Armored Saint: March of the Saint (1984)

A Dave Prichard és a Sandoval testvérek által alapított brigád még 1982-ben, a kaliforniai Los Angelesből indult útjára. A teljes tagság: Dave Prichard és Phil Sandoval gitárosok, Gonzo Sandoval dobos, Joey Vera basszusgitáros, valamint John Bush énekes, aki az Anthrax-hívők számára szintén jó ismerős lehet, mivel két részletben összesen 15 évet töltött el Scott Ian zenekarában. Sajnos Prichard 1990-ben, mindössze 26 évesen egy könyörtelen betegség, a leukémia áldozata lett. Egy demó, egy EP és két single után, 1984 nyarán rukkoltak elő első, teljes játékidejű anyagukkal, amely idén június 30-án töltötte be 35. „életévét”.

A March of the Saint hamar hírnevet szerzett nekik a szakmában és a közönség berkein belül egyaránt. Még itt, a vasfüggöny mögött is ismertük a „páncélos szent” nevét. Már a lemezborítót megpillantva érezni lehet, hogy igényes heavy metal muzsikával lesz dolgunk. Az első hangokat hallva sejtelmünk beigazolódik. Amerikai stílusban előadott heavy/power metalként tudnám definiálni a zenéjüket, amely mindenféle sallangtól mentesen tolja arcunkba (fülünkbe) a jobbnál-jobb riffeket, tempókat, dallamokat. A kor szellemének teljes mértékben megfelelő, letisztult hangzás a producerként tevékenykedő Michael James Jackson munkáját dicséri.

A korábban kislemezen is kiadott címadó nóta nyitja a lemezt. Rövid, himnusz-szerű taktusok után a srácok rögtön felpörgetik a sebességet. Véleményem szerint ez az 1984-es év egyik legjobb nyitódala amerikai bandától. A refrén alatt a kórus kiválóan harmonizál a szólóénekkel. John Bush erőteljes témái mindvégig védjegyei az albumnak, ahogy a Prichard/Sandoval kettős riffjei, szólói, harmóniái is. A másik kislemezes sláger, a Can U Deliver kezdése nálam egy kicsit az első Dio-érás Black Sabbath-ra hajaz, ennek ellenére (vagy épp ezért?) nagyszerűen sikerült, folytatásában egy ütős, középtempós darab bontakozik ki. Hamisítatlan US-power a javából, bár tudom, ez a kifejezés a lemez megjelenésének idején még nem létezett.

Mad House. No, nem az Anthrax-féle, hanem öt páncélos lovagunké. Gyors tempó, a szám második felében Bush agresszívabb hangra vált a verzében. Kitűnő zene! Negyedikként az album power-lírai tétele csendül fel Take a Turn címmel. A refrénhez érkezve bekeményítenek a srácok, a legvégén pedig még rá is gyorsítanak, miközben zseniális gitártémákat hallhatunk. Jó felvezetése ez a korrekt módon odapakolt, tempósabb Seducer-nek, amelynek zárásakor szintén fokozzák a tempót.

Egyik személyes kedvencemmel, a Mutiny on the World-del kezdődik lemezünk „B” oldala, amennyiben vinylen van szerencsénk birtokolni ezt a szemet és fület gyönyörködtető kiadványt. Az ízes gitárszóló vége felé John Bush hisztérikus üvöltésétől – jó értelemben véve – kiráz a hideg. A Glory Hunter nem tartogat meglepetést, a fiúk hozzák a tőlük elvárt szintet. A szöveg egy rettenthetetlen hadvezér kíméletlenségéről szól, aki a remélt dicsőség érdekében – saját embereit sem kímélve – mindenen és mindenkin keresztülgázol. A „Dicsőségvadász” kellemes középtempóját követően Gonzo kissé tört témái uralják a Striken by Fate nótát. A dobos hasonló, jellemző ritmusai többször is felbukkannak az együttes életművében. Ezután az irigység témáját vesézik ki: Phil szólója az Envy fénypontja, az alatta trappolós húrokat pengető Dave jól ellenpontoz. Elérkeztünk a fináléhoz, másik kedvencemhez: a False Alarm-ot jó érzékkel operáló tempóváltások színesítik, unalom kizárva.

Nagyszerű bemutatkozó anyag, amely annak idején szép reményekkel kecsegtette a zenekart. Jöttek is a remekbe szabott albumok: a Delirious Nomad 1985 októberében, a Raising Fear 1987 augusztusában, kereken egy évre rá a Saints Will Conquer koncertlemez, ám Prichard betegsége miatt megtorpant a csapat. Azonban hiába sikerült szinte tökéletesre a gitáros géniusz halálát követően napvilágot látott Symbol of Salvation, amelynek megírásában még ő is aktívan részt vett: a tagok által Dave emlékének ajánlott lemez 1991-es megjelenésekor, a hagyományos fémzene akkori hanyatlásának köszönhetően nem érhetett a korábbi sikerek nyomába, így végül a Jeff Duncan gitárossal felálló zenekar feloszlott. Ebben az is meghatározó szerepet játszott, hogy a másik alapember, John Bush az Anthrax-be távozott. Joey Vera később a Fates Warning-ban folytatta karrierjét. Az ezredforduló óta ugyan kétszer is újjáalakult az Armored Saint, a becsülettel összerakott anyagok ellenére azonban már nem tudták visszahozni a nyolcvanas évek sikereit.

/David Earl Prichard (1963.11.27.–1990.02.28.) emlékére/
A szerző: John Quail8 publikáció
Ifjúkora óta a hard rock és a heavy metal műfaj megszállottja, de időnként szívesen hallgat reneszánsz zenét vagy akár templomi gregorián énekeket is. A történelem, ezen belül elsősorban a magyar középkor kedvelője.

1 hozzászólás

  1. Szuper ismertető. 1985-ben volt egy Armored Saint/Metallica/W.A.S.P. turné. Mekkora volt/lehetett. Amúgy pedig egy roppant módon alul értékelt banda.

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*