October Tide: In Splendor Below (2019)

Kalandozzunk el egy kicsit északra, az egykor méltán híres/hírhedt vademberek hazájába, kiknek emléke sokáig feledésbe merült, míg Wagner elő nem húzta őket a fiókból. Természeti, földrajzi szempontból Svédországhoz egy kicsit mostohább volt a Teremtő, mint szomszédaihoz. Nem elvitatva a svéd hon természeti szépségeit, azért a gyönyörű norvég fjordokhoz vagy a finn ezer tó csodáihoz képest azért egy kicsit szegényesebbek itt a látnivalók.

Ezt ellensúlyozva a svédek rengeteg jó zenekart adtak a világnak, itt van mindjárt az ABBA :-), vagy a mai társadalmukat jól reprezentáló Army Of Lovers…

Na, de komolyra fordítva a szót, több svéd zenekar tett igen komoly befolyást a zenei világomra. Első és legnagyobb természetesen a Bathory volt, aztán mindjárt ott liheg a nyomában a Katatonia, de ne feledkezzünk meg a Hypocrisy-ről vagy a Candlemass-ről sem. Tudom, sok csapat kimaradt a felsorolásból, de az egy másik cikk lenne.

A címben szereplő zenekar is itt született, mégpedig 1995-ben. Első anyaguk, a vidám hangulatú Rain Without End címet viseli, és 1997-ben jelent meg. Fontos infó, hogy az alapító tagok Jonas Renske és Fred Norrman, akik később a Katatonia oszlopos tagjai is lettek (Fred már nem az).

A bemutatkozó korongot ketten vették fel: Renske énekel és dobol, Norrman gitározik, bőgőzik. Sessionzenészek szerepeltek még rajta, szintin, hegedűn. A technikai munkát Dan Swanö végezte. Nagyon kellemes anyag volt, stílusát tekintve a korai Katatoniát idézi, hörgős énekkel. A folytatás 1999-ben érkezett a Grey Dawn című anyaggal. Itt annyi változás történt, hogy bevették a csapatba Mårten Hansent az énekesi posztra. Ő egyébként csak ezen az egy lemezükön énekelt, a következő anyagon már Tobias Netzell váltotta, aki szintén csak azon az egy, az A Thin Shell címet viselő korongon hallatta a hangját.

A két lemez között szép csendesen eltelt 11 év. Ekkorra már Renske is elhagyta a zenekart, a helyére Robin Bergh érkezett a dobok mögé. Közben Fred kilépett a Katatoniából. Ezután kiadtak még két lemezt, cserélődtek a tagok, és így jutottunk el az idei korongjukhoz. Jelenleg a korábban szintén a Katatoniában játszó fivér, Mattias Norrman is a csapat tagja, gitárosként. A mikrofonnál Alexander Högbom, aki a Demonicalból érkezett. Ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, hogy ne nagyon jegyezzük meg a tagokat, mert a következő lemezre úgyis újak érkeznek helyettük… 🙂

A mostani felállást viszont egészen erősnek érzem. Nagyon kellemes anyagot hoztak össze. A koncepció maradt. Lassú, húzós melankólia, rafinált dallamokkal, akusztikus gitárokkal fűszerezett doom/death metal, a jobbik fajtából. Ének terén semmi finomkodás, maradt a hörgés, megjegyzem, elég jól előadva. A kezdő nóta az I, The Polluter egyből meggyőzi a hallgatót, hogy érdemes még maradni. Bevallom, nekem eddigi munkásságukból leginkább az első lemezük tetszett. Abban éreztem a tüzet, emocionálisan az érintett meg a legjobban. Ez most változni látszik.

Az új anyag nagyon kiforrott, nagyon összeért, nagyon hangulatos. Újra érzem a lángokat, ahogy nyaldossák a fülemet. A harmadik nóta az Ögonblick Av Nåd címet viseli, és egy jó kis svéd nyelvű szöveggel örvendeztetnek meg minket benne. Ez az egy van belőle, a többi dal angolul íródott.

A lemezen nyolc dal található, és szűk 44 perc hosszú. Végig intenzív, nincsenek üresjáratok. Amikor már éppen azt akartam írni, hogy egészen eltávolodtak a Katatonia világától, na, akkor jött pont egy dalrész a Stars Starve Me című számban, ami egy az egyben szerepelhetett volna Renske-ék bármelyik korai lemezén… De még így is azt kell, mondjam, hogy ez az albumuk az, ami a legegyedibb lett. Szerintem igazán mostanra találták meg a saját hangjukat. Mindenki teszi a dolgát, mindenki profi, de az éneket külön kiemelném, nekem nagyon tetszik, ahogy Högbom bánik a hangjával. Ez alkalommal sem hozták be a repertoárba a tiszta éneket, úgyhogy aki esetleg csak a hörgős eposzokat kedveli, az nem fog csalódni.

Egy nagyon jól eltalált, hangulatos, melankolikus doom/death anyag született, profi zenészekkel, remek hangzással, végig dörren a cucc! A felvételt a Tri-Lamb Studios-ban maszterizálták (ahol többek között a Katatonia- és Bloodbath-korongok is születnek), Daniel Liden vezetésével. A zenekar második legjobb albuma született meg (nálam azért még mindig az első a befutó). Négy és fél pontot adok rá. Igazából a felet nem is tudom, hogy miért vonom le. Mondjuk, azért, hogy nehogy elbízzák magukat! 🙂

A szerző: Atter-M15 publikáció
A Rattle Inc. fanzine korai számaiban munkálkodott Attermann néven, véleményt formálva a kortárs hörgős zenekarok lemezeiről. Később átállt az erő túloldalára, és kritikusból kritizált lett. Jelenleg már csak műkedvelőként tengeti életét, a régi kedvencek és az új reménységek között.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*