Voivod: Nothingface (1989)

Már nem ez az első lemezismertető, illetve cikk a zenekarról/velük kapcsolatban, amióta újraindult a Rattle Inc. heavy metal magazin, ezért elég nehéz újat leírni a kanadai bandáról, mivel számtalanszor megdicsértük páratlan zenéjüket. Kiapadhatatlan és utánozhatatlan kreativitásukat, úttörő szerepüket méltatta már Coly, Sipy, Bársony Péter, Dávid László és én is, de azt hiszem, megérdemlik, hogy újra, és a továbbiakban is ezekkel a jelzőkkel illessük őket. Pályafutásukat sok együttes megirigyelhetné, ám sajnos nem volt minden zökkenőmentes, Piggy halála hatalmas tragédiaként érte a Voivod együttest és a rajongókat, de a számos tagcsere sem jön jól egyetlen zenekar életében sem, mint ahogy náluk sem.

A Voivod előremutató zenéjével sosem kapta meg azt az elismerést, ami igazán járt volna nekik, de a vájt-fülű metal-rajongók és az együttest a hatásaik közé soroló zenészek istenként tekintenek a bandára. A Nothingface az ötödik nagylemeze a Québec-i srácoknak, akik ekkorra rendesen megvetették a lábukat a fémzene birodalmában, hatalmas szeletet kikanyarítva abból. A kezdeti kaotikus (de már itt is előremutató) thrash metal-ból előbb techno-progresszív-thrash, majd progresszív metal lett, így mondhatjuk, hogy a muzsika szép lassan metamorfózison ment keresztül, lemezről-lemezre tágították az univerzum határait, míg elértek egy olyan pontig, ahonnan már nem tudtak (vagy nem akartak) tovább lépni. Talán emiatt az Angel Rat utáni lemezeik egy kicsit visszakanyarodtak a korábbi érába, de természetesen nem önmásolás formájában, hanem figyelembe véve az aktuális kor zenei történéseit, és ebből a keverékből alkottak további albumokat, amelyekben ugyanúgy kitapintható volt a fejlődés. Nincs mese, a Voivod minden lemezével óriásit dobott, még ha nem is minden kiadványuk nyerte el egészen a tetszésemet, ám sosem fanyalogtam rájuk, mert mindegyikhez maximális tisztelettel tudtam viszonyulni a magas zenei színvonal miatt.

A Nothingface album a megjelenésekor kapott hideget-meleget (emlékszem, a Panic fanzine-ben nagyon megosztó lett a pontozás), sokan úgy vélték, hogy teljesen elkanyarodott a zenekar az eredeti útról, pedig csak egy újabb lépcsőt (vagy hegycsúcsot) mászott meg a társaság. Igaz, ezen a lemezen a zene sokkal finomabb formát mutat a Dimension Hatröss-höz képest, mint ha összehasonlítjuk a negyediket a Killing Technology-val, de ugyanúgy az első hangról felismerhető a csak rájuk jellemző Voivod-stílus. Szerencsére, mostanában már nem tekintik mostohagyermeknek ezt a nagylemezt, az évek során ez is szépen beilleszkedett a Voivod-életműbe. Nekem már rögtön a nyitó hangtól fogva bejött a korong, és akkoriban nem is igazán értettem, hogy néhány embernek mi baja volt vele.

Talán az, hogy mertek egy 1967-es Pink Floyd dalt feldolgozni? Az valóban nem egy thrash/black metal szerzemény, de olyan „másolatot” kreáltak az Astronomy Domine nótából, hogy az egyszerűen fantasztikus. Kár, hogy Syd Barrett nem hallhatta, egészen biztosan elégedetten bólogatott volna, ha találkozik ezzel a zseniális átirattal. Nem beszélve a szintén szenzációs videoklipről, amiről anno a Panic magazin (már megint ők) külön cikket szentelt. Nos, ha feldolgozásról van szó, akkor ez a tisztelgés mindenképpen a non plus ultra.

Igen, Snake hangja még dallamosabb, tisztább, nyoma sincs már az acsarkodásnak, az üvöltésnek, viszont egész jól megtanulta használni a hangját, szerintem nagyon jól illeszkedik a zenéhez, ami ezen a lemezen hallató. Piggy gitárja sincs már széttorzítva, helyette rengeteg effekt ékesíti egyéni gitárjátékát, amire már tényleg azt mondhatjuk a korábban létrehozott koncepciójuk alapján, hogy sci-fi vagy space metal. Away komplex dobolása megmaradt, de a tempókból időnként már ő is visszavett. Szóval, a Nothingface egy letisztult zenekart tükröz, ami sajnos nem mindenkinek nyerte el a tetszését, de ez legyen az ő bajuk; mint mondottam, nekem az első találkozás óta nagy favoritom a korong.

A The Unknown Known tökéletesen megtestesíti azt az új irányt, ami ezt a lemezt jellemzi: komplex nóta, amelynek egészen futurisztikus hangzása van, erre valahogy nagyon ráéreztek a srácok. Nem durva, nem erőtlen, hanem teljesen egyéni, harsány és egyben kicsit nyomasztó is. Engem azonnal meggyőzött a dal, és a folytatás sem gyengébb, jönnek egymás után a váltásoktól hemzsegő, de mégis simán megjegyezhető nóták. Ebben óriási a Voivod: a komplexitás mellett tudtak fülbemászó dallamokat, megjegyezhető zenei témákat írni. Erre remek példa az egyik kedvencem, a Pre-Ignition, de említhetném az X-Ray Mirror-t is. Az előbbinek a közepén van egy óriási kalandozás, aminek keretein belül Piggy legitározza a csillagokat az égről. Szenzációs, ahogy penget, de a többiek is felnőnek hozzá, Away és Blacky betonozzák a formabontó alapokat, de az egész tétel úgy zseniális, ahogy van.

Az Into My Hypercube-nak olyan hangulata van, hogy egy ütős sci-fi filmnek tökéletes aláfestő zenéje lehetne. Mondjuk, egy olyan „tipikus” sztoriba illene bele, amikor a földönkívüliek idejönnek, hogy megpróbálják elsöpörni az emberiséget. Természetesen ebben a dalban is sok téma lép be, nincs hiány a progresszivitásból. Nagyon bírom a Sub-Effect-et is, szerintem Snake éneke viszi a prímet, nagyon jó dolgokat ad elő, de erre rákontráz Piggy egy óriási gitár-bűvöléssel, így végül nehéz eldönteni, hogy ki is „nyeri a versenyt”.

Ha egyenként megnézzük a zenészek teljesítményét, valóban nehéz megmondani, ki a „sztár” ebben a zenekarban, mert mindenki nagyon odatette magát, de a leglényegesebb, hogy mind a kilenc nóta (plusz az intró) hatalmas zenei (űr)utazásban részesíti a hallgatót. Kivételes együttes a Voivod, még sok-sok lemezt tőlük, úgy, hogy a színvonalból ne engedjenek, de ettől nem félek, mert a legutóbbi album, a The Wake is nagyon jó lett. A Voivod a fémzene égboltján egy ragyogó állócsillag.

A szerző: Zozzie313 publikáció
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari vállalatnál tudományos segédmunkatárs.

2 hozzászólás

  1. Elsőre nekem is fura volt, merthogy ugye a Dimension….aztán ráébredtem, hogy még ahhoz képest is szintet léptek. Kívül esik az időn, magából a zenéből alig lehet behatárolni mikor készült. Ma is modernnek hat, ha ma jelenne meg, ugyanúgy előremutatónak tűnne.

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*