették – még a korlát mögötti legelső sorban is – vad ugrálásra.

A másik, ami meghökkentett, az Yannis időnként felhőt karcolóan magas hangfekvése. Az egyik szám elején éppen nem néztem a színpadot, és amikor felhangzott az ének, hirtelen azt hittem, felvételről játsszák be a női szólamot. Pedig nem: Papadopoulos volt az. A frontember külsejének már csak ilyen szempontból is jót tett, hogy az utóbbi időben perzsa uralkodókat idéző szakállat növesztett magának…

Összességében viszont abszolút látványos és szórakoztató volt a BIB bulija. Különösen tetszett, amikor a Crazy, Mad, Insane című nóta elején a gitárosok olyan szemüvegeket viseltek, amelyeken futófényként a nóta címének egy-egy szava világított. Meggyőződésem, hogy ez a siker titka: tartalom és forma, azaz zene és látvány egyaránt magas színvonalon. Még ha nem is teljesen az én világom, amit képviselnek, megemelem a kalapom a finnek teljesítménye előtt.

Az elhangzott dalok:

MYRATH

Intró (Asl)
Born to Survive
You’ve Lost Yourself
Dance
Darkness Arise
Wicked Dice
Monster in My Closet
Believer
No Holding Back
Beyond the Stars

BEAST IN BLACK

Intró
Cry Out for a Hero
Unlimited Sin
Beast in Black
Eternal Fire
Blood of a Lion
The Fifth Angel
True Believer
Heart of Steel
Born Again
Repentless
Oceandeep
Die by the Blade
No Surrender
Crazy, Mad, Insane
Sweet True Lies
From Hell With Love

Ráadás:
Blind and Frozen
End of the World
No Easy Way Out (felvételről)

Zozzie, Ben Arbia, Zorgati és a szerző
Anis Jouini-vel
A szerző: Coly817 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*