Pál Ferenc

Feri, sok szeretettel köszöntelek magazinunk nevében, és köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérést! Milyen rendszerességgel látogatod a felületünket? Mi a véleményed róla?

Szervusz, Laci! Köszönöm szépen a megkeresést! Igazán megtisztelőnek érzem. A Rattle Inc.-t leginkább a Facebook-felületen követem, és ha vannak engem érdeklő írások, akkor lépek át onnan a weboldalra, ahol el is olvasom a teljes tartalmat. Mi a véleményem? Azt látom, hogy lassacskán szaporodnak a stáb tagjai, aminek köszönhetően egyre változatosabb tartalmakat tudtok kínálni az olvasóitoknak, akik száma ezzel párhozamosan – reményeim szerint – szintén növekszik.

Van olyan rovat, tartalom, amely különösen elnyerte a tetszésedet?

Anno a Hammerben is leginkább a lemezismertetők és az interjúk voltak a kedvenceim. Ez az elmúlt 30 évben nem változott. Például a Tormentor- vagy a Herczeg Tamás-interjú is kellemes és egyben érdekes olvasnivaló volt. A Házi Kedvencek szintén szimpatikus rovat.

Gyakran olvasol online rock/metal zenei weboldalakat?

Mondhatni. Bár néha kimarad egy-egy nap, amikor nem vagyok telefon- és számítógép-közelben, vagy éppen a meló miatt nem tudok rá időt szánni, de igyekszem képben lenni az újdonságokat illetően. Már csak azért is, mert a Zenevilág (https://www.facebook.com/Zenevilagnet/) Facebook-oldalára bizonyos rendszerességgel magam is tolok fel infókat.

Mindezek után egy rövid bemutatkozást kérek szépen tőled!

Pál Ferenc a becsületes nevem, és az egykori Szovjetúnióban (most Ukrajna) születtem, Beregszászon, ami mindössze 8 kilométerre található Magyarország keleti határától. Jelenleg is itt élek. A családom két gyermekből, a 20 éves Alexandrából és a 13 éves Zsófiából, valamint a páromból, Andreából áll, akivel anno a Zenevilágot (még weboldalként) műveltük.

Mikor, hogyan, kinek/minek a hatására kerültél kapcsolatba a metal zenével? Mi fogott meg téged ebben a stílusban?

Kicsit vicces a történet, bár – gondolom – nem egyedülálló. Az iskolában az osztálytársaim közül mindenki az aktuális diszkó-trendekért volt oda. Én is. Körülbelül 1986 lehetett, amikor az egyik osztálytársam kapott egy füzetet, tele rajzolt logókkal: Iron Maiden, Saxon, AC/DC stb. Ezeket kezdtem el én is lemásolni a béna rajzérzékemmel, és mellette elkezdett érdekelni, hogy vajon kik lehetnek ezek a zenekarok, és milyen zenét játszhatnak. Természetesen az iskolatáskám is azonnal ki lett dekorálva ezekkel a logókkal.

Ezzel párhuzamosan adott le a Magyar Televízió egy Queen videóklip-blokkot (szerintem a budapesti koncert felvezetőjeként), amit, úgy gondoltam, magnóra kell, hogy rögzítsek. Érdekes, hogy a sok sláger közül a legjobban tetsző dal éppen a Princess of the Universe volt, ami az egyik legkeményebb Mercury-féle dal. Ezt tetőzte be az, hogy az egyik osztály-diszkóban a DJ lejátszotta a Europe The Final Countdown-ját, ami szintén azonnal megfogott. Ezt nagy félénken el is mondtam neki, mire mondta, hogy van még egy keményebb is ennél. Ez volt a Rock the Night. Hogy mi fogott meg ezekben? Talán az, hogy az újdonság erejével hatottak, és volt bennük dallam és tűz egyaránt. Nem beszélve arról, hogy más volt, mint amit a többiek szerettek.

Buddy Lackey-vel

Metalossá válásod előtt milyen zenéket hallgattál?

Modern Talking, C.C. Catch, Sandra – amit az osztály vagy a korosztályom többsége. 🙂 A szüleim nem igazán voltak zene-centrikusak, így azt semmiképpen nem mondhatom, hogy otthonról hoztam magammal a zene szeretetét. 🙂

Melyek voltak a legelső albumok/előadók, amelyeket felfedeztél, illetve meghallgattál?

Az 1986-os előzmények után valamivel szúrta ki a lépcsőházukban lakó idősebb srác, hogy a táskámra mik vannak firkálva. Kérdezte, hogy szeretem-e ezeket a zenéket. Én meg mondtam, hogy fogalmam sincs, mert csak a logók tetszenek, ezért vannak felrajzolva. Erre ő felinvitált magához, és megmutatta a bakelitgyűjteményét. Volt ott minden, amiről addig hallottam, és egy csomó, amiről nem. Akkor és ott másolta át nekem az akkori friss Iron Maiden-lemezt, a Somewhere in Time-ot. A másik oldalra pedig egy Scorpions koncertalbumot, a World Wide Live-ot. Már amennyi felfért belőle a maradék helyre. Ez volt az első metal kazettám, és egyben az első teljes egészében hallgatott nagylemezem. Nem sokkal rá egy másik suliba járó gyerekkori barátomon keresztül kezdtem megismerni az újabb és újabb metal zenéket, amelyek közül az egyre extrémebbek lettek a hozzám inkább közelebb állók. Így lett belőlem kb. ’89-’90-re thrash/death metal-rajongó, amihez 1994-ben a Dream Theater Awake-jének hatására egy erőteljes progresszív metal mánia társult.

Melyek azok a metal műfajok/előadók, amelyektől kiráz a hideg, amelyeket egyáltalán nem szeretsz?

Ilyenek a stoner és a sludge zenék. Ezekkel sosem tudtam békét kötni. A nu-metal zöme és a hardcore-on kívül minden más „core” is idetartozik. A funeral doom-on belül is kevés a számomra izgalmas muzsika – már csak azért is, mert a mai napig szeretem a gyors és változatos zenéket. 🙂 De a klasszikus/epikus doom-ot például nagyon bírom.

Zeneileg mindenevőnek tartod magad? A „csak jó és rossz zene van” elvhez hogyan viszonyulsz?

A fentiekből már kiderülhetett, hogy nem igazán vagyok mindenevő, de azért elég szélesnek gondolom az ízlésemet. A zenét igyekszem zeneként kezelni, de néha elég nehéz figyelmen kívül hagyni a hitelesség problémáját. Egy-egy lemez hangzása sem nagyon szokott zavarni, kivéve, ha egyes hangszerek nagyon el vannak nyomva, vagy abszolút nem hallatszanak, esetleg fület bántóra vannak keverve. A zenét magáért a zenéért hallgatom. Ettől persze még létezik rossz zene. 🙂

A gyűjtőszenvedélyed mikor alakult ki? Mekkora kollekcióval rendelkezel? Melyek a gyűjteményed legféltettebb kincsei?

Nem vagyok nagy gyűjtő. Igazából pár éve kezdtem el a CD-k gyűjtését. Mindez ott kezdődött, hogy mint a Zenevilág szerkesztőjének, sok magyar banda elküldte nekem ismertetőírás céljából a CD-jét. Ez annyira jólesett, és jó volt látni, hogy ezek lassacskán gyarapodnak, hogy magam is elkezdtem vásárolni. Jelenleg kb. 300-350 darabból álló gyűjteményem van. Leginkább használt cuccokat veszek és olyan zenéket, amelyek az „örök kedvenc” kategóriába esnek. Örülök, hogy majdnem teljes a Slayer-, a Celtic Frost-, a Death-, a Dream Theater-, a Fates Warning- vagy a Manowar-diszkográfia. De van még hiányosság bőven. 🙂 Ritkaság, vagy legféltettebb kincs nincs a gyűjteményben. Örülök, ha megkaparintok valami ritkább cuccot, de nem misztifikálom túl a dolgot.

Számodra a metal csak egy zene vagy életforma/életérzés?

Most már leginkább „csak egy zene”. De mint olyan, egyben létszükséglet is. Az életfelfogásból talán annyi maradt meg, hogy nem kajálok meg bármit, amit elém tesznek. Úgy általában. Illetve megmaradt a hosszú haj, és továbbra is rendszeresen vásárolok metalos pólókat.

Mi a véleményed azokról, akik egy idő után hátat fordítanak a metalnak, és megtagadják a múltjukat?

Ez elég egyszerű. Ők sosem szerették igazán ezt a zenét. Ugyanis az idő múlásával is lehet új kedvenceket találni, hiszen nagyon sokrétű ez a műfaj.

Az adott muzsika hangulata is fontos számodra? Mitől függ, hogy mikor mit hallgatsz?

Általában keresem az új dolgokat, de ennek változó az intenzitása. Valamikor elkap a nosztalgia, vagy csak nincs kedvem az újhoz, olyankor jönnek a régi klasszikusok King Diamond-tól a Whitesnake-en keresztül a Morbid Angel-ig. A fáradtabb, melósabb napok általában lágyabb zenékért kiáltanak. Most például a Europe rotálódik a YouTube-on, mert megfüleltem a fentebb említett dalokat, és a többihez is kedvet kaptam. 🙂

Szerinted van a metalnak összetartó ereje?

Ha a Manowar-féle (akiket amúgy körülbelül 1987-től kezdve nagyon szeretek) Metal Testvériségre gondolsz, akkor szerintem nincs. Valamikor a hőskorszakban volt, de azok az idők már rég elmúltak. A koncerteken viszont van némi összetartozás-feeling. De az is leginkább a klubbulikon, a kisebb bandák koncertjein, ahol összemosolyogva együtt énekelsz idegenekkel. Az elég jó érzés. Van egy kis sznobizmus is benne, hogy igen, csak mi néhányan ismerjük ezeket a dalokat…

Benne voltál a ’80-as években kialakult tapetrading/kazettacserélgetős mozgalomban? Voltak hazai, illetve külföldi levelezőpartnereid?

Nem igazán voltam benne. Volt egy dealer-em a szomszédos Nagyszőlősön, ahol lakott egy fanatikus és a kazettacserélgetésben mélyen benne élő srác. Ő hozta az akkori death metal bandák zömét: Benediction, Carcass, Napalm Death, Voivod, korai Paradise Lost, Malevolent Creation, Pungent Stench, Entombed, Nihilist, Grave stb. Igazi guszta muzsikákat. Ezen kívül, aki a baráti körből megfordult Budapesten, az igyekezett hozni az ottani lemezboltokból valamilyen friss kiadványt. A Szovjetúnió felbomlása után egyre könnyebb volt eljutni Magyarországra, emiatt ez is jó forrás lett. Nem beszélve a nyíregyházi KGST-piacon kapható lengyel hamisítványokról. Onnan ismertem meg például a Mekong Delta-t a Kaleidoscope lemezzel, ami a mai napig a kedvencem tőlük.

Warrel Dane-nel

Esetleg a fanzine-eket is olvastad, gyűjtötted?

Be-beesett egy-egy fanzine, de csak nagy ritkán. Ha a kezembe került, akkor kiolvastam, de a fanzine-ekat nem kerestem. A Hammereket vásárolta egy barátom, és néha én is. Onnan tájékozódtunk.

Egyetértesz azzal, hogy a ’80-as évek volt a metal hőskora/fénykora?

Végül is, igen.

Miután Beregszászon élsz, milyen volt a ’80-as évek Szovjetuniójában metalosnak lenni?

Körülbelül olyan lehetett, mint Magyarországon, vidéken. A hosszú hajat, bőrdzsekis megjelenést ugyanúgy nem tolerálták a hatóságok. Érdekes, hogy mégis sokkal több rocker volt, mint például a ’90-es évek végén. A koncertek nagyon ritkák voltak, de amikor egy-egy mégis szerveződött, arra 500-1000, sőt azon felüli nézőszám is összejött. Bár ez már inkább a ’89-’94-es időszakra érvényes. Más városokból, falvakból is eljöttek a srácok. Ez manapság már ritkaság, ha nem egyenesen elképzelhetetlen.

Szerinted a politikai helyzet rányomta a bélyegét az ottani metal mozgalomra?

Bizonyára. Bár én a ’80-as évek végén csöppentem ebbe bele, és akkor már egy kicsivel több szabadságot adott a rendszer. Zenehallgatók voltak, a kazettamásolások útján terjedtek a zenék, Munkácson és Nagyszőlősön kazettamásoló „stúdió” (így nevezték magukat) működött. Zenekar volt kevés. Gondolom, azért, mert a hangszerek drágák voltak, és csak kevesen tehették meg, hogy beruházzanak, vagy éppen annyira komolyan akartak muzsikálni, hogy hangszerre gyűjtöttek. A Szovjetúnió bandái amúgy zömmel a nyugati nagy zenekarok kópiái voltak. Viszonylag érdekes dolog beleásni magad a ’86-’91 közötti éra szovjet metal csapatainak (Kruiz, Aria, Master, Korrozia Metala, Shah, Чёрный кофе) albumaiba.

Hogyan tudtátok beszerezni az aktuális kiadványokat? Honnan jutottatok friss információkhoz?

Haha! Ezt a kérdést fentebb már megválaszoltam. A legfontosabb információk, természetesen, a Metal Hammer-ból jutottak el hozzánk. Illetve, ha valaki hozzájutott valamilyen friss kazettához (pl. a Queensryche Operation Mindcrime-jához), és híre ment, hogy fasza zenéről van szó, akkor az illetőt mindenki megkörnyékezte, hogy adja oda átmásolni a kazit. 🙂

Szerinted mi volt az oka annak, hogy míg a ’80-as évek végéig a metal egyfajta elnyomás alatt volt Magyarországon, a Szovjetunióban, az NDK-ban, kevés koncertet bonyolítottak le ezekben az országokban, addig például Lengyelországban vagy Csehszlovákiában nem volt ilyen probléma?

Igen, ez egy érdekes kérdés. A Szovjetúniót és az NDK-t (a szovjet megszállás miatt) nem kellene egy kalap alá venni a többi országgal. Az viszont érdekes, hogy Magyarország nem tudott ezen a téren felzárkózni a másik két említett ország mellé. A csehek és a lengyelek – főleg az utóbbiak – hamarabb kitörtek ebből a zárt közegből. A lengyelek, gondolom, azért is, mert határozottan utálták az oroszokat. Bár nem tudom, hogy ez a párt vezetőségére mennyire volt hatással. Szerintem egyszerűen nyitottabbak voltak, és szeretettek volna a könnyűzenét hallgató rétegnek is jobban a kedvére tenni.

Oroszországban amúgy mind a mai napig akadnak gondok a metal koncertekkel. Pár éve a Behemoth-ot utasították ki, de a Slayer-nek is voltak visszamondott koncertjei, illetve a Cannibal Corpse-nak is lefújták legutóbb pár buliját. Tudod, náluk elég hatalom-közeli az ortodox egyház, és egyes elvakult vezetők képesek elérni azt, hogy elmaradjanak ezek a koncertek…

Hogyan élted meg a ’90-es évek metal zenei változásait? Gondolok itt a grunge, a pop/punk és a modern/nu metal megjelenésére, majd pedig a tradicionális metal visszatérésére. Befolyásolták ezek a trendek, változások a zenei ízlésedet?

Én a grunge-dzsal – az Alice In Chains kivételével – már nem tudtam mit kezdeni. Semmilyen befolyással nem voltak rám ezek a műfajok. 1995 után pedig már csak nagyon kevés új kedvencet tudtam avatni. Ezek közül az egyik legnagyobb lett a Nevermore. R.I.P., Warrel!

Mi a véleményed a mostani színteret jellemző lemezdömpingről? Van értelme annak, hogy naponta tucat-számra jelennek meg a különféle albumok?

Értelme bizonyára nincs, de ettől még adott a lehetőség, és élnek is vele a zenekarok. Az, hogy mindezt hogyan fogadja a közönség, vagy éppenséggel hogyan tudja egy-egy csapat eljuttatni a zenéjét a nagyérdeműhöz, egy teljesen más kérdés. Mint ahogy az is, hogy mekkora értéket képviselnek ezek a muzsikák. És teljesen mindegy, hogy underground vagy mainstream bandákról van szó. Itt is és ott is találhatunk kincseket, értékes alkotásokat. Az „időtálló” jelzőt direkt nem használtam, mert tényleg kevés olyan alkotás van, amelyik hosszú távon is a lejátszóba kívánkozik. Kb. olyan ez, mint az aranymosás anno Alaszkában. 🙂 Hallgatod évente a rengeteg új lemezt, és 5-6 év múlva egy kezeden meg tudod számolni, hogy mi az, amit rendszeresen előveszel az elmúlt időszakból.

Mennyire nehéz vagy könnyű manapság tájékozódni az információáradatban, a lemezmegjelenések között?

Hááát! Ha a fenti aranyásós példához akarnék ragaszkodni, akkor az lenne a válaszom, hogy baromi nehéz. Szerencsére én nem keresem tudatosan a „legjobbat”. Vannak bejáratott nevek, akiknek az új anyagai rendszeresen érdekelnek, és meg is hallgatom őket. És vannak a véletlenül talált fasza muzsikák. Mindkét verzió rendben van, ha utat talál a hallgatóhoz. Az újdonságok forrása lehet egy cikk, egy ismertető valamelyik online magazinban, vagy éppen egy tök véletlenül a Facebook által kidobott videó, amit egyszer meghallgatsz/megnézel, másszor pedig továbbscrollozol. De az már nincs, hogy tűkön ülve várok egy-egy megjelenést.

Hogyan viszonyulsz az mp3-fájlokhoz? Ártott vagy használt az internet (és az mp3-formátum) megjelenése, elterjedése a zeneiparnak, az együtteseknek, a kiadóknak?

Mint minden másnak, ennek is két oldala van. Az addig ismert zeneipart gajra vágta. Azt gondolom, ez mindenki előtt tiszta. A nagynevű együtteseknek és a nagyobb kiadóknak teljesen más üzletpolitikához kellett folyamodniuk. Ellenben a kisebb zenekarok könnyebben elérhetővé tudták tenni a dalaikat, és idővel megjelentek a kisebb disztrók is, amelyek megpróbálták futtatni ezeket a kisebb csapatokat. Amúgy semmi gondom az mp3-mal. Én csak ilyen formában hallgatok zenét. A CD-k csak „dísznek” vannak a lakásban. 🙂

Chewy-vel, a Voivod gitárosával

Támogatod-e valamilyen formában a kiadókat/disztrókat?

Nem mondhatnám. Egy időben vettem a kisebb bandák CD-it is, de most már csak azokat, amelyekért régóta rajongok.

Van-e valamilyen hobbid, szabadidős tevékenységed?

Az elmúlt két évben rákaptam a bringázásra. Az itteni rossz utak miatt csak jó időben tekerek, de azt nagyon élvezem. Ebben a párom is velem tart. Egészségügyi szempontból is aktuális volt már, hogy újból foglalkozzak valamilyen testmozgással. Ezen kívül heti egy alkalommal focizni is járunk egy társasággal, ami szintén remek levezetése a heti melónak, ugyanis péntek esténként kergetjük a labdát. A nagyobbik lányom már Budapesten lakik és tanul, de a kisebbiket még idehaza próbálom ösztönözni a mozgásra (roller, kerékpár) és arra, hogy minél kevesebbet üljön a lakásban.

Feri, köszönöm szépen a válaszaidat, és minden jót kívánok!

A szerző: Dávid László616 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*