Out of Order: Facing the Ruin (2019)

Már nem emlékszem, melyik parodista, talán Markos György volt az, aki egy régi kabaréjelenetben saját magát akarta adni, de csak az általa utánozott művészek hangján tudott megszólalni. Persze ez is poén volt. Nem tudom viszont, mennyire gondolta komolyan a német Out of Order legénysége, hogy legújabb albumán egy az egyben megidézi legnagyobb idoljait. Mert alapvetően nem lenne rossz ez a zene, az ilyen mértékű copy-paste viszont kifejezetten zavaró – legalábbis számomra. Ráadásul annak tudatában, hogy a csapatnak saját hangja is van, amire több nótájuk is bizonysággal szolgál.

Na, de kezdjük az elejéről! Az Out of Order nem mai formáció, 1991-ben alakultak, ám a második ligából soha nem sikerült kitörniük. Ennek oka többek között a „slow life mozgalom melletti elköteleződésük” volt. Első demójukat, az Eye Protection Required-et 1994-ben, bemutatkozó nagylemezüket, a Powered by Aggression-t pedig rá négy évre jelentették meg. A következő albumra (Back in Hell – 2003) újabb öt esztendőt kellett várni, de mi ez ahhoz képest, hogy harmadik teljes értékű anyaguk csupán 16 évvel később, idén nyáron látott napvilágot!

Mostanra az alapítók közül csupán az énekes Thorsten Braun és a gitáros Thomas Bauer maradt hírmondónak; a másik bárdista, Sven Mittelstädt 2003, a basszusgitáros Thomas Heinzmann 2009 óta játszik velük, a dobos Michael Kapelle pedig a legutóbbi időkben csatlakozott az öttagú legénységhez.

Az együttes muzsikájában érdekesen keveredik a power metal dallamossága a thrash szikárságával. Amire azonban már az elején felkaphatjuk a fejünket, azok a fentebb említett áthallások: az album nyitóriffje (Watching You) egy az egyben az S.O.D. Speak English or Die-jának elejére, pontosabban az azt felvezető March of the S.O.D. indítására hajaz, hogy aztán a refrénben Rob Halford fejhangjai jöjjenek szembe velünk…

Braun már a harmadikként elhangzó What For-ban elkezdi a Hetfield-es hajlításokat. Az ezt követő The Sniper-nek kifejezetten tetszik a refrénje, kár, hogy olyan, mintha a Metallica frontembere énekelné. A Guilty-ben is hallunk „James-től” átkötő sorokat, az utolsóként elhangzó Welcome to the Apocalypse-ben pedig mintha nem lenne elég a vokális hasonlóság, még szövegi utalás is történik a nagy elődökre („the four horsemen’s riding…”).

A már említett What For énektémáiban némi Testament-es felhangokat is érzek, a Liv Kristine (ex-Theatre of Tragedy, ex-Leaves’ Eyes) vendégszereplésével feldobott On the Rise fölött pedig a korai Helloween és Gamma Ray szelleme lebeg.

Amik viszont kifejezetten tetszenek, azok az olyan hangulati elemek, mint a The Sniper-ben és a Guilty elején hallható szöveges részek (filmes párbeszédek?), illetve az utóbbi nótában felhangzó, régies, inkább gyászos, mint dicsőséges „Glory, glory, halleluja”. Kedvenc nótám pedig a középtempós, sulykolós-bólogatós God Is Angry: erőssége a fogós refrén, amit a kiabálós kórus is megtámogat, plusz jó a szólórész kétgitáros játéka is.

Összességében kellemes hallgatnivaló a Facing the Ruin, de ez a teljesítmény még mindig kevés a szintugráshoz. Több egyéniséget, több emlékezetes nótát, és Out of Order-rajongó leszek!

A szerző: Coly804 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*