Memoriam: Requiem for Mankind (2019)

Kezdjük a sztorit mindjárt 1987-ben! Ekkor történt ugyanis, hogy egy Karl Willets nevű úriember Angliában csatlakozott az akkortájt szárnyait bontogató thrash/punk zenekarhoz, a Bolt Thrower-hez. A banda később a death metal egyik legnagyobb bandája, megkerülhetetlen alapköve lett, de az a sztori majd csak a ’89-es Realm of Chaos… lemezükkel fog indulni (amiről annak idején írtam is kritikát az akkor még nyomtatásban megjelenő Rattle Inc.-be).

Ebben a zenekarban dobolt Andy Whale is (aki, „mióta felnőtt”, Andrew néven szerepel 🙂 ) egészen a …For Victory lemezzel bezárólag. Hogy ez miért is fontos? Azért, mert ők ketten a szóban forgó csapat alapemberei. Így, aki egy kicsit is ismeri a Bolt Thrower munkásságát, mindjárt sejteni is fogja, hogy milyen típusú zenével állunk szemben. A sors fintora, hogy bár a Thrower egész munkásságát szeretem, nálam a csúcspontjuk pont az az egy lemez, nevezetesen a Honour – Valour – Pride, amelyen pont nem Karl énekel, és nem Andy dobol. Na, bumm.

A Memoriam története 2016-ban indult, amikor is Karl Willets és Frank Healy (aki nem mellesleg játszott a korai Napalm Death-ben, volt a Benediction bőgőse, és jelenleg is aktív tagja a Sacrilege zenekarnak) megalakították azt. A bemutatkozás igen erősre sikeredett a 2017-ben debütáló For the Fallen lemezzel. A névsorból már csak Scott Fairfax hiányzik, aki a gitárosi pozíciót tölti be. Őt a Life Denied zenekarból ismerhetjük.

A következő évben máris új lemezzel rukkoltak elő a „srácok“ (az idézőjel a koruk miatt került ide, mivel az ötödik x-en túl lévő arcokról van szó, egyedül Scott az, aki még azon belül van), ami a The Silent Vigil címet viseli, és ott folytatták vele, ahol az előbbivel abbahagyták. Kompromisszummentes death metal-t játszottak rajta, és ez a trend idén sem látszik megtörni. Továbbra is hozzák a papírformát. A felállás változatlan, egyelőre tehát stabilnak látszik a zenekar sorsa. Állandó tagság, évenként új lemez, csak így tovább!

A nyitó nóta, a Shell Shock nagyon kellemes kis darab, huncut dallamokkal. Talán ezen érezni leginkább a Thrower visszhangjait. A hangzás – eddigi lemezeikhez képest – simán viszi a pálmát. A következő dal az Undefeated, amely igazi csemege. Tökéletesen eltalált, rafinált dallamok, sok „dzsidzsivel“. Remek középtempós eposz. Ez egyébként az egész lemezre jellemző, mármint a középtempó. Nincsenek nagy kapkodások, de ide nem is kellenek. Úgy érzem, a banda eddigi legjobb alkotásával állunk szemben. A Never the Victim című nótában nagyon szép szólómunka sejlik fel, közben pedig a ritmusgitárok leharapják a gyanútlan hallgató fejét. Nagyon hasonló zene, mint a korábbiak, mégis nagyon egyedi. Tökéletes. Lehet még maradandót alkotni. Azt hiszem, stílusában ez idáig mindenképpen az év lemeze.

Az Austerity Kills nótában némi thrash-elem is megcsillan, illetve egy kiállás erejéig a torzított bőgő gyönyörű hangját is hallhatjuk. Az album 48 perc hosszúra sikeredett, és 10 tételt tartalmaz, amelynek minden darabja igaz gyöngyszem. A címadó nóta a nyolcadik helyre került, a záró tétel pedig az Interment címet kapta, és stílusos lezárása a lemeznek: egy instrumentális gyászdal az emberiség elhantolásához, képletesen. A szövegvilág megmaradt a harcos, csatás, katonás témáknál, a mindenség gyarlósága és kilátástalansága mentén. A borítót Dan Seagrave készítette, akinek műveit több death metal zenekar (Hypocrisy, Suffocation, Dismember stb.) albumán is megcsodálhatjuk. A felvételek a Parlour Stúdióban készültek, Russ Russell-lel, aki többek között a Dimmu Borgir és az Amorphis zenekarok anyagainál is bábáskodott. A Memoriam koncertdátumait végignézve, sajnos, egyelőre nincs tervben budapesti fellépés, hozzánk legközelebb a németeknél láthatja őket élőben, aki kíváncsi rájuk. Én az vagyok.

A pontszám csillagos ötös. Fejhajtást követel, hogy Willets-ék ennyi év aktív zenélés után, túl az ötvenen, ennyire következetes, szigorú, a stílus minden kitételének eleget tevő anyagot tettek le az asztalra. Kifáradásnak, ötlettelenségnek eddig semmi jele, úgyhogy reménykedjünk, hogy még sok ehhez hasonló, remek lemezzel örvendeztetnek meg bennünket!

A szerző: Atter-M16 publikáció
A Rattle Inc. fanzine korai számaiban munkálkodott Attermann néven, véleményt formálva a kortárs hörgős zenekarok lemezeiről. Később átállt az erő túloldalára, és kritikusból kritizált lett. Jelenleg már csak műkedvelőként tengeti életét, a régi kedvencek és az új reménységek között.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*