Főhajtások a ZZ Top előtt

Az idén éppen fél évszázados ZZ Top soha nem volt egy heavy metal zenekar. A blues, a boogie és a southern rock felől érkeztek, a ’83-as Eliminator és a két évvel későbbi Afterburner albumaikkal csobbantak bele a rockzene főáramába, és vetették észre magukat a keményebb zenék kedvelőivel. A két szakállas és az ember, akinek Szakáll a neve, vagyis Billy Gibbons énekes-gitáros, Dusty Hill basszusgitáros és Frank Beard dobos ekkortájt szerepeltek rendszeresen a rockzenei szaklapok hasábjain, valamint az ilyen tárgyú rádió- és tévéműsorokban.

És bár alapvetően egy másik világban mozognak otthonosan, a metal műfaj jó néhány képviselőjére is komoly hatást gyakoroltak. Jómagam sokáig csak néhány dalukat ismertem, aztán, ahogy az lenni szokott, feldolgozásokon keresztül kerültek közelebb hozzám. És mivel tetszettek ezek az átiratok, idővel „vettem a fáradságot”, és egy best of dalcsokrot is összegyűjtöttem tőlük. Most azokban azokra az együttesekre koncentrálok, akik lemezre játszották vagy koncerten előadták Gibbons-ék valamelyik szerzeményét.

Ha egy dalt kellene megneveznem, ami elsőként jut eszembe velük kapcsolatban, akkor az 1972-73 táján született La Grange-t mondanám. Persze itt-ott korábban is hallottam már, ám máig a „G3-ak”, vagyis Joe Satriani, Steve Vai és John Petrucci előadásában tetszik a legjobban, ahogy a kezdő prüntyögés után a három gitáron berobban a főtéma.

De előadta a dalt Randy Rampage (R.I.P.) egykori punk rock zenekara, a D.O.A., a Samson (már nem Bruce Dickinson-nal), a korai Karma to Burn, a gitárhős Vinnie Moore (Aerial Visions című albumán, természetesen instrumentálisan), ugyancsak szöveg nélkül a Desperado, továbbá a Smashing Pumpkins, a southern rock-ban utazó Black Oak Arkansas, valamint a skót Red Hot Chili Pipers is.

Az újkori ZZ Top legnagyobb slágerét, a Sharp Dressed Man-t is sokan átvették. Én egy általam különösen kedvelt belga stoner csapattól, a Cowboys & Aliens-től szeretem ezt a dalt, de a Dimmu Borgir-os Shagrath heavy metal projektje, a norvég Chrome Division is jól tolja, és a Ministry is zúzós átiratot készített belőle, akárcsak a YouTube-on népszerűvé vált norvég multiinstrumentalista, Leo Moracchioli (Frog Leap). De előadta a Grim Reaper-torok Steve Grimmett, a Nickelback és a Molly Hatchet is, a mosonmagyaróvári Tombstone pedig koncertjein Gyere, baby címmel, magyar szöveggel játszotta a nótát. 🙂

Ugyancsak alapdarab a Tush, amely a szakállasok 1975-ös Fandango! albumára született. Én a Nazareth-től hallottam először, másodjára pedig Joan Jett-től; mellettük olyan előadók vitték sikerre a dalt (vagy a nóta őket), mint a Girlschool, a Tygers of Pan Tang, vagy az ex-Rainbow frontember Doogie White. Zakk Wylde fellépésein egy különösen harapós gitárszólót tett a szám elejére, a kanadai sludge/stoner Dopethrone viszont elég csúnyán meggyalázza a szerzeményt. 🙂

A Just Got Paid-et a Mastodon előadásában ismertem meg, de az Orange Goblin átirata sem sokkal marad el e mögött. A dalt mellettük az UFO, Joe Bonamassa és a Ministry is műsorára tűzte (utóbbiak a Co-Conspirators nevű formációval közösen, a Sharp Dressed Man-hez hasonló, szigorú felfogásban).

Paul Di’Anno a Sleeping Bag-et metálosította, a texasi stoner/doom The Sword a Cheap Sunglasses-re vitt fel nem kevés fémes réteget, Glenn Danzig 2015-ös feldolgozásalbumán, a Skeletons-on a lírai Rough Boy-t formálta a saját képére, a Nickelback pedig a Legs-ről söpörte le a port, és talán meglepő, de Chad Kroeger-ék a dal elején elég rendesen rálépnek a torzító pedálra.

Különösen népszerűnek bizonyult a Beer Drinkers & Hellraisers című ZZ Top-szerzemény, amit a nagyok (a Van Halen, a Motörhead, Vince Neil és a Tesla) is szívesen adtak elő, az újabb generáció tagjai, például a Butcher Babies vagy a Graveyard BBQ pedig előszeretettel gyúrtak csípős-rágós fasírtgombócokat a minőségi alapanyagból.

Végezetül, nem tudom, hogy Duff McKagan (Guns N’ Roses) punk rock zenekara, a Loaded hogyan interpretálja a ZZ Top Got Me Under Pressure-jét, de a brutális death metal-t játszó Mass Murder Messiah-nak biztos, hogy a kemény zenék kedvelői számára is sikerült képbe hozni ezt az idén már 36 éves szerzeményt.

Mint látható, nem muszáj hűnek lenni az eredeti dal hangzásához, szellemiségéhez. Sőt, éppen ettől az alkotói merészségtől, „tiszteletlenségtől” válik újra izgalmassá egy, a maga idejében – esetleg egy másik közönség körében – méltán népszerű nóta. Respect ZZ Top!

A szerző: Coly796 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

1 hozzászólás

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*