A név kötelez

Albumszavazásainkból jól látható, hogy a rajongók többségének a legtöbb zenekar esetében az első három-négy lemez a kedvence. És valóban, a bandák zöme karrierje elején hozza ki magából a legtöbbet, később megfárad, rutinból alkot, mondván, a közönség a megszokott stílust, hangulatot várja el tőle. Természetesen – és szerencsére – ez alól is szép számmal vannak kivételek.

Mi, a hallgatók közül sokan az együttes újabb kori anyagai kapcsán is akkora durranásra számítunk, mint a ’80-as, ’90-es években. És rendre csalódunk. Mások elfogadják, hogy az idők változnak, és megértik, hogy egy albumot önmagában, legfeljebb az előző produkcióhoz képest érdemes megítélni. Valószínűleg nekik van igazuk.

Felülmúlhatatlan

Én a mai napig szívesen hallanék egy újabb The Ultra-Violence-t a Death Angel-től, egy The Legacy-t a Testament-től, egy Awake-et a Dream Theater-től, és miután nem azt kapom, e zenekarok már nem állnak olyan közel a szívemhez, mint két-három évtizeddel ezelőtt. A nagy visszatérésekben is ott van a potenciál, az ugyanolyan magas szintről folytatás ígérete, ám ez szinte kivétel nélkül hiú ábránd: a Metal Church XI-e vagy a Corrosion of Conformity No Cross No Crown-ja szerintem meg sem közelíti a klasszikusokat, az Iron Angel Hellbound-ja még csak-csak, de a Vendetta The 5th-je a nyomába sem ér a Go and Live… és a Brain Damage albumoknak. Sőt, szerintem új lemezeivel a Satan-nak sem sikerül megismételnie a dicső kezdeteket.

Ahhoz képest, amennyire vártam rá…

Nyilván rengeteg példát lehetne még említeni pro és kontra, én csak arra szerettem volna rámutatni, hogy a név egyszerre előny és hátrány: régi kedvencem aktuális lemeze nálam kapásból nem a nulláról indul, „szeretem, tehát biztos nem csinál rossz zenét” – gondolom, amiből kiindulva elfogultan felfelé kerekítem a végső pontszámot. Vagy csalódom. Ehhez képest sokkal egyszerűbb, egyértelműbb helyzetben van egy általam addig nem ismert csapat: vagy tetszik, amit hallok tőlük, vagy nem. Nálam nincs múltjuk, és előítéleteim sincsenek velük kapcsolatban.

Nem idézik a régi szép időket

Így fordulhat elő, hogy egy kezdő csapat ötöst kap tőlem, míg egy régi nagy csak négyest vagy négy és felest, holott utóbbi nyilván profibb, rutinosabb muzsikusokból áll, ám produkciójuk színvonala relatív, annak megítélésébe akarva-akaratlanul a korábbi, velük kapcsolatos élményeim is belejátszanak.

Ti hogyan gondolkodtok erről?

A szerző: Coly774 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*