Pentacle: Spectre of the Eight Ropes (2019)

Érdekes pályafutást tudhat maga mögött a Pentacle. Az 1989-ben, Bladelben életre hívott csapat a holland death/doom színtér egyik úttörője, alapzenekara, csupán pár évvel fiatalabbak az Asphyx-nél vagy a Sempiternal Deathreign-nél. Értelemszerűen nem ez szolgáltatja érdekességüket, hanem az, hogy három évtizedes pályafutásuk során mindössze két tagcsere történt a soraikban, illetve, hogy rajongóikat nem kényeztetik el hangzóanyagokkal, bár utóbbi megállapítás relatív. Márpedig, ha death/doom-ról van szó, akkora a Pentacle egy hibátlan választás, azt is mondhatnám, megkerülhetetlen zenekar.

Kezdjük azonban az elejétől! Maga a komplett holland extrém metal színtér kialakulása 1984-ig, a rotterdami Thanatos megalakulásáig vezethető vissza; ők voltak a tulipános ország legelső thrash/death csapata. Igazából azonban a ’80-as évek végéhez közeledve hívták fel magukra a figyelmet a németalföldi, súlyos, brutális metalt játszó együttesek, a már fentebb említetteken kívül olyanok, mint a Mandator, a Mourning, a Sinister, a Pestilence, vagy a Beyond Belief. Ehhez a körhöz tartozik a Pentacle is.

Wannes Gubbels

A formációt Wannes Gubbels énekes/basszusgitáros és Mike Verhoeven gitáros hozta létre, akikhez egy évvel később csatlakozott Marc Nelissen dobos. Eredeti céljuk nem más volt, mint hogy életben tartsák az ősi death metalt, ami esetükben a 1984-1989 közötti időszakot jelenti, különös tekintettel a Celtic Frost munkásságára. Természetesen nem szimpla másolásról van szó, csupán az inspirációs forrás előtti főhajtást tartották szem előtt. A Pentacle mind a mai napig az underground színtér egyik legalapvetőbb, legmegbízhatóbb bástyája. A trió felállás mellett tulajdonképpen a kétezres évek legelejéig tartottak ki (leszámítva az 1996-ban megjelent The Fifth Moon EP-t, amikor is Edwin Fölsche volt a másodgitáros), ekkor viszont kettős tagcsere zajlott le soraikban: Mark Nelissen-t Robert Smissaert váltotta, míg a másodgitáros pozícióját Mike Verhoeven nála 11 évvel fiatalabb öccse, Alex Verhoeven vette át, és ettől a ponttól kezdve egyéb személyi változások már nem is történtek. Hozzáteszem, zeneiek sem.

És itt jön be a második érdekesség: a Spectre of the Eigth Ropes a harmadik lemezük. „Mi a faszt csináltak eddig?” – teszi fel a költői kérdést – teljes joggal – a földi halandó. Erre pedig az a válasz, hogy csak akkor jelentkeztek teljes sorlemezzel, amikor a megírt anyagot megjelentetésre méltónak találták. Ezen kívül több, más csapatokkal közös megosztott kiadványon szerepeltek, és az sem vált feltétlenül előnyükre, hogy Mike Verhoeven 2005-ben kartörést szenvedett, és bizonytalan ideig nem állt a Pentacle rendelkezésére.

Amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy Wannes Gubbels szerepelt az Asphyx 2000-es, On the Wings of Inferno című lemezén (ő énekelte fel a korongot), a Death…the Brutal Way single-jén és albumán (2008, 2009 – ezeken basszusozott), valamint az ő nevéhez köthető a Soulburn ’96-os demója és ’98-as Feeding on Angels címet viselő lemeze is. A „biztonság kedvéért” pedig játszott a Bunkurban is. (Utóbbi alakulat munkásságát is ajánlom az extrém metalra fogékony rajongóknak.)

A lényeg azonban, hogy most szeptember 21-én megjelent az új Pentacle album. Utálom az olyan „ajánlásokat”, körülírásokat, hogy „ha ismered az adott zenekar korábbi lemezeit, ismered az újat is”, de a Pentacle esetében elfogadható ez a kitétel, sőt, el is kell ezt fogadni. Náluk nincsenek forradalmian újat hozó megoldások, meglepetések, szintetizátorszőnyegek, női énekszólamok, mézédes melódiák, rájuk kizárólag az alapokig visszavezetett death/doom klisé húzható. Teljesen mindegy, hogy a Behold…Denial, Despair and Cruelty-t, az I Christen Thee Doom!-ot, a The Fury of Retribution-t, vagy a Mesmerizing Depths of the Abyss-t említem, mindegyik szám az old school death/doom szellemében fogant, nem beszélve arról, hogy Wannes Gubbels hörgése/előadása totálisan Martin Van Drunen-t idézi.

Ha pedig már a régi iskolát említettem, utolsóként – Killjoy emléke előtt adózva – a Necrophagia Forbidden Pleasure-jét (Season of the Dead) vezetik elő. A Toneshed stúdióban felvett anyag hangzása az égvilágon semmi kívánnivalót nem hagy maga után, tehát egy minden szempontból tökéletes alkotás született.

Nem kérdés, hogy nálam, mint régi rajongónál ez a lemez ott lesz az év végi elszámolásnál, maximum annyi kérésem lenne Wannes Gubbels-hez, hogy a következő anyagra ne 14 évet kelljen várnom.

A szerző: Dávid László616 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*