Psychotrone: Eternal Torment és As Dark Souls Watch (2019)

A jó ideig rejtélyes történet úgy kezdődött, hogy véletlenül rábukkantam az As Dark Souls Watch albumra, és miután tetszett, utánanéztem, hogy van-e más kiadványa is a bandának. A netes metal archívumban egyetlen Psychotrone nevű csapatot találtam, és annak egy Eternal Torment című, ugyancsak idei albumát. Más oldalakon ugyan mindkét lemez megjelent a zenekar neve alatt, de mintha semmi kapcsolat nem lett volna köztük. Ugyanabban az évben, ráadásul ugyanabban a hónapban két „bemutatkozó” lemez ugyanattól a csapattól? Valószínűleg volt már ilyenre példa, ha nem is gyakran.

És valóban: az együttes Facebook-oldalán mindkét anyag borítófotóját megtaláltam, de hogy teljesen biztos legyek a dolgomban, gyorsan írtam is a Pagl művésznéven alkotó muzsikusnak, hogy kiderüljön: tényleg ő áll-e mindkét produkció mögött? Igenlő válasza hatására úgy döntöttem, hogy akkor egy interjút is összehozok vele. Levélváltásunkat holnap angolul, holnapután pedig magyarul is olvashatjátok, addig viszont a két ominózus lemezről is írok néhány gondolatot.

Anders Lindberg

Nos, a szálak a svédországi Grums városába vezetnek, itt alkot az idén 47 éves Anders Lindberg „tányérpörgető művész” (aki nem azonos az Edge of Sanity ugyanilyen nevű basszusgitárosával). Utóbbi titulus nem véletlen, ugyanis a zenész hét projektet futtat párhuzamosan, úgy, hogy ötben valamennyi hangszeren ő játszik, és az énekért is ő a felelős. A fő csapás zeneileg valamennyi formációnál a thrash metal. Legrégebbi „zenekara” a The Porridgeface, amellyel ebben az évtizedben tíz nagylemezt jelentetett meg – úgy, hogy közben a többi projekttel is bőségesen termelt. Sőt, legtöbb elfoglaltságot adó kezdeményezésével, a Gaslarm-mal az elmúlt két és fél évben 13 (!) albumot tett le az asztalra. Noooooormááális????

A Psychotrone projekt 2017-ben indult, és Lindberg munkájának gyümölcse ezen a vonalon mostanra ért be. A két album ráadásul néhány hét különbséggel készült el: az Eternal Torment megjelenésének dátuma március 4., míg az As Dark Souls…-é március 26. Talán már ezek alapján is sejthető, hogy a munka- és zenemániás svéd független művész (egyetlen kiadóhoz sem tartozik), és lemezeit digitális formátumban teszi elérhetővé közönsége számára. Magánakcióiban egyetlen pozícióban veszi igénybe mások segítségét: a dalok túlnyomó többségének szövegét ez alkalommal is Peter Nyström írta, aki jó ideje Anders alkotótársa, maradék szabadidejében pedig különböző indusztriál/noise/ambient projektekben vesz részt. Néhány szám szövegébe Pallav Adhikari segített be.

Mivel az As Dark Souls Watch-csal találkoztam korábban, logikus módon többször hallgattam meg, mint az Eternal Torment-et, de nem csak ezért áll közelebb hozzám: szerintem egyszerűen jobb anyag, mint elődje. Ugyanakkor Lindberg-nek az első Psychotrone-anyag miatt sem kell szégyenkeznie: semmivel nem gyengébb album, mint számos feltörekvő, no name thrash csapat lemeze, akik ráadásul negyed-ötödmagukban, akár éveken át dolgoznak egy-egy ilyen dalcsokron. Persze, nem nevezném karakteresnek az anyagot, a dalok sem igazán emlékezetesek, viszont megvan bennük az a tápérték, amivel csillapítani tudják a thrash-fogyasztók éhségét. Ha közvetlenül az As Dark Souls… után hallgatom meg, abszolút passzol hozzá hangzásban, stílusban. Talán annyi a különbség, hogy az Eternal Torment alapvetően gyorsabb dalok gyűjteménye.

Tisztességes iparos munka, mentes bármiféle virtuozitástól, viszont Anders-nek teljesen jó hangja van ehhez a zenéhez, és összességében a produkció is abszolút hallgatható. (Még az is lehet, hogy valakinek jobban bejön ennek az anyagnak a viszonylagos egysíkúsága, mint az As Dark Souls… változatosabb színei). Ami nekem a leginkább tetszik erről a lemezről, az az Ancient Rider, amelyben szellős nótaszerkezetbe ágyazott torzítatlan gitárt, dallamos refrént és szólót hallunk.

 

A másodikként megjelent Psychotrone-album is egyszerű, de hatásos, riffelős thrash-t kínál, minimál szólókkal. Itt inkább a középtempó dominál, a hangszerek közül a gitár szól a legtisztábban, a dob (különösen a magasak) egy kicsit koszos, zörgős, időnként a kétlábdob is megpördül, a basszusgitárt viszont egyáltalán nem hallom. Lindberg orgánuma abszolút passzol ehhez a muzsikához: minimálisan dallamos, de ha kell, hörgésbe is vált. Összességében meg nem mondanám, hogy egy egyemberes produkcióról van szó, nem pedig egy teljes csapat munkáját hallom.

A This Planet’s Burning elejének ereszkedő gitárdallama egy az egyben a Metallica Trapped Under Ice-át idézi; ha akarom, a Dead World eleje a Mercyful Fate Into the Coven-je előtt tiszteleg; a Demon Don’t Break the Circle című dalának elővezetése pedig egyértelműen „idegen tollakkal való ékeskedés”, de mindezek beleférnek, az As Dark Souls… semmiképpen nem egy copypaste-album. Egyik kedvencem a középtempós Devil Seed, de a záró Mental Decay is egy érett szerzemény.

Mint említettem, a két dalcsokor közül ez a lemez tetszik jobban, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy a körmömet lerágom izgalmamban, várva a futószalagmunkás Lindberg következő Psychotrone-albumát.

A szerző: Coly743 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*