Steeler: Strike Back (1986)

A német Steeler minden kétséget kizáróan egy kultikus heavy metal zenekar. Négy kiváló lemez után innen indult szólópályára Germánia Ritchie Blackmore-ja, azaz Axel Rudi Pell, akinek ez a döntése egyben a zenekar sorsát is megpecsételte. Jelen ismertető tárgyát képező anyagukat az alábbi felállásban készítették el:

Peter Burtz – ének
Axel Rudi Pell –gitár
Thomas Eder – gitár
Hervé Rossi – basszusgitár
Jan Yildiral – dobok

A négy anyag, amelyet a banda letett az asztalra, egytől egyig nagyszerű a maga nemében, de úgy vélem, hogy a 33 évvel ezelőtt, 1986. október 1-jén napvilágot látott Strike Back-kel értek fel karrierjük csúcsára. Az első albumon Peter Burtz hangja még a bizonytalanság jeleit mutatta, erősen amatőr benyomást keltve a hallgatóban. A második, Rulin’ the Earth címet viselőn már hallani lehetett az időközben vett énekleckék hatását, ám amit az 1986-as albumon alakít, az valami zseniális!

Kilenc dal, kilenc himnusz. Van itt minden, kérem, ami a ’80-as éveket jellemezte. A német kiadás (az amerikai megjelenésen más a dalok sorrendje) kellemes felvezetővel indít, majd egy pofás, tempós, korai Bonfire-jellegű szám kerekedik ki a Chain Gang-ből. Az Accept hatása szintén lépten-nyomon tetten érhető. A két legjobb példa rá talán a speed metalnak is beillő Danger Comeback és a címadó Strike Back. Hallhatunk némi amerikai aréna rock-beütést a Money Doesn’t Count című dalban.

A hűvös eleganciával előadott Icecold-ban 02:10-nél üveghangokkal indító gitárszóló kitűnően passzol a dal világához. A nóta vége felé bekúszó „acceptes” menetelés, majd a szöveg témáját képező jéghideg, fiatal hölgy visszafogott nyögdécselése remek záró téma. Megkerülhetetlen a kitűnően megírt és prezentált Messing Around with Fire, illetve a Rockin’ the City, de pazar zenekari egység jellemző a teljes műsoridőre. Számomra a legjobb tétel mégis a Night After Night középtempós, kitörölhetetlen refrénnel megáldott alapvetése. Színtiszta HEAVY METAL ez, méghozzá a legjobb fajtából!

A lemezt záró Waiting for a Star finom lírája előbb megnyugvást hoz, majd a gitárszólónál beindul, hogy aztán elérkezzünk a katarzis-szerű befejezéshez. Érdekesség, hogy az itt elhangzó fütyörészős rész kísértetiesen hasonlít a Queensryche szintén 1986-ban megjelent Rage for Order lemezének utolsó dalában, az I Will Remember-ben hallhatóhoz. Ám mivel a Steeler majdnem két és fél hónappal hamarabb jött ki a Strike Back-kel, mint az amerikai pályatárs a Rage for Order-rel, helyesebb talán úgy fogalmazni, hogy az I Will Remember hajaz a Waiting for a Star-ra. Mindenesetre a Scorpions-tól is hallhattunk hasonlót az 1990-es Winds of Change-ben. 🙂

Mindent egybevetve, a ’86-os év egyik legjobb albumával rukkolt elő a Steeler. Sajnálatos módon a negyedik lemez, az 1988-ban kihozott Undercover Animal már nem tudta hozni az előzőleg magasra tett mércét. Jó ugyan (én kimondottan szeretem), de mégis az életművük leggyengébbje, nóták szempontjából is a kifulladás jeleit mutatja. Ezen felül, profizmus ide vagy oda, túl amerikai ízű lett, amit a rajongótábor megosztva fogadott. Axel lépett is utána, hogy máig sikeresen működő zenekarának útját egyengesse. Így ért véget a jobb sorsra érdemes germán együttes története, amely viszonylag rövid ideig tündökölt, mégis kitűnő albumokat hagyott ránk.

A szerző: John Quail5 publikáció
Ifjúkora óta a hard rock és a heavy metal műfaj megszállottja, de időnként szívesen hallgat reneszánsz zenét vagy akár templomi gregorián énekeket is. A történelem, ezen belül elsősorban a magyar középkor kedvelője.

1 hozzászólás

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*