Több mint munkakapcsolat

John Petrucci és felesége, az ugyancsak gitáros Rena Sands

Azt mondják, szinte elkerülhetetlen, hogy a színpadon egy párt alkotó színészek a valós életben is egymásba szeressenek. Mert a hiteles alakításhoz valódi érzelmeket kell csiholniuk magukban a másik iránt. Számos ilyen történetet hallottunk már, ahogy olyat is, amelyikben a zenész és a csapat énekesnője, vokalistája jön össze. Végül is logikus: sok időt töltenek együtt, különösen turnén, ráadásul legfőbb érdeklődési körük, szenvedélyük is közös: a zene. És úgy tűnik, a színészekével ellentétben (persze ott is vannak üdítő kivételek), ezek a liezonok elég tartós kapcsolatoknak is bizonyulnak. Házasság, gyerek, de legrosszabb esetben is sokéves együttlét, ami jó esetben nemhogy ártana a munkakapcsolatnak, éppen ellenkezőleg, termékenyítőleg hat rá.

Két dudás, egy csárda

Persze nem csak énekesnő-zenész párokat fogok említeni, de velük kezdem, és ennek az ötletét az Anneke van Giersbergen-ről írt cikkem adta. A holland hölgy és párja, a dobos Rob Snijders 15 éve házasok és van egy 14 éves fiuk. „Németalföldnél” maradva, ugyanennyi idős a Within Temptation énekesnője és gitárosa, azaz Sharon den Adel és Robert Westerholt legnagyobb lánya, plusz van még két másik gyerekük is. Velük kapcsolatban nem írnak házasságról, de nem is ez a lényeg. És még mindig Hollandia: az Epica énekesnője, Simone Simmons korábban a zenekar gitárosával, Mark Jansennel élt együtt, jó ideje viszont a Kamelot billentyűse, Oliver Palotai a férje. Az ő fiuk idén lesz hatéves.

Kivételesen egy csapatban: Oliver Palotai 2011-ben kisegítő zenészként játszott az Epica-ban (feleségétől jobbra)

Az ex-Deep Purple gitáros Ritchie Blackmore 1991 óta van együtt az amerikai Candice Night-tal (utóbbi leánykori neve Candice Lauren Isralow). 2008-ban házasodtak össze, két évre rá született meg a lányuk, majd 2012-ben a fiuk, akinek a nevét is érdemes megemlíteni: ő Rory Dartanyan. Ugyanígy, az amerikai énekesnő, Lana Lane és csapatának billentyűse, zenei producere, Eric Norlander a civil életben is egy párt alkot.

Az Arch Enemy-főnök Mike Amott és a csapat korábbi énekesnője, Angela Gossow összesen 13 évig volt együtt. 2003-ban el is jegyezték egymást, később viszont szakítottak. Angela végül 2014-ben távozott a zenekarból, viszont megmaradt a banda menedzserének.

Angela Gossow és Mike Amott

A Theatre of Tragedy énekesnője, Liv Kristine Espenæs egy időben együtt járt az együttes durva énekért felelős frontemberével, a magyar származású Raymond István Rohonyival. A szőke hölgy 2003-ban vált ki a zenekarból, és még ugyanabban az esztendőben feleségül ment a német Atrocity énekes-billentyűséhez, Alexander Krull-hoz, akivel azon melegében el is indították közös csapatukat, a Leaves’ Eyes-t. Egy fiuk született, 2016-ban elváltak, és Alex még ugyanebben az évben kitette nejét a bandából.

Az énekesnő Sabina Hirtz és a gitáros Andy Classen 1981-ben került az egy évvel korábban indult Holy Moses-be. Két évre rá összeházasodtak, onnantól hívják Sabinát is Classen-nek. Andy 1994-ig maradt a csapatban, amely ezt követően jó időre fel is függesztette működését. A pár később elvált, ám amikor Sabina 2001-ben revitalizálta a bandát, ex-férjét újra ott találjuk a képben, igaz, már csak szövegíróként és producerként.

Andy és Sabina Classen 2017-ben

Külön munka, közös ágy

Az egykori The Runaways-gitáros Lita Ford meglehetősen viharos magánéletet tudhat maga mögött. A ’80-as évek közepén egy rövid ideig Tony Iommi menyasszonya volt, a ’90-es évek elején viszont a W.A.S.P. gitárosához, Chris Holmes-hoz ment feleségül. Néhány évvel később elváltak, és Litát 1994-ben már az ex-Nitro énekes, Jim Gillette oldalán találjuk. Mindössze két hét ismeretség után házasodtak össze, született két fiuk, és elég sokáig bírták együtt, mert csak 2011-ben váltak el útjaik.

És ha már a Black Sabbath gitárosa szóba került, Iommi két évtizede jött össze a svéd Drain STH énekesnőjével, Maria Sjöholm-mal, akit 2005-ben feleségül is vett. A Paradise Lost-gitáros Greg Mackintosh és a Tapping the Vein énekesnője, Heather Thompson egy ideje törvényesen is egy párt alkotnak; a hölgy azóta Mackintosh-ként szerepel, többek között az utolsó négy PL-album vokalistájaként.

Mike Portnoy és Marlene Apuzzo

Igazi kuriózum a Dream Theater muzsikusainak esete, akik közül hárman ugyanannak a női power/thrash bandának, a Meanstreak-nek a zenészeit vették feleségül: John Petrucci párja az ugyancsak gitáros Rena Sands, Mike Portnoy-é a másik hat húrt pengető, Marlene Apuzzo, John Myung-é pedig a basszusgitáros Lisa Martens Pace lett.

Míg a halál el nem választ

Az élet persze nem csak happy end-et tartogat a zenész házaspárok számára. Kurt Cobain és a Love énekesnője, Courtney Love (született Courtney Michelle Harrison) mindössze két évig voltak házasok, mielőtt a Nirvana frontembere végzett volna magával. Lányuk, Frances Bean házasságkötésük évében, ’92-ben született. Az egykori Europe-gitáros John Norum és a Phantom Blue húrnyűvője, Michelle Meldrum a ’90-es évek legvégén házasodott össze. Amikor a hölgy 2008-ban, mindössze 39 éves korában, agydaganatban elhunyt, fiuk, Jake Thomas mindössze hároméves volt. A Trees of Eternity dél-afrikai származású énekesnője, Aleah Starbridge (eredetileg Stanbridge) és gitárosa, Juha Raivio is egy párt alkottak, egészen előbbi 2016-ban bekövetkezett haláláig.

Michelle Meldrum és John Norum

Támogató feleségek

Arra is több példát tudunk mondani, amikor a zenész a menedzserét vezeti oltár elé (vagy a neje lesz a menedzsere). Az első, aki eszünkbe jut, valószínűleg Ozzy és a Black Sabbath egykori menedzserének lánya, Sharon Arden története. Miután az énekes szólókarrierbe kezdett, Sharon intézte az ügyeit. 1982-ben összeházasodtak, született három gyermekük, és azóta is együtt vannak.

Ronnie James Dio már másodszor nősült, amikor 1978-ban megkérte Wendy Gaxiola kezét. Azt nem tudom, hogy a hölgy már ezt megelőzően is a menedzsere volt-e, vagy csak ezt követően lett az. További sorsukkal kapcsolatban két verziót is olvastam. Az egyik szerint a ’80-as évek közepén elváltak, ám barátok maradtak, és Wendy továbbra is intézte az énekes ügyeit. Dio 2010-ben bekövetkezett halálakor viszont mindenhol azt írták, hogy Wendy a zenész özvegye, más nőt nem is említettek vele kapcsolatban.

Wendy és Ronnie James Dio

Gaby Hauke az Accept menedzsere és Deaffy álnéven a szövegírója is volt. Ma a gitáros Wolf Hoffmann felesége. A Phoenix-i illetőségű Gloria Bujnowski kezdetben az ugyancsak abból a városból származó Sacred Reich menedzsere volt, 1989-től viszont már a Sepultura-é is. Utóbbi zenekar frontemberével, Max Cavalera-val hamarosan összeházasodtak, és 1992 óta Phoenix-ben élnek. Gloria három gyermeket hozott előző kapcsolatából, a brazil gitáros-énekestől pedig két fia született.

Arjen Lucassen párja is egy egykor aktív gitáros hölgy, az amerikai Lori Linstruth, akivel a holland muzsikus két korábbi projektjében, a Stream of Passion-ben és a Guilt Machine-ben is együtt játszott. Lori néhány Ayreon-albumon is vendégszerepelt, majd miután előadóként 2010-ben visszavonult, elsősorban menedzserként tevékenykedik Lucassen mellett, de a sztorik kitalálásában és a szövegírásban is segít párjának, valamint a legutóbbi album, a The Source promóciós fotóit is ő készítette Arjen-ről.

Gloria és Max Cavalera

És természetesen olyan is előfordul, hogy egy énekesnőt segít párja „kívülről”. Most hirtelen Wendy O. Williams és Rod Swenson jut eszembe; utóbbi 1979-től volt a punk rock, majd metal lady menedzsere, és egészen Wendy ’98-as haláláig együtt éltek.

Azonos volt az ízlésük

És a végére egy ínyencség, amiről valószínűleg ugyancsak sokan tudtok: Jon Lord, a Deep Purple 2012-ben elhunyt billentyűse és Ian Paice, a csapat dobosa a ’80-as évek elején egy ikerpár két tagját vette el feleségül. Lord-nak ez volt a második házassága, párja, Vickie Gibbs pedig ezt megelőzően egy másik zenésztárs, az énekes-basszusgitáros Glenn Hughes barátnője volt. Jon és Vickie nászából egy lány született, Paice és neje, Jacky pedig három közös gyermeket nevelt fel.

Tudnátok még ilyen kapcsolatokat említeni?

Anneke van Giersbergen és Rob Snijders
Sharon den Adel és Robert Westerholt
Lana Lane és Eric Norlander (mögöttük John Payne)
Raymond István Rohonyi és Liv Kristine Espenæs, még a ToT tagjaiként…
…és ugyanők napjainkban
A szerző: Coly774 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*