„Ha olyan jellegű a felkérés, akkor semmi nincs kizárva”

Beszélgetés az egykori Classica együttes tagjaival – 2. rész

Zoli, a Classica-ból való távozásoddal kapcsolatban sokan úgy tudják: azért szálltál ki, mert megtértél. Holott Molics Zsolttal együtt álltál tovább a Sámán zenekarba. Igaz, hogy közben megtértél, de a kettőnek, úgy tűnik, nincs köze egymáshoz…

Fejes Zoltán: A Classica-ban nem írtam dalokat, maximum szólókat. Ez motiválhatott arra, hogy Molics Zsoltival csináljunk egy másik zenekart, ahol jobban ki tudok bontakozni, és metalosabb zenét is játszunk. Így aztán újra életre hívtuk a Sámánt, ahol már én szereztem a nótákat. Ütős felállás volt, azzal is bekerültünk a bécsi tehetségkutatón az első 30-ba.

Tamás, ti a ’90-es években többször is új lendületet vettetek a Classica-val.

Szalai Tamás: Igen, bár ’96 és ’99 között nem nagyon történt velünk semmi. Komoly csalódásként éltük meg, hogy a luxemburgi kiadó csődbe ment, és nem jelenhetett meg az angol nyelvű albumunk. ’99-ben állt össze az utolsó formáció Galántai Zsoltival, Kiss Zolival, Krecsmarik Gabival és Váczi Nándival, akikkel még adtunk egy pár koncertet, régi számokból, egy-két új nótával.

Úgy, láttam, végül az ezredforduló táján álltatok le végleg…

Sz. T.: Ott fogyott el a lelkesedésem, ugyanis azt láttam, hogy hiába telt el jó pár év, a közönség igénye, ízlése mit sem változott. Az embereket még mindig a Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés… hozta lázba, nem pedig a komplexebb zenék. Például akkor érkezett meg a tömeg egy sok fellépős fesztiválra, amikor este a Beatrice is fellépett, és látván az érkező tömeget – miután mi a buli után elhajtottunk a helyszínről – mondtam, hogy ezt így nincs értelme csinálni. Kvázi nem látott minket a nagyérdemű, mert ők a főattrakcióra jöttek.

Mikor volt az utolsó koncertetek?

Sz. T.: Nem tudom pontosan, szerintem 2000-2001 körül.

Számomra ez azért furcsa, mert – a Hammerfall-nak, a Rhapsody-nak és társaiknak köszönhetően – akkoriban éppen reneszánszát élte a tradicionális heavy metal…

Sz. T.: Igen, csakhogy mi akkor már progresszív zenét játszottuk, és nem akartunk visszatérni a gyökerekhez. Azt a vonalat próbáltuk vinni, ami az angol nyelvű lemezünket jellemezte.

Ha már a hitet említettük: Zoli, miután változott a világképed, milyen mértékben fordultál el a metaltól?

F. Z.: A heavy metal csak egy műfaj, egy eszköz. A kemény zenétől nem távolodtam el, maximum attól, ami körülveszi. Soha nem voltam rossz gyerek, deviáns személyiség. Vannak keresztény metal zenekarok is, például a Stryper, tehát magát a műfajt nem zártam ki az éltemből. Csak a világszemléletem változott.

A Classica-ból való távozásotokat követően milyen formációkban játszottatok?

F. Z.: Volt idő, amikor egyáltalán nem zenéltem. Viszont lassan két évtizede a Hit Gyülekezetében gitározom, bár az nem olyan zenekar, mint a Classica. Időnként Pajor Tamás Ámen nevű együttesében is megfordulok, és Takáts Tamással is együtt muzsikálok, aki szintén a Gyülekezet tagja. Mint látható, mostanában leginkább olyan formációkban zenélek, amelyek a Gyülekezetből nőnek ki.

Sz. T.: Én 2001 után nagyon sokáig nem játszottam, csak zenéket szereztem. Másfél éve állok újra színpadon, szintén a Hit Gyülekezete berkein belül. Zolival arra nézve is vannak ötleteink, hogy mit csinálhatnánk a jövőben együtt, de ezek még képlékenyek. A klasszikus zenéből indulnánk ki…

F. Z.: …és a Classica által játszott zenei irányzatot szólaltatnánk meg instrumentálisan. Ebből tervezünk összerakni egy programot.

Weitner Ferenc: Tamás írt egy lemezanyagnyi zenét, reneszánsz muzsikát és hozzá szöveget. Ha jól emlékszem, az egész egy összefüggő sztoriba volt ágyazva. El is készültek a felvételek, Tamás és én zenéltünk, plusz két hölgy volt az énekes. Ettől eltekintve, azt követően, hogy ’96-ban kiléptem a Classica-ból, sehol nem játszottam.

Weitner Ferenc, Fejes Zoltán és Szalai Tamás

Civilben mivel foglalkoztok?

W. F.: Talán ami a legfontosabb mindhármunk számára, az a hit. Nagy (Szutorisz) Karcsi és Zolika megtérése után Tamás is megtért, én pedig tíz évvel ezelőtt követtem a példájukat. A Jézus Krisztusba vetett hitünk eltántoríthatatlan, ami mind a mai napig mederben tartja az életünket. Emellett nekem van egy kereskedői munkám, amit tizenhetedik éve csinálok.

F. Z.: Jövőre lesz 20 éve, hogy a Kisokos nevű kiadvány hirdetésszervezője, üzletkötője vagyok.

Sz. T.: Én szintén kereskedelemmel foglalkozom. Volt más terület is az életemben, kamaszkorom óta sportvonalon mozogtam, ám ez két éve megszűnt.

Az elmúlt években a Gyülekezettől függetlenül is tartottátok egymással a kapcsolatot?

F. Z.: Igen. Soha nem volt köztünk harag, annak ellenére, hogy én kiszálltam a zenekarból. Egyedül Szutorisz Karcsi az, aki eltávolodott tőlünk: jelenleg az Egyesült Államokban él, és azt mondta, amikor egyszer sikerült vele beszélnem, hogy nem érdekli a magyar múltja, új életet kezdett. Ne is keressem.

Dávid László: Az első felállás basszusgitárosáról, Hertel Tiborról tudtok valamit?

Sz. T.: Pár hónapja beszéltem vele telefonon, egy-másfél évvel ezelőtt pedig személyesen is jártam nála. Ő teljesen visszavonult, nem zenél, szolid polgári életet él.

A szakma és a közönség is az egyik legnagyobb hazai reménységnek tartotta a Classica-t, amely – leginkább rajta kívül álló okok miatt – nem tudott nagy pályát befutni. Ti is így látjátok ezt? Pechesek voltatok, vagy ennyi volt ebben a csapatban?

Sz. T.: Nem tudom, hogy minek lehet ezt nevezni. Feri említette a szellemi vonalat: azt gondoljuk, hogy valamiféle isteni beavatkozás történhetett, annak érdekében, hogy ebből az egészből ne legyen semmi. Mert mindig pont úgy jöttek össze a dolgok, hogy nem jöttek össze. Valahogy nem mehetett el a történetünk a siker, az érvényesülés irányába, mintha irányítva lettek volna a dolgok. Vannak véletlenek, de amikor sorozatos véletlenek történnek, és mindegyiknek ugyanaz a vége, akkor az ember elgondolkodik, hogy mindez miért történt így. De ezeknek a történéseknek a konzekvenciája nem negatív. Sőt…

Persze, volt katonaság, de másoknak is volt, és mégis tudott működni a csapat. Nyilván az is szerepet játszott a dolgok ilyetén alakulásában, hogy nem annyira népszerű műfajt választottunk. Nagyon sok barátunk, ismerősünk mesélte, hogy amikor a PeCsában elkezdtük játszani az Instrumentális-t, a közönség jó része kiment a büfébe sörözni. Klasszikus zene metalba csomagolva, bonyolult megoldásokkal, meglepő zenei fordulatokkal – ezt nem mindenki tudja befogadni. Az egyszerűbb dalok jobban megfogják az embereket. De minket ez egy kicsit nem érdekelt. Nem a népszerűségre törekedtünk; az elsődleges szempontunk az volt, hogy mi jól érezzük magunkat abban, amit csinálunk. Élveztük ezt a zenét, és abban reménykedtünk, hogy mások is élvezik. Emiatt nem volt akkora közönségünk, mint más zenekaroknak.

F. Z.: Én is úgy látom, hogy sem a zenénk, sem a szövegvilágunk nem volt elég populáris. Plusz, amit már említettünk, ha pár évvel később jön a rendszerváltás, a bemutatkozó albumunkból is lehetett volna valami.

W. F.: Magyar viszonylatban, ha jól tudom, mi voltunk az elsők, akik ötvözték ezt a két műfajt, a heavy rock-ot és a klasszikus zenét. A progresszív korszakunkban pedig olyanokat találtunk ki Tamással, hogy az egyik számba például kerüljön egy Bartókra hajazó részlet. Ennek itthon nem volt múltja, úgyhogy amikor ezzel előálltunk, teljesen új volt az egész. Ezért is volt nehezebb dolgunk, a progresszív muzsikával pedig még inkább.

A Hammer Music 2007-ben jelentette meg a három stúdióanyagotokat tartalmazó Antológiát. Egyfajta igazságtétel volt ez számotokra? Elégedettséggel töltött el benneteket?

Sz. T.: Már késő volt. Addigra kiveszett belőlünk a tűz, a lelkesedés. Akkor fájó pont volt számunkra, hogy nem úgy jöttek össze a dolgaink, ahogy szerettük volna. Aztán amikor végre lett egy rock kiadó, nekik eszükbe jutott, hogy a Classica-t is meg kellene jelentetni. Ha mindez az ezredfordulón történik, jobban tudtunk volna profitálni belőle. A kiadvány megjelenése környékén beszélgettünk Ferivel, de nem láttunk esélyt arra, hogy találjunk olyan új tagokat, akikkel – az anyagot népszerűsítendő – tudtunk volna koncertezni is.

W. F.: Amikor az Antológia napvilágot látott, örültem, de az is eszembe jutott, hogy milyen sok munkánk volt benne. A már említett, 1991-es Rock from the Heart of Europe válogatáslemez megjelenését követően a bécsi Rockhaus-ban volt egy koncertünk a nagynevű női együttes, a Girlschool előtt. Akkor éreztem egy-két percig azt, hogy annak a sok-sok munkának, amit a zenekarba fektettünk, megtörtént az erkölcsi elismerése. Hogy nem dolgoztunk hiába. Számomra az is fontos volt, hogy az anyag bakeliten is megjelent: mi azon nőttünk fel, úgyhogy számomra a bakelitnek van egyfajta plusz jelentéstartalma. De hangsúlyozom, soha nem volt bennünk sértődés. Bécsben sem váltunk sztárokká, de soha nem is vágytunk erre.

Jelenleg mi a státusza a csapatnak: létezik, szüneteltetitek, vagy feloszlott?

Sz. T.: Szerintem ez egy szüneteltetett állapot. Nem tudom, milyen az, amikor tényleg véget ér valami, hogy azt újra lehet-e éleszteni vagy sem. Nem is volt arról szó, hogy akkor innentől teljesen vége, és soha többet nem játszunk együtt.

Elképzelhetőnek tartotok – akár csak egyetlen koncert erejéig is – egy Classica reunion-t?

F. Z.: Igen.

Sz. T.: Az ember, ha nem boldogul, valószínűleg nyitva hagyja a kaput, hogy ha esetleg úgy alakulnak a dolgok, ha tényleg érdemes, akkor igent mondhasson a kínálkozó lehetőségre. Bár most már nem szövünk nagy terveket, de ha esetleg olyan jellegű a felkérés, olyanok a lehetőségek, hogy minden rendesen összeáll, úgy, ahogy szeretnénk, akkor semmi nincs kizárva. Persze ehhez nagyon sok mindennek kell összejönnie, hiszen nem vagyunk már tízen-huszonévesek, megváltozott az életünk, családfenntartókká váltunk, és nyilván technikailag is lennének bizonyos igényeink, hogy tényleg azt tudjuk megvalósítani, amit szeretnénk.

A pódiumbeszélgetés résztvevői
A szerző: Coly796 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

1 hozzászólás

  1. Nagyon szimpatikus csapat, nagyon szerettem a Szutorisz Karcsis korszakukat.A Metallica Hungaricás demokritika után, egyből megrendeltem tőlük az anyagot és az állam leesett.Az interjúban nem hangzott el, bár nem hanghordozó, de létezik egy nagylemeznyi koncertfelvétel, ami a rádió 22-es stúdiójában készült.Anno a rádió leadta, érdemes lett volna az Antológiához mellékelni, mert egy igazán jól sikerül, kozmetikázatlan keverőpultos felvétel.A másik, és bocs’, hogy ilyen hosszú vagyok☺ 1988 telén Esztergom-kertvárosban léptek fel, amit én rögzítettem, ez egy elég jó minőségű felvétel lett.Felvettem a kapcsolatott a Hammerworld magazinnal,akik megígérték, hogyha elküldöm nekik CD-n, akkor eljuttatják nekik.Szerintem ez nem történt meg, ha esetleg rá tudtok kérdezni a zenekarnál, hogy ezzel mi a helyzet és tényleg nem kapták meg, szívesen elküldöm kb fél órás anyag, akkor még csak ennyi daluk volt☺

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*