„A zene iránti érdeklődésem sosem fog elmúlni”

Levélváltás Gulyás Anders-szel, az egykori Plague zenekar frontemberével

Legyen szó a metal bármelyik irányzatáról, hazánk számtalan tehetséges képviselőt termelt ki belőlük. Abba most nem mennék bele, hogy miért nem vitték többre – bár ez relatív –, maradjunk annyiban, hogy minden más lett volna, ha az adott rendszer jobban támogatta volna szeretett műfajunkat. 1990 óta egyik örök kedvencem az egykori, gyöngyösi Plague, kérdéseimre pedig az akkori gitáros/énekes, a ma Svédországban élő Gulyás Anders adta a válaszokat.

Anders, üdvözöllek magazinunk nevében, és köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést!

Én köszönöm a váratlan érdeklődést!

Amennyiben nem bánod, egy kis időutazásra kérnélek fel…

OK. Mint azt már neked korábban említettem, 25 éve hallottam utoljára az akkori zenéinket. Ezért még egyszer köszönöm, hogy eljuttattad hozzám a Without Emotions demót! Őszintén szólva, már évek óta kíváncsi voltam rá, hogy akkoriban mivel is foglalatoskodtunk. 🙂

Mikor alakult a Plague? Kik alapították a zenekart, és hány évesek voltatok akkoriban?

’89-ben alakultunk, és 16 évesek voltunk.

Ismertétek egymást korábbról? Barátok voltatok?

Boros Róbert általános iskolai osztálytársam volt, Orosz Józsival pedig egy közös ismerősünk hozott össze. Szerelem volt első látásra. 🙂 Komolyan: szerintem a Józsival kialakult erős barátságunk fogta össze a későbbiekben az együttest. Vele próbatermen kívül is összejártunk hétvégente bulizni. Nagyon jó és emlékezetes idők voltak.

A Plague volt az első zenekarotok, vagy már korábban is szereztetek zenészi tapasztalatokat egyéb bandákban?

Ugye viccelsz? 🙂 Szinte teljesen zenei alapok nélkül kezdtünk bele az egészbe.

Akkoriban mely zenekarok, zenészek voltak rátok hatással?

Ha a metalnál maradunk, akkor úgy emlékszem, hogy a német thrash (Sodom, Destruction, Kreator) és az amerikai Slayer mindnyájunknak tetszett. Jómagam később rajongója lettem az Obituary-nak, a Death-nek és a Morbid Angel-nek is. A Celtic Frost is személyes kedvenc volt. Emlékszem, hogy amikor összeismerkedtünk, Józsi nagyon szerette a Mercyful Fate-et, amit én sosem tudtam megérteni. Valószínűleg ugyanúgy, mint ahogy ő sem azt, hogy én például a korai Depeche Mode-ot is kedveltem. 🙂

Afféle hobbizenekarnak tekintették a Plague-et, vagy komolyan vettétek a zenélést, tehát nem csak önmagatok szórakoztatására játszottatok?

Hmmm, szerintem ezek keveréke lehetett a közös hozzáállás. Ki akartuk fejezni magunkat, és talán felmérni, hogy milyen messzire tudunk pár év alatt eljutni a zenénkkel.

Ki találta ki a zenekar nevét? Honnan jött az elnevezés?

Egy angol szótár lapozgatása alkalmával találtam ki. 🙂 Akkori füllel nagyon vagányul hangzott. Az eredeti név Agony lett volna, de kiderült, hogy azt már lenyúlta egy kortárs svéd banda.

Emlékszel még arra, hogy ki tervezte a logót, és az hogy nézett ki?

Jómagam terveztem, és mindenképpen akartam a logóba egy fordított keresztet, ami sikerült is. 🙂 Őszintén bevallva, eleinte black metalt szerettem volna játszani, de a többiek ezt rögtön lehurrogták. Szóval a már említett együttesek mellett a korai Bathory is eléggé megfogott.

Milyenek voltak a próbáitok, és milyen gyakran próbáltatok? Ilyenkor csak saját számokat játszottatok, vagy egy-egy feldolgozásnak is nekiugrottatok?

Csak heti egyszer tartottunk próbát, aminek két oka is volt. Nálunk, a családi ház pincéjében zenéltünk, és apám vagy a szomszédok kivertek volna minket, ha ezt gyakrabban tesszük. Így utólag már azon is csodálkozom, hogy ezt kibírták. Szerény zenei tudásunk és tapasztalatlanságunk miatt túlbonyolított, hosszú és logikátlan számfelépítéseink voltak, ezért a dalok gyakorlása/eljátszása sok energiát vett igénybe, és ezt szerintem mi sem akartuk volna heti egy alkalomnál többször megismételni. Egy teljes feldolgozásig jutottunk el (Destruction: Mad Butcher), ezen kívül csak számrészleteket játszottunk néha próbákon. Arra azonban emlékszem, hogy szerepelt a terveim között a Mötley Crüe Kickstart My Heart-jának thrash metal változata és a Sex Pistols Anarchy in the U.K.-jének feldolgozása is. Az utóbbi szerintem nem is lett volna rossz.

Hogyan születtek a dalok, a szövegek, és ki írta ezeket? Milyen témákat boncolgattak a szövegek?

Mivel én voltam az egyetlen gitáros, így én voltam a fő zeneszerző és szövegíró. A szövegvilágra a háború, az erőszak, a lelki trauma és mindenféle hasonló szerencsétlenség volt a jellemző, tipikus thrash szellemben. Végül is nem lehetett első randiról vagy napsütéses időjárásról erre a fajta zenére sikoltozni. 🙂

Az már a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy angolul énekeltek?

Igen, hiszen kedvelt együtteseink is ezt tették.

A dalok eleve angolul születtek, vagy magyarról fordítottátok őket angolra? Hogyan fogadták a hazai thrash-rajongók az angol nyelvű nótákat?

Az akkori gyengébb nyelvtudásom miatt először magyarul írtam meg őket. A tippem az, hogy az angol nyelvű ének valószínűleg a hallgatóknak is jobban tetszhetett.

Annak idején három demót rögzítettetek; arra kérnélek, hogy beszélj részletesen a felvételekről, a dalokról, a hangzásról, a borítókról. Hol, milyen körülmények között tudtátok felvenni a demókat? Rendelkeztetek-e stúdiós tapasztalatokkal? Milyen fogadtatásban részesültek ezek az anyagok, milyen kritikákat kaptatok rájuk?

Nem akarok neked hazudni, de már nem emlékszem, hogy az első demót hol/hogyan vettük fel. Brutális és finomítatlan anyag volt, valaki a német Protector-hoz hasonlított. A második demót a gyöngyösi Beyond együttes énekese segített felvenni a próbatermükben. Ez volt a Without Emotions, amit te juttattál el most hozzám. Bevallom, meglepett, hogy milyen rossz a hangzása, borzasztóan csikorog az egész, szinte hallgathatatlan. A mai technológia segítségével, egy online ingyenesen letölthető keverőprogrammal pár másodperc alatt sokat tudtam javítani rajta. Kár, hogy akkoriban nem voltak ilyen lehetőségek. 🙂 A harmadik demót egy vidéki stúdióban készítettük, a tulajdonos irányítása alatt. Ehhez a kazettához egy borítót is készítettünk. A második demó a Metal Hammerben kedvező kritikát kapott, és a további folytatás iránt érdeklődtek. Ezt azonban egy évre rá, a harmadik demóval (érthető okokból) sikerült lenulláznunk, ha-ha! 🙂

Az első demót nem terjesztettétek. Ennek mi volt az oka?

Szerintem Józsi valamennyire terjesztette. Sőt, pontosan emlékszem, hogy a Metal Hammernek is elküldte, de a postán elkallódhatott, mert állítólag nem ért célba.

Emlékszem, annak idején a Metal Hammer azt írta a Without Emotions-ról, hogy komoly Destruction-diétán éltetek, ami a zenén egy az egyben hallatszott, mi több, a hangod is ugyanolyan volt, mint Schmier-é. Ráadásul a demón a Mad Butcher-feldolgozás is szerepelt…

Kár lenne tagadni, abban az időszakban valóban a Destruction volt a legerősebb hatásunk. 🙂

Mi indokolta, hogy a You’re Preachin’ Forgiveness erre a demóra is felkerült?

Vagy Józsinak tetszhetett különösképpen ez a szám, és ezért szerette volna újra felvenni, vagy pedig azért, mert két saját szám és egy feldolgozás kevésnek tűnt egy demóra. Már nem emlékszem pontosan. Viszont, ha már szóba hoztad, kapsz egy kis fun fact-et ennek a számnak az újrafelvételéről. Az volt a terv, hogy az egyik darálós rész szünetében bemondom, hogy ”Scum!”. A felvétel alkalmával viszont ez hirtelen nem jutott eszembe, és ehelyett ”Shit!” lett belőle. 🙂 Ennyi év után újrahallgatva azon is jót nevettem, hogy a Morbid Lust című szám szövegébe is sikerült belerondítanom. Túl korán kezdtem bele egy szövegrészbe, de végül azt úgy hagytuk meg. 🙂

A Mr. Harlequin demón már Sipos András basszusgitározott. Boros Róbert miért távozott tőletek?

Egy idő után nem éreztük azt, hogy hozzánk hasonlóan komolyan veszi a zenélést. Próbákról elmaradozott, a demóköltségekbe nem szállt be, és jóformán minden szabadidejét a barátnőjével töltötte, ami a gyakorlás rovására ment. Mivel nem sok esélyt láttunk arra, hogy megváltozzon a hozzáállása, kénytelenek voltunk megválni tőle. Egy évvel később viszont már egy másik együttesben játszott, ami engem őszintén szólva meglepett, mivel azt hittem, hogy már egyáltalán nem érdekli a zenélés.

András mekkora szerepet játszott az új dalok megkomponálásában?

Sajnos nagyon keveset, és ezt azért mondom, mert szerintem hármunk közül neki volt a legtöbb tehetsége a zenéléshez. Impozáns termete ellenére nagyon halk szavú, introvertált személyiség volt, így nem igazán érvényesülhettek az ötletei. 🙂

Tudatos döntés volt, hogy a Mr. Harlequinre az első két anyaghoz képest komplexebb, hosszabb dalokat tesztek fel?

Igen, egyfajta kísérlet és irányváltoztatás volt ez a részünkről, de a már korábban említett komolyabb zenei tudás hiánya miatt ez az ötlet megbukott. Erről nem is szeretnék többet beszélni. Azt a demót nem kell elküldened. 🙂

Zeneileg fejlődtetek? Vannak hasonlóságok, különbségek a demók között?

Az első kérdésre a válaszom az, hogy nem, de erre még visszatérek.

Beszélj egy kicsit a Plague-koncertekről!

Nem sokat koncerteztünk, mivel mindhárman tanulók voltunk, és ebből az okból kifolyólag nem voltunk igazán mobilisak. De azért a budapesti Fekete Lyukba például eljutottunk ´91-ben, és az egy egész jól sikerült buli volt. Ott hallott bennünket Nagy Feró is, akinek annyira megtetszett a zenénk, hogy felajánlotta, szerepeljünk az akkori (negyedik?) Garázs-válogatáslemezen.

A ’80-as években aranykorát élte a thrash metal, rengeteg ígéretes csapat bukkant fel hazánkban is, például az Undertaking, a Mirror, az Almighty, az Eclipse, a Barbed Wire, a Neckrofight, a Beyond stb. Hogyan emlékszel erre az időszakra? Kikkel voltatok baráti viszonyban? Cserélgettetek egymással felvételeket?

Nagyon izgalmas időszak volt, ezért is szerettünk volna ennek a részese lenni. A felsoroltak közül személy szerint csak az Undertaking zenéjét ismertem, és az kifejezetten tetszett is.

Az a tény, hogy gyöngyösiek voltatok, nem jelentett hátrányt számotokra? Értem ezalatt, hogy nem voltatok annyira szem előtt, mint a pesti bandák. Gyöngyösön kívül mennyire voltatok ismertek?

Mind a mai napig egyértelműen előny a fővárosban lakni: benne vagy a körforgásban, itt „történnek” a dolgok. Őszintén szólva, szerintem Gyöngyösön sem túl sokan ismertek bennünket. 🙂 Emlékszem, például többször előfordult, hogy a gimnáziumban, ahová jártam, szünetben azzal a kérdéssel jöttek oda hozzám, hogy mi játsszuk-e azt a zenét, amit a rádióban hallottak valamelyik metal műsorban. 🙂

Ha már Gyöngyöst szóba hoztuk, rajtatok kívül a városban működött még a Beyond, az Anarchia és az Odds ’n’ Sodds is. Ezekkel a bandákkal jóban voltatok?

Inkább csak helló-helló szinten. Az Odds ’n’ Sodds egyébként úgy tudom, hogy hatvani csapat volt.

Szeretted a muzsikájukat? Ha jól emlékszem, az a Boros Róbert is az Odds ’n’ Sodds sorait erősítette, aki az első két Plague-demón bőgőzött, igaz?

Így igaz. Én viszont sosem hallottam az Odds ’n’ Sodds-ot, csak annyi infóm volt róluk, hogy állítólag nagyon jó volt a gitárosuk. Így utólag már csak emiatt is kíváncsi lettem volna rájuk.

Gyakran kaptatok interjú-felkéréseket?

Passz. A dolgoknak ezt a részét Orosz Józsi kezelte. Ő volt a sajtófelelős. 🙂

Emlékszel még az olyan lapokra, mint a Feszültség, a Rattle Inc., a Metal Mirror, a Panic vagy a Brutal Metal?

Csak a Metal Mirror nevére emlékszem.

Egykori dobosotok, Orosz József Szabó Ákossal együtt az Answer-t szerkesztette…

Így, hogy említed, most ez is beugrott. Engem személy szerint nem annyira foglalkoztatott az újságírás/szerkesztés.

Szerinted miben rejlik/rejlett a fanzine-ek jelentősége? Milyen szerepet játszanak az undergroundban? Hogyan támogatják, támogathatják egy-egy zenekar pályafutását?

Ezeknek a fajta újságoknak kétségtelenül voltak értékeik, például igen jelentősek lehettek a demóterjesztés fórumaiként, de szerintem egy zenekar számára az a legfontosabb, hogy koncertezés révén próbáljon meg bekerülni a köztudatba, és ott relevánssá válni.

Minek köszönhette a thrash a ’80-as években a népszerűségét? Miért tudott nagy tömegeket megmozgatni? Hogyan definiálnád a thrash lényegét, fogalmát?

Egy extrém, agresszív, misztikus és korábban még nem hallott zenei irányzat volt. Az új dolgok mindig komoly figyelmet keltenek, és ez a thrash esetében sem volt másképp. Sok lázadó tizenéves számára nyilván a külsőségek is sokat számítottak. Nekem személy szerint a zene vérpezsdítő energiája tetszett, ezen kívül pedig mindig is vonzott a „sötét oldal”. 🙂

Mikor és miért oszlott fel a Plague?

Először Sípos András, a basszusgitárosunk dobta be a törülközőt, mert a felvételijére szeretett volna koncentrálni. Jómagam pedig úgy éreztem, hogy az egész zenei próbálkozásunk zsákutcába jutott, mivel túl képzetlenek voltunk, és a fejlődésünk emiatt stagnált. Ezért döntöttem úgy, hogy gimnázium után egy teljes évet kizárólag arra fordítok, hogy gitárleckéket veszek, és full-time gyakorolok. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ennek eredményeképpen rövid időn belül egy teljesen más szintre sikerült lépnem zeneileg. Így visszatekintve, nyilván hamarabb kellett volna ezt megtennem, de hát egy tizenéves gyakran érez úgy, hogy már mindent mindenkinél sokkal jobban tud. 🙂

Őszintén szólva, ez az oka annak is, hogy mind ezidáig nem voltam kíváncsi a régi felvételeinkre, ugyanis egyszerűen kínosnak éreztem őket. Van viszont egy dolog, amiről kevesen tudnak. Az utolsó periódusban, amikor Józsival már csak ketten maradtunk, született három teljesen új számunk. Ezek zeneileg már egy egészen más szintet képviseltek, összehasonlíthatatlanok a korábbi próbálkozásainkkal. Ez lett volna a negyedik demónk. Egy nagyon súlyos, death metal stílusban íródott anyag, ahol az énekstílus is teljesen más lett volna.

És hogy végül miért nem vettük fel ezt az anyagot? Amikor Józsinak elmondtam, hogy átmenetileg feloszlatom az együttest, mivel szeretnék egy ideig egymagamban, csak a gitározásra összpontosítani, hogy felhozzam magam egy komolyabb szintre, úgy megsértődött, hogy minden további együttműködésről lemondott. 🙂 Azzal büntetett, hogy már az új demót sem akarta velem felvenni, mondván, hogy elment a kedve az egésztől, ha-ha! 🙂 Pár év múlva ezt megbánta, és addigra már én is megbocsátottam neki. Valahol persze érthető volt az akkori reakciója… 🙂

Mi történt veled a banda megszűnését követően?

Ez most lehet, hogy kiábrándítóan fog hangzani, de őszinte szeretnék maradni. Egy idő után beláttam, hogy akármilyen jól is menne a zenélés, a jövőben nem azt az életmódot szeretném élni, mint egy zenész. Meg aztán arra is rájöttem, hogy zene nélkül is lehet rocksztár életet élni. 🙂 Úgy vagyok vele, hogy valamit vagy 100 százalékosan csinálok, vagy pedig sehogy. 20 évesen éppen ezért tettem le véglegesen a gitárt. Ennek a döntésnek a meghozatala után költöztem Svédországba, ahol elkezdtem az egyetemi tanulmányaimat. Közgazdász lettem, és jelenleg az egyik nagy IT-cégnél dolgozom mint üzleti tanácsadó. A zene iránti szenvedélyemet pár évig az erő- és küzdősportok váltották fel, az utóbbi több mint tíz évben pedig a különféle befektetések és a (tőzsdei) kereskedelem.

Anders napjainkban

Egykori zenésztársaiddal tartod még a kapcsolatot?

Orosz Józsit azóta is hiába hívom, hogy jöjjön el Budapestre bulizni, amikor ott vagyok. Ő egy ilyen földhözragadtabb, szerényebb típus, sosem szeretett kimozdulni Gyöngyösről. 🙂 Szerintem klubozás terén amúgy sem tudná velem tartani a tempót, de ezzel nincs egyedül. 🙂 Személyesen sajnos már lassan 15 éve nem találkoztunk, a többiekkel pedig még régebben.

Gyakran látogatsz Magyarországra?

Gyöngyösön azóta sem jártam, de Budapestre mindig is szívesen jöttem. Pár éve volt, hogy szinte havi szinten leutaztam, de az utóbbi időben ez jóval ritkábbá vált.

Mutatsz még érdeklődést a metal iránt? Követed a színtéren zajló eseményeket?

Hmmm, a zene iránti érdeklődésem sosem fog elmúlni. A régi, ismert metal bandák új zenéit olykor-olykor meghallgatom az interneten, mert érdekel, hogy ma milyen irányba tartanak. Nagyjából tehát képben vagyok. Meg kell említenem, hogy nagyon rosszul érintett Jeff Hanneman és később Lemmy halála is. Csalódás volt látni, hogy a Morbid Angel (David Vincent) és a Celtic Frost mivé vált. Befejezésként és ellensúlyozásképpen azonban mondok valami vidámat is. Korábban dolgoztam olyan kliensnél, ahol a munkahetet péntekenként mindig úgy fejeztem be, hogy az irodában egy percre full hangerőn felnyomtam a laptopomon az Obituary Insane-jét. 🙂 El tudod képzelni, hogy a nyakkendős balfaszok milyen zavarodottan pislogtak, ha-ha! 🙂 Mindenesetre jól megalapozta a hangulatot a hétvégék előtt. 🙂

Anders, köszönöm szépen a válaszaidat, és minden jót kívánok neked!

Viszont kívánom!

A szerző: Dávid László625 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*