Mercyful Fate: In the Shadows (1993)

Sajnos, a kaszás idén sem kímélte kedvenc műfajunk képviselőit, egymás után mentek el meghatározó, a színtérre komoly hatást gyakorló muzsikusok. Aaron Zimpel (Anvil Chorus), Morten Stützer (Artillery), Pete Hobbs (Hobbs Angel Of Death), Richard Brunelle (Morbid Angel), Larry Wallis (a Motörhead alapítója, őt váltotta anno „Fast” Eddie Clarke), de elhagyta a Földet Philomena „Phyllis” Lynott is, a néhai Phil Lynott édesanyja, azonban számomra kétségtelenül a legnagyobb veszteség Timi Holm „Grabber” Hansen, a Mercyful Fate és King Diamond basszusgitárosának halála volt. (Groteszk helyzet: 61 évet élt, míg a halálát követő napon Michael Denner töltötte be ugyanezt az életkort. A két zenész között nyolc nap korkülönbség van, ennyivel volt idősebb Hansen Dennernél.)

Miután tavaly nem emlékeztünk meg az In the Shadows megjelenésének 25. évfordulójáról, így most ebben a rovatban teszem ezt meg. (Ha nem tévedek, a Rednex Sex & Violins és a Twisted Sister Live at the Hammersmith albumai mellett ez volt az egyik legelső CD-m.)

Úgy gondolom, a csapat 1985-ös feloszlását követően csak idő kérdése volt a Mercyful Fate újjáalakulása. A rajongók nem értették megszűnésük okát, nem tudták (nem akarták) ezt a tényt elfogadni. A maga idejében három alapvető klasszikust (Mercyful Fate EP – 1982, Melissa – 1983, Don’t Break the Oath – 1984) jegyző kvintett abszolút kuriózum volt akkoriban, mégpedig mindenféle tekintetben és értelemben. Egyfelől adott volt öt, roppant tehetséges, zseniális muzsikus (King Diamond – ének, Hank Shermann/Michael Denner – gitárosok, Timi Hansen – basszusgitáros, Kim Ruzz – dobos), másfelől zeneileg semmiféle skatulyába nem fértek bele, harmadrészt pedig dalszerkezeteik teljesen szokatlanok voltak, totálisan szemben álltak az akkori standardokkal. Ha valakikre, akkor rájuk joggal húzható a „progresszív” jelző, azonban ugyanennyire szem előtt tartották a fogósságot is. Curse of the Pharaohs, Into the Coven, Black Masses, A Dangerous Meeting, Desecration of Souls, Come to the Sabbath – önmagukért beszélnek.

Kiadójuk, a Roadrunner bőven tett azért, hogy a zenekar neve a feloszlást követően se kopjon ki a köztudatból, hiszen 1987-ben az In the Beginning, majd 1992-ben a Return of the Vampire és az A Dangerous Meeting válogatásokat dobta piacra, amolyan „Casablanca” (értsd: Kasza Blanka) jelleggel. (Megint más kérdés, hogy ezekhez a zenekarnak mennyi köze volt.)

Végül a csoda 1993-ban következett be, ugyanis a tényleges újjáalakulásra ebben az esztendőben került sor. Nem hiszem, hogy volt bárki is, aki komoly összegben fogadott volna a visszatérésükre, mindazonáltal úgy vélem, hogy a ’90-es évek legvégén bekövetkezett újjáalakulási hullámának (Metal Church, Agent Steel, Nasty Savage, Heathen, Necrodeath stb.) a katalizátorai voltak. A klasszikus felállás négyötöde kötelezte el magát a legenda feltámasztását illetően, „csupán”, egy új dobosra volt szükségük, és valljuk be, Kim Ruzz dobszékét, nem foglalhatta el akárki. Gyanítom, hogy a döntést „házon belül” hozták meg, így került a csapatba Snowy Shaw, aki korábban már dolgozott King Diamond-dal (The Eye – 1990).

Csakhogy a lemezt nem ő, hanem Morten Friman Nielsen ütötte fel. A tag nem volt ismeretlen a színtéren, mivel korábban már egyéb dán formációkban (Apocalypse, Crime Academy, Force Majeure, Zoser Mez stb.) is kamatoztatta tudását, felkészültségét. A csavar pedig a kiadó kilétét illetően „jött a képbe”: az újjáalakult Mercyful Fate-et ugyanis a Metal Blade karolta fel, együttműködésük első gyümölcse pedig 1993. június 22-én (máshol június 6.-át olvastam) látott napvilágot, In the Shadows címmel. (Nem elhanyagolható tény: 1993. május 30-án az eindhoveni Dynamo fesztiválon léptek fel, programjukban két új dallal, az Egypt-tel és a Shadows-zal).

Hansen, Shaw, King, Shermann, Denner

A felvételeket két hónap alatt, a dallasi Sound Lab stúdióban, King Diamond, Hank Shermann, Tim Kimsey és Brian Slagel producerkedése mellett zavarták le. Miután adott volt a „márkanév” nem tudom, hogy a zenészekre nehezedett-e bármilyen nyomás, mindenesetre a végeredmény önmagáért beszél, a mai napig ez a Kegyes Sors egyik legmeghatározóbb alkotása. Már eleve értelmét veszti a korábbi klasszikusokkal való összehasonlítás, hiszen új volt a dobos személye, másrészt javában új szelek fújtak a metal világában, harmadrészt pedig, akárhogy is vesszük, kilenc év telt el a Don’t Break the Oath megjelenése óta. Ennyi idő elteltével nyugodtan kijelenthetjük, hogy szemernyi csalódást sem okoztak a koronggal, az anyag abszolút méltó volt a nevükhöz.

Megmaradt minden olyan összetevő, amely a csapatot jellemezte, azaz a fifikás, roppant technikás struktúra, a fogósság, a keménység, és természetesen a zenészek teljesítményébe sem lehet belekötni. A nyitó Egypt, a The Bell Witch, a The Old Oak andalító dallamai, a Shadows fülbe ragadó melódiái – hidegrázás, libabőr; ezek a muzsikusok tudják, hogyan kell a rajongót megbabonázni, gúzsba kötni. Nincs is menekvés előlük. A Room of Golden Air képében egy instrumentális szerzeményt kapunk, míg az Is That You, Melissa egyfajta visszautalás a dicső múltra. Bonus track-ként pedig egy igazi csemege hangzik el a korong végén: a demókon szerepelt, de – számomra érthetetlen okokból – lemezen sohasem publikált Return of the Vampire-t egy bizonyos Lars Ulrich dobolta fel.

Hangzásában, tematikájában és úgy en bloc mindenben a banda abszolút hű maradt önmagához, szemernyi csalódást sem okoztak rajongóiknak ezzel a koronggal. Ahogy a többivel sem, ugyanis számomra azon kevés zenekar közé tartoznak, amelyeknek pályafutását a „hibátlan” jelzővel illethetjük.

Groteszk helyzet 2: jövőre már előre bejelentett, lekötött Mercyful Fate-koncertek lesznek. Sem Michael Denner, sem Timi Hansen nem vesz részt azokon, így viszont megkérdőjeleződik a bulik hitelessége. A magam részéről törölném azokat… Sajnos, a lényegen semmi nem változtat: 2019. november 4. újabb szomorú nap a metal történetében. Legyen könnyű neked a föld, Timi Holm Hansen!

A szerző: Dávid László625 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

2 hozzászólás

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*