Denner’s Inferno: Fountain of Grace EP (2019)

Kétségtelen, hogy az idei év legnagyobb szenzációját a legendás Mercyful Fate újjáalakulása jelentette. Igaz, – 20 évnyi inaktivitás után – egyelőre csak fesztiválfellépésekre szorítkozik a kooperáció, lemezről nincs szó, aztán ki tudja: előfordulhat, hogy evés közben jön meg az étvágy. Sajnos, két esemény azonban beárnyékolja a rajongók örömét, ugyanis Timi Hansen basszusgitáros a rákkal küzd, Michael Denner gitárost pedig fel sem kérték az újbóli együttműködésre. Erről így nyilatkoztak az érintettek:

„Sokan kérdezték, miért nem veszek részt a 2020-as Mercyful Fate-újjáalakulásban – mondta Timi Hansen. – Az őszinte magyarázat egyszerűen annyi: azért, mert jelenleg a rákkal harcolok. De higgyetek nekem, legyőzök mindent, amit tudok, hogy újra készen álljak. Nagy álmom, hogy ismét színpadon állhassak, és játszhassam nektek, hűséges rajongóknak a régi számainkat. Ha ez most nem is jöhetett össze, arra kérlek benneteket, fogadjátok szeretettel Joey Verát. Egyetértek Kinggel: tökéletes helyettes lesz.”

„Nem kértek fel, hogy csatlakozzam, és mindössze két nappal azelőtt szóltak az egészről, hogy nyilvánosságra hozták a hírt – állítja Michael Denner. – Szerintem az eredeti Mercyful Fate rajongói számára mindez sajnálatos, főleg annak fényében, hogy életem legjobb formájában vagyok. De próbálok túllépni a dolgon, és előre tekintek: a Denner’s Inferno lemezére, az In Amber-re.”

Tehát a gitáros nem unatkozik, jelenleg aktuális csapata pályafutását egyengeti, amely, mintegy felvezetés gyanánt, augusztus végén egy háromszámos EP-t jelentetett meg. Az említett banda a zenész előző csapata, a Denner’s Trickbag romjain alakult tavaly. A formációtól ugyanakkor senki ne várjon okkult heavy metalt, Michael ugyanis az új dalok kapcsán bevallottan a ’70-es évek progresszív rockjából indult ki. Társai Bjarne T. Holm, a Mercyful Fate utolsó – és aktuális – felállásának dobosa, a basszusgitárt Flemming Tranberg kezeli, míg az énekes egy aránylag ismeretlen New York-i vokalista, Chandler Mogel, akivel az Outloud-ban vagy a Theater Of The Absurd-ben lehetett találkozni.

A zenei definíciót egyértelműen alátámasztják a szerzemények, a daloknak semmi közük a Mercyful Fate váltásokkal teli, kiszámíthatatlan, komplex muzsikájához; direktebb, egyszerűbb felépítésű kompozíciókat írt Michael Denner. A címadó tételben doom-os részek, illetve kevés Hammond orgona is felbukkan, a Veins of the Night egy lendületes, dallamos szám, a Rock Candy pedig egy Montrose-feldolgozás. Érdekes, hogy utóbbiban Chandler Mogel hangja itt-ott a fiatal Joey Tempest-ére (Europe) hasonlít.

E három felvétel alapján úgy gondolom, hogy a csalódás kizárva a novemberben érkező korongot illetően, ahhoz kiváló felvezetésként szolgálnak. A magam részéről nagyon várom a teljes anyagot.

A szerző: Dávid László616 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*