Sacred Reich: Awakening (2019)

Múlt. Az 1985-ben, Arizonában alakult zenekar annak idején a másodgenerációs thrash hullám egyik legígéretesebb formációjaként tűnt fel. Mike Andre basszusgitáros, Ray Nay dobos, Jason Rainey és Jeff Martinek gitárosok (R.I.P. – 2018), valamint Dan Kelly énekes alkotta a legelső felállást, azonban nem sokkal ezután tagcserék mentek végbe a csapat soraiban: Phil Rind került Mike Andre helyére, míg Ray Nay-t Greg Hall váltotta. Miután Dan Kelly képtelen volt kifizetni a stúdióidő ráeső részét, az énekest lapátra tették, így az 1986-os Draining You of Life demón az addig csak basszusgitárosként tevékenykedő Phil Rind vette át a mikrofont, aki aztán a későbbiekben „ott is ragadt”. (Erről az időszakról azt is érdemes tudni, hogy amikor Jason Newsted elhagyta a Flotsam & Jetsam-et, és belépett a Metallica-ba, átmenetileg Phil Rind segítette ki a cimboráit.)

Az eredetileg négyszámos (Draining You of Life, Rest in Peace, Sacred Reich, No Believers) kazettához később még rögzítették az Ignorance-t, és ezt a változatot küldték el a Metal Blade-nek. Utóbbi dal felkerült a Metal Massacre válogatás nyolcadik részére, a bandát pedig leszerződtette a kiadó, ekkor viszont már Wiley Arnett pengette a hathúros hangszert Jason Rainey oldalán (a demón Jeff Martinek játszott), kialakítva ezzel a csapat klasszikus felállását. Mi több, a Metal Blade történetében a Sacred Reich lett az első thrash együttes, amely lemezeinek terjesztését a Capitol ajánlotta fel.

A kiadó mindent megtett a csapat népszerűsítésének érdekében, komoly, hathatós reklámokkal, promócióval segítette, támogatta a bandát (két egymást követő évben – 1989-ben és 1990-ben – is játszottak a legendás Dynamo fesztiválon), és a The American Way-ig kifejezetten jól futott a szekerük. A thrash hanyatlása, valamint a zeneipar akkori megváltozása azonban számukra sem kedvezett, az Independent (1993, Hollywood Records) jóval elmaradt korábbi kiadványaik színvonalától, és noha a Heal (1996) újfent a Metal Blade égisze alatt jelent meg, a Still Ignorant (1987-1997) koncertalbumot követően a zenekar 2000-ben beszüntette tevékenységét.

Jelen. 2006-ban egyesítették újra erőiket, de aktivitásuk kifejezetten koncertekre, fesztiválfellépésekre szorítkozott, új hangzóanyagról szó sem volt még akkor. Igazából két évvel ezelőtt indultak be az események körülöttük, amikor is 21 év után bejelentették észak-amerikai turnéjukat, majd 2018-ban aláírtak a Metal Blade-hez, és nekiálltak új lemezükön dolgozni. Greg Hall azonban a búcsú mellett döntött, így Dave McClain került vissza a dobfelszerelés mögé (előtte rövid ideig Tim Radziwill töltötte be ezt a posztot, míg Jason Rainey egészségi állapotára hivatkozva nem tudta folytatni a közös munkát; őt Tim fia, Joey Radziwill váltotta.

Az előkészületekről így nyilatkozott a zenekar: „Joey és Tim sokat segítettek nekünk az új dalok demóinak felvételeinél, így amikor új gitárosra volt szükségünk, Joey tűnt a legnyilvánvalóbb választásnak, és rögtön jött is felnyomni a részeit a stúdióban. 22 éves, és a Sacred Reich lemezein nőtt fel – a szülei jól nevelték fel!” Ami pedig a végeredményt illeti (a munkálatok Mesa-ban, a Platinum Underground-ban zajlottak), arról Phil Rind az alábbiakat mondta: „Nagyon organikus hangzásra törekedtünk. Dave semmiféle triggert vagy hangmintát nem akart használni, így rengeteg időt töltöttünk a felvevőhelyiség bemikrofonozásával, hogy megfelelő, természetes dobsoundot kapjunk. A modern felvételi technológiák sok mindenben nagyszerűek, de mi nem akartunk kizárólag ezekre támaszkodni.”

Miután régi favoritjaimról van szó, bevallom férfiasan, sokat vártam az anyagtól. Nem tagadom, hogy az áprilisban, az Iron Reagan-nel közösen megjelentetett 7” EP dala (Don’t Do It Donnie) alaposan elrettentett, és még a június végén kijött Awakening EP alapján sem voltam biztos abban, hogy hallani akarom a visszatérő Sacred Reich-albumot, de a fanatizmus, a kíváncsiság végül diadalmaskodott. Immár több meghallgatás után azt a konzekvenciát vontam le, hogy egy életerős, kifejezetten jó lemezzel tértek vissza a „veteránok”, amit ugyanakkor a helyén kell kezelni. Tudomásul kell venni, hogy ez nem egy újabb Ignorance vagy egy Surf Nicaragua, fanyalgásra azonban így sem ad okot.

Azt is mondhatnánk, hogy diszkográfiája legdallamosabb, legfogósabb korongját adta ki a kvartett, amelyben minden korszakukból van egy kevés. Ami a legfontosabb: sajátos hangzásuk maradt a régi. Ahogy annak idején, most is megállás nélkül zakatol Phil Rind basszusa (ráadásul a hangja sem fakult meg), és a gitárok megszólalásából is azonnal kiderül, hogy ez a Sacred Reich. Önmagáért beszél a 31 és fél perces játékidő, bár ez nem újdonság a részükről, miután a korábbi lemezek hossza is alig lépte át a fél órát. A nyitó címadó tétel az Independent-korszakot juttatta eszembe; a Divide & Conquer, a Manifest Reality és a Revolution gyors, intenzív riffelése az Ignorance/Surf Nicaragua-érát idézi; míg a Killing Machine a Heal-periódussal rokon.

Ahogy egykoron, úgy most is komoly hangsúlyt fektettek a groove-okra, a tempóváltásokra, a fentebb említett fogósság, dallamosság pedig az összes tételre ráhúzható, különös tekintettel a Salvation-re és a záró Something to Believe-re; ez utóbbi melódiái, refrénje napok óta az agyamba ragadt. Kakukktojásként talán a Death Valley említhető meg, ami egy kicsit füstös hangulatú, enyhén blues-os (stoner?) darab, amely ugyan nem teszi tönkre a végeredményt, de nem feltétlenül illik az összképbe. A hangzás telt, vastag, életerős, korszerű, mai 21. századi sound, tehát mindenféle tekintetben egy, a zenekar rajongóinak igényét minden tekintetben kielégítő produkcióval állunk szemben.

Ahogy a brit Xentrix, úgy az arizonai thrasherek is egy kifejezetten erős albummal tértek vissza (az Exhorder-re is kíváncsi leszek), amely maximálisan alátámasztja létjogosultságukat; Rind-ék elkerülték dicső múltjuk meggyalázását. Ennek az albumnak a függvényében remélem, hogy komolyan gondolják a folytatást, további korongokat is készítenek, és, hogy november 15-én, a Dürer Kertben leszakítják az arcomat.

A szerző: Dávid László604 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*