Rammstein: Reise, Reise (2004)

Ha nagyon sarkosan akarnék fogalmazni, úgy is mondhatnám, hogy számomra ez a Rammstein utolsó igazán jó lemeze. És a hangsúly ez esetben is a LEMEZ szón van. Vagyis az itt hallható, 11 számból álló dalcsokor egységes egészként történő megítélésén. Véleményem szerint az ezt követő időszakban már inkább csak jó dalokról, mintsem jó albumokról beszélhetünk velük kapcsolatban. (Különösen igaz ez a legutolsó anyagukra!) Viszont itt rögtön megjegyezném, hogy ők mindezek ellenére azon kevés csapatok közé tartoznak nálam, akiknek művészetét és a metal műfajában betöltött szerepét mindig is elismertem, és teljes mértékben tisztelem is. A róluk kialakult, összességében pozitív véleményemre nagy hatást gyakorolt, hogy 2005-ben pont az ezt a lemezt bemutató magyarországi koncertjüket volt szerencsém látni. Az ott tapasztalt és minden igényt kielégítő élményre szokás azt mondani, hogy „életre szóló”.

Három egymást követő albumuk, a Sehnsucht, a Mutter és a Reise, Reise nálam egy kikezdhetetlen szentháromságnak számítanak a Rammstein-életműn belül. Ebben a három anyagban összpontosul a csapat zenei értelemben vett lényege. Ideértve persze a Lindemann-féle dalszövegek bizarr témáit, illetve azok mondanivalóját is. Az egyes dalaikhoz készült klipek sok esetben a szövegek képi megjelenítéseként funkcionálnak. Számaik többségére méltán illenek az olyan jelzők, mint a „polgárpukkasztó”, „ironikus”, „obszcén”, „beteges”, „groteszk”, „pornográf” stb. Szóval minden ez a zene, csak nem átlagos. 🙂 És ebben a tekintetben egyértelműen ők a legjobbak a mezőnyben. Persze nekik is van jó pár, úgymond, normál emberi érzésekről szóló számuk, de nekem (és szerintem más rajongóknak is) velük kapcsolatban sosem ezek voltak a mérvadók. És így van ez a Reise, Reise lemezen is.

Most a helyett, hogy az ilyen jellegű cikkekre jellemzően az albumon hallható számok szokásos jellemzésébe kezdenék, inkább az ekkor készült klipjeikkel és az ezzel a lemezükkel kapcsolatos háttér-információkkal, érdekességekkel traktálnálak benneteket. Jóllehet, ezek többsége már ismert jó néhányatok, főleg a 40 pluszos olvasók előtt, viszont mindig vannak, akik esetleg most hallanak ezekről először. Bevallom, néhány dologról én is csak most értesültem, hogy egy kicsit utána olvastam a témának. 🙂

Kezdjük a lemezborítóval, amin, bármilyen hihetetlen, egy repülőgép fekete doboza látható. (Na, bumm!) A rikító narancssárga szín az esetleges katasztrófa bekövetkezte utáni könnyebb felkutatást, illetve rátalálást szolgálja. A CD európai kiadásán anno az album első száma előtt egy, a Japan Airlines által üzemeltetett, és 1985-ben szerencsétlenül járt repülő fekete dobozának egy rövid hanganyaga hallható, közvetlenül a becsapódás előtti pillanatokból. Ez, némileg érthető okokból, a mai verziókon már nem szerepel. De a YouTube keresőjébe beütve a „Reise, Reise hidden track Rammstein” szavakat, ez a változat is meghallgatható.

A légi szerencsétlenség nem éppen vidám témáját, kissé furcsa módon, az album Dalai Lama című száma taglalja. De vajon miért ez a szám címe? Az egyetlen kapcsolat talán az lehet, hogy a főláma köztudottan fél a repüléstől. De a dal nem róla szól.

A szatirikus, társadalomkritikus hangvételű dalokat elsősorban a Keine Lust (Nincs kedvem) és az Amerika című dalok képviselik ezen az albumon. Mindkét szerzeményhez készült klip, amelyek magukért beszélnek. Az előbbi a lustaságból fakadó kedvetlenségről szól, egy igencsak zúzós zenei aláfestéssel megspékelve. Számomra egyértelműen ez a lemez egyik legf@szább száma. A klipben a lustaságot a zseniálisan zsírpacnivá változtatott Rammstein-tagok jelenítik meg, jól játszva önmaguk undorítóvá hízott karakterét.

„Inkább tovább fekszem, és számolom a legyeket.
Kedvtelenül fogdosom magam,
és megjegyzem, már régóta frigid vagyok” – énekli Lindemann a dalban.

Az Amerika, mint a lemez abszolút slágerszáma a média és a reklámok által igencsak támogatott globalizációt és elamerikaisodást taglalja, kellő iróniával és humorral fűszerezve. A klipben látható, pizzát evő bennszülöttek, a hamburgert majszoló fiatal tibeti szerzetesek, vagy az amerikai Lucky Strike cigire gyújtó turbános indiai fószer jól szemléltetik a téma sajnos a mai napig fennálló aktualitását. De a sokak által vitatott Holdra szállás is, mint az Egyesült Államok és az akkori Szovjetunió közötti nevetségesen gyerekes versengés iskolapéldája, szintén jól passzol a témához.

A Rammstein-es Sipy

Nálam a Moskau is a lemez húzószámai közé tartozik. Bár klipet nem kapott, de nekem rohadtul bejön!

És végül, amennyire lehet, rövidre fogva a szót, jöjjön a lemez legbizarrabb témájú számának, a Mein Teil-nek (Az én részem) a háttértörténete. Ennek a részleteit én is csak most ismertem meg jobban.

Az ezredforduló után egy évvel, az akkor 40 év körüli német számítógépes szakember, Armin Meiwes az internet segítségével összeismerkedett a vele majdnem egykorú Bernd Brandes-szel, aki egy bizarr hirdetésben a saját testét kínálta fel emberi fogyasztásra. A személyes találkozást követően, egy Brandes számára nem kielégítő módon történt homoszexuális aktus után a férfiból újfent feltört a beteges vágy, hogy valaki testének a szó szoros értelmében teljesen a részévé váljon. Innen a Mein Teil számcím. „Azt akarta, hogy egyem meg – nyilatkozta Meiwes egy interjúban. Engedve hát a majdani áldozat akaratának, először Brandes hímvesszőjét vágta le, amit, miután megsütött, közösen fogyasztottak el. Majd miután megölte, a férfi testét feldarabolta, és az így kapott, kb. 20 kilónyi emberhúst lefagyasztotta, és pár hónap alatt majdnem az egészet bekajálta. Ám egy bejelentésre történő házkutatás során előkerült bizonyítékok alapján Meiwes-t letartóztatták, és később emberölésért életfogytiglanra ítélték. Az előbb már említett interjúban Meiwes kifinomult részletességgel beszélt az emberhús ízéről, és arról, hogy miként készített sültet az áldozat hátának egy darabjából, és ette azt meg hasábburgonyával és kelbimbóval körítve.

Ez hát a rövid története Németország leghírhedtebb újkori kannibáljának, akiről a Mein Teil című szám íródott alig két évvel a történtek után. A dal és a hozzá készült klip is maximálisan közvetíti azt a sötét, szürreális hangulatot, ami az ilyen témájú szerzemények esetében, hogy úgy mondjam, kötelező.

A Reise, Reise tehát egy kitűnő album. Mind hangzásában, mind a dalok karakterisztikáját tekintve nem találok benne gyenge pontot. Most, e cikk írása közben is nagyon jó volt hallgatni. Tehát az idő sem kezdte még ki. Azt hiszem, itt az ideje egy Rammstein-napot tartanom! UFF!

A szerző: Sipy48 publikáció
Az egykori Detonator zenekar énekese. Jelenleg szabadúszó, motoros rocker.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*