Gyerekkorom lexebb dalai – 1. rész

A minap kotorásztam a régi dobozaim között, és találtam egyet, ami tele volt kazettákkal. Megvallom őszintén, évek óta mellőzöm ezt a formátumot. Nincs is már, amivel le tudnám játszani őket, a minőségüket pedig már ne is említsük… Kutakodás közben olyan zenekarok albumai kerültek elő, amelyeket anno nagyon szívesen hallgattam, de azóta valahogy a feledés homályába vesztek. Sok esetben maguk a bandák is eltűntek a színtérről, vagy átalakultak, esetleg csináltak nagy visszatéréseket, több-kevesebb sikerrel. Úgy gondoltam, készítek ezekből most egy kis megemlékezést. Összeszedtem egy párat, a teljesség igénye nélkül. Olyan bandákról lesz szó, akik nem igazán tettek szert világhírnévre, vagy ha mégis, akkor az nem tartott sokáig. Egy-két lemezes csapatokról lesz szó, mindenféle stílusban. Lehet, hogy akad más is, akiben szintén kellemes emlékeket fognak idézni.

Mivel is kezdjük? Az első zenekar nem is annyira a zenéjével fogott meg annak idején, mint inkább a lemezborítójával. A szóban forgó banda az X-Creta, az album pedig az 1986-os Patronizing the Heterodox. Róluk nem sok mindent lehet tudni, azon kívül, hogy Belgium büszkeségei voltak. Ez az egy lemezük jelent meg. Muzsikájukban megtalálhatók mind a thrash metal, mind a hardcore/crossover, mind pedig a punk stílusjegyei. Szerintem a kornak abszolút megfelelő lemez volt, mind stílusában, mind minőségében. A borítója pedig frenetikus! Nem egy hosszú alkotás, 27 perc körül van a teljes műsoridő, és a kazetta kilenc nótát tartalmaz. Tudomásom szerint a tagok azóta felhagytak a zenéléssel.

X-Creta

A következő bandával nagyjából maradunk az előzőleg meghatározott stílusnál, annyi különbséggel, hogy itt már némi kezdetleges death metal-elemek is fellelhetők lesznek a zenében. Ők nem mások, mint a Slaughter és a Strappado című, 1987-es lemezük. Róluk azt lehet tudni, hogy kanadai illetőségűek, és pályafutásuk egy pontján, 1986-ban Chuck Schuldiner is csatasorba állt náluk. Nekik is ez az egy lemezük jelent meg, bár 2004-ben kiadtak egy válogatást, amelyen korai nótáik újrakiadása mellett két feldolgozás is szerepelt: a Death-től az Evil Dead és a Legion of Doom. 1991-ben is megjelentettek egy lemezt, de már Strappado néven, a címe Not Dead Yet volt, és nagyjából ugyanazt a stílust vitték tovább rajta. Mondjuk, sok helyen ez a korong is Slaughter név alatt szerepel. Azóta ők is szögre akasztották a hangszereiket. A szóban forgó album egyébként 24 perces, és kilenc számot tartalmaz. No, de haladjunk is tovább, mert lassan bezáródik a doboz mára… 🙂

Slaughter

A harmadik zenekar az egyik nagy kedvencem a felsorolásból. Nagyon szerettem őket anno, és most is kellemes érzésekkel tölt el a lemezük hallgatása. Velük már egy kicsit erőteljesebben behatolunk a death/grind sűrűjébe: az Incubus-ról és az 1988-as Serpent Temptation lemezről van szó. Itt már egy komoly hosszúságú anyaggal van dolgunk a maga 37 percével, pláne, hogy csak nyolc dal hangzik el ennyi idő alatt. Az első nóta, a The Battle of Armegeddon mindjárt hat perc hosszú. A srácok mindent felvonultatnak benne, amit csak elő lehet adni a kor szellemében. Thrash/death kezdés, grindcore gyorsaságú folytatás, középtájon heavy/speed-es témák dallamos szólókkal, aztán megint death/grind kaotikus szólókkal. Egészen kiváló. Ez a stílusdömping egyébként az egész lemezre jellemző. Azt kell, mondjam, hihetetlen ötletességgel mixelik össze az egészet úgy, hogy a végeredmény egy cseppet sem zavaró.

Incubus

A banda egyébként az Egyesült Államokból származik, és mindössze két lemezt jelentetett meg. Második korongjuk 1990-ben jött ki Beyond the Unknown címmel. Utóbbi albumról azt érdemes tudni, hogy már egy ízig-vérig death metal alkotás, annak minden védjegyével. A korai stíluskeresés/keveredés letisztult, és egy nagyon fain lemezt készítettek a srácok. Kár, hogy nem lett folytatás. Egészen pontosan volt, csak nem ezen a néven, ugyanis a zenekar gerincét adó Howard tesók (gitár/ének és dob) nem hagyták abba a zenélést, és megalapították az Opprobrium zenekart, amellyel még idén is jelentettek meg lemezt, The Fallen Entities címmel. Nagyon jól tették, mert egy rendkívül korrekt anyagot tettek le az asztalra, amely megidézi a korábbi lemezeik hangulatát.

A mai nap utolsó csapata Angliából érkezik, és olyan emblematikus arc szerepel benne, mint Shane Embury, aki ekkor még a dobokat püfölte: ez az Unseen Terror és Human Error című lemeze 1987-ből. Ezzel az albummal bepillanthatunk a grindcore szülőszobájába. Shane és Mitch Dickinson leteszi az egyik téglát az extreme metal/grindcore templomának építésénél, szinte kéz a kézben a Napalm Death-szel, akik szintén ebben az évben jelentetik meg első lemezüket, a Scum-ot. Később Shane át is igazol a N.D.-be, de ott már a négyhúrost pengeti. A stílus természetesen metalcore/grindcore. Az Unseen Terror is azzal büszkélkedhet, hogy csupán egyetlen nagylemezt jelentetett meg pályafutása során. 36 perc hosszú lett az anyag, és kereken 20 dalt tartalmaz. Shane sztoriját már átbeszéltük, a másik tag később felhagyott a zenéléssel. Érdekességként megemlítem, hogy Carl Stokes is megfordult a bandában, aki a Cancer dobosa, de itt bőgőn játszott.

Unseen Terror

Ez alkalommal ennyi fért bele az időbe, de a doboz még sok hasonló remek terméket tartalmaz, úgyhogy folytatás következik…

A szerző: Atter-M18 publikáció
A Rattle Inc. fanzine korai számaiban munkálkodott Attermann néven, véleményt formálva a kortárs hörgős zenekarok lemezeiről. Később átállt az erő túloldalára, és kritikusból kritizált lett. Jelenleg már csak műkedvelőként tengeti életét, a régi kedvencek és az új reménységek között.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*