„A felbukkanásunk elég rendesen átrajzolta a magyar metál térképet”

Levélváltás a Demonlord egykori muzsikusaival – 1. rész

A ’90-es évek végéhez közeledve „óriási port vert fel”a tradicionális heavy metal újbóli felbukkanása. Kis túlzással, a Hammerfall feltámasztotta a holtat hamvából. Új erőre kapott az irányzat, ami értelemszerűen hazánkat sem hagyta érintetlenül. A stílus számomra legjobb magyar képviselője a győri Demonlord volt, amely idén 20 éve adta ki bemutatkozó anyagát, az Adventures In Hell Part I.-et. E lemez kapcsán faggattam ki a zenekar egykori gitárosát, Kovács Gábort és dobosát, Világi Zoltánt.

Srácok, köszönöm szépen, hogy elfogadtátok az interjúfelkérést! Mielőtt rátérnénk a zenekar történetére és az Adventures In Hell Part I. lemez huszadik évfordulójára, szerintetek a tradicionális heavy metal-nak a ’90-es évek második felében történt feltámadásáért a Hammerfall Glory to the Brave lemeze „tehető felelőssé”?

Kovács Gábor: Számomra megtiszteltetés az interjú, mivel aktívan most már jó pár éve nem veszünk részt a zenei életben, így ilyen beszélgetésekre sem került sor mostanában. 🙂 Bár bennünket nem a Hammerfall ösztönzött, mondhatnám, hogy inkább egy tökéletes véletlen volt az időzítés. Annak idején a Hammerfall Glory… lemeze és az első Rhapsody is nagyot dobott a metál életen. Aztán Stratovarius is gyorsan a fénykorát élhette a Visions és a Destiny lemezekkel, de a Helloween-iskolás olasz zenekarok is gombamód szaporodtak. Persze ezek és az ilyen bandák korábban is léteztek, valamiért mégis a ’90-es évek végén kezdtek tömegesen beszivárogni ezek a kazik Magyarországra.

Világi Zoltán: Szia, üdvözlök mindenkit! Nem merném 100 százalékosan kijelenteni, de biztos, hogy nagy löketet jelentett a színtérnek, mert hirtelen nagyobb tömegek is felvállalták a heavy metalt, mind zenekarok, mind rajongók. Én, mondjuk, már két évvel korábban is ugyanezt a zenét játszottam, úgyhogy engem nem befolyásolt. 🙂

Az ezt megelőző grunge, pop/punk, illetve nu metal vonulatokkal szemben hogyan viseltettetek? Mennyire jöttek be nektek ezek a muzsikák?

K. G.: Nekem személy szerint semmilyen komoly kapcsolatom nem volt ezekkel a műfajokkal. 🙂 Amennyit az MTV-n muszáj volt megnézni, annyit láttam-hallottam belőlük, meg amennyit a bulikban a „DJ-k” játszottak. A Nirvana Nevermind-ja a maga módján korszakalkotó volt, de akkoriban a mi köreinkben nem volt szokás trendi bandákat hallgatni. 🙂

V. Z.: Fiatalon, kezdő zenészként, annak is örültünk, ha az MTV leadott egy rock számot. Kikerülhetetlen volt a Nirvana vagy a Soundgarden, különösebben nem rajongtam értük, de ez volt a menő.

A Demonlord 1997-ben alakult, a felállást Kovács Gábor és Nagy András gitárosok, Jurásek Balázs basszusgitáros/énekes, valamint Világi Zoltán dobos alkotta. Hogyan jöttetek össze? Ismertétek egymást már korábban is?

K. G.: Balázzsal osztálytársak voltunk, Zolikát az óvári szekciókból ismertük, Andrással pedig Győrben ismerkedtünk meg. Az nem volt kérdés, hogy Balázzsal zenekart fogunk csinálni, de tulajdonképpen csak ezzel a kvartettel tettünk pontot az egészre ’96-ban.

V. Z.: Gábor és Balázs, ha jól emlékszem, Pesten ismerkedett meg egy szájhőssel, aki azt állította magáról, hogy az összes Maiden-szólót ismeri, és el tudja játszani, Ő volt András, és tényleg el tudta. 🙂 Én már a Demonlord előtt is több formációban muzsikáltam, de a Black Secret vagy az Obstruction is létezett, én ezekben doboltam, Balázsék pedig ugyanoda jártak próbálni, ahová mi, így ismerkedtünk meg.

Az első pár bulin még másik ütősük volt, de már az első koncertjükön sikerült bekéredzkedni a dobokhoz, utána pedig már nem akartak kiengedni a cucc mögül. 🙂 Játszottunk együtt egy pár dalt, olyanokat is, amelyekről fogalmam sem volt, hogy mik azok. 🙂 Aztán jött a második buli, ahol szintén ez történt, majd eltörte a kezét a dobosuk, és akkor ott ragadtam. Egyébként a legelején háromgitáros felállásban játszott a zenekar, de aztán rövid időn belül maradt a kemény mag.

Zolit már tudjuk, a többieknek a Demonlord volt az első zenekara, vagy ezt megelőzően már játszottatok egyéb formációkban?

K. G.: Én a Demonlord előtt csak egy általános iskolás beat formációban toltam, András és Zolika inkább feldolgozás jellegű metálbandákban, Balázs viszont akkoriban a Stainless Steel frontembere is volt. Nála a kettő egy ideig párhuzamosan működött.

Zeneileg mi volt a közös nevező: kik hatottak rátok a legjobban, mely zenekarok voltak a kedvenceitek?

K. G.: Mivel Balázzsal osztálytársak voltunk, számunkra a középiskolás évek a szinte versenyszerű felfedezésekről szóltak. Míg András főleg Maiden-Priest, Zolika pedig a Sabbath-Lord vonalon „erősített”, addig mi hetente rukkoltunk elő egymásnak a germán speed bandáktól beszerzett kazikkal. A ’90-es évek elejétől együtt jártunk koncertekre, ami lehetőség szerint a mai napig így van. Nekem az együttesalapítás környékén a Blind Guardian és a Gamma Ray volt a két nagy favoritom, de nagyon sok zenét hallgattunk.

V. Z.: A német vonal mindenkinek kedves volt. Ezektől a csapatoktól válogattunk feldolgozásokat is: Running Wild, Rage, Helloween, Gamma Ray, de játszottunk Maiden-t, Manowar-t és Virgin Steele-t is.

A banda nevét ki találta ki?

K. G.: Sok szöszmötölés nem volt a dolog körül, hiszen az első ’96-os koncertünk plakátozási munkái miatt egyetlen próbán kellett döntenünk a névről. Ez nyilván meg is látszik 🙂 🙂 Úgy emlékszem, egy Warcraft-könyv két szereplőjének a nevét mostuk össze. Két fő szempontunk volt. Az egyik, hogy angolul és magyarul is ugyanazzal a jelentéssel bírjon, tehát ne kelljen hozzá szótár (ami anno jellemző volt a magyar zenekarokra). A másik pedig, hogy három szótagos, könnyen skandálható név legyen. Mai fejjel már máshogy döntenék. Kevesebb karakterből kellett volna állnia a névnek, hogy a plakátokon betűméreti fölényre tegyünk szert 🙂 Az „A” és „B” betűs zenekarok pedig ott szereztek előnyt, hogy az újságokban rengeteg felsorolásban csak a jól bevált ABC-sorrendet használták a szerkesztők. 🙂 Kazettarendelő újságokban sem nagyon lehetett eljutni a ZZ Top-ig, mert az „M” betűnél már rég kimerítetted az erre szánt keretet. 🙂 Ilyen megfontolásokból az ABBA-nál nem lehet jobb nevet kitalálni. 🙂

Úgy gondolom, akkoriban a nu/modern metal dominanciája jellemezte a hazai undergroundot. Egyetértetek azzal, hogy sokat tettetek a tradicionális heavy metal hazai fellendüléséért?

K. G.: Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy igen. A mi akkoriban sikeresnek mondható felbukkanásunk elég rendesen átrajzolta a magyar metál térképet. Félreértés ne essék, nem találtuk fel a spanyolviaszt, de miattunk egy csomó olyan banda is bekerült az emberek és a média látókörébe, akik addig csak hazai pályán kluboztak. Aztán ez az egész lavina azt eredményezte, hogy pont a nu/modern éra miatt hibernálódó régi bandák, mint az Ossian, a Pokolgép, a Moby Dick, az Omen stb. is szép lassan magukhoz tértek, és mint látható, a mai napig működnek.

V. Z.: Jókor voltunk jó helyen. Köszönhetjük ezt a Metal Hammernek is, akkoriban ugyanis szinte minden számukban jelent meg rólunk cikk, kritika, koncertbeszámoló. De megvolt az érdeklődő rockerhad is, az első három-négy évben minden bulink teltházas volt. Megvolt az igény erre a zenére, mi pedig kiszolgáltuk ezt. Úgy tudom, az Adventures In Hell Part I. minden idők legsikeresebb angol nyelvű magyar lemeze.

Veletek egy időben bukkant fel például a Falanx, az Obstruction, a Stainless Steel, de a Twilight fanzine is ekkoriban jelent meg a hazai piacon…

K. G.: Igen, pont erről beszéltem. Ezekkel a zenekarokkal és a Twilight-legénységgel is a mai napig nagyon jó barátságot ápolunk. Több munkatárssal is, de Szabó Gábor barátommal a Twilight a saját gyermekünk volt. Egyik dolog húzta a másikat, jó idők voltak.

V. Z.: A Twilight fanzine-t is haverok csinálták, Gáborunk is benne volt a gárdában… Obstruction, Stainless Steel, Cross Borns, Black Secret, Demonlord – mindig is jó volt közöttünk a kapcsolat, elég csak a közös fesztiválokra, a Metal Millenium-ra, a Halloween Night-okra vagy az általam szervezett Heavy Metal 1999-re gondolni!

Hogyan zajlottak a próbáitok? Milyen rendszerességgel gyakoroltatok?

K. G.: Amíg a zenekarból mindenki Győrben élt, addig az Obstruction-nel közös próbatermünk volt. Akkoriban heti egy-két alkalommal jöttünk össze, aztán a fél csapat Pestre költözött, és onnantól tulajdonképpen csak zeneszerzés céljából vagy a nagyobb fellépések előtt próbáltunk.

V. Z.: Hát, a próbákra már nem emlékszem, de az biztos, hogy többet koncerteztünk, mint próbáltunk. 🙂

A kezdetektől fogva saját dalok írására törekedtetek, vagy feldolgozásokat is játszottatok?

K. G.: Már az első koncertjeinken is többségben voltak a saját szerzemények, még ha önálló hangaanyagunk nem is jött ki. Mindig arra törekedtünk, hogy saját lemezeink legyenek, és lehetőség szerint ne azért jöjjenek el a bulijainkra, mert olyan jól játszottuk legutóbb a Running Wild-ot. 🙂

V. Z.: A többiek már egy nagylemeznyi saját dallal rendelkeztek – ami ugye kb. a Vengeance demó volt –, mire én is véglegesen ottmaradtam a bandában, de nyilván feldolgozásokat is szerettünk játszani.

A dalaitok alapból angol nyelven íródtak, vagy magyarul születtek meg, és később ültettétek át azokat angolra?

K. G.: Mindig mindent egyből angolul írtunk. Szerintem annak idején is jól gondolkodtunk ezzel kapcsolatban. Ennek a műfajnak az angol a nyelve. Persze, a metál műfajban is vannak nagyon jó magyar szövegek, viszont be kell látni, hogy a manowaros „sárkánykardharcosisten” dalok elég hülyén hangzanak magyarul. 18 évesen pedig az élet nagy igazságairól és igazságtalanságairól sem írhat az ember többlemeznyi szöveget. 🙂 Persze, tinédzser korában szívesen hiszi magáról az ember, hogy nap mint nap tud nagyon velős dolgokat írni az életről, szerelemről, elmúlásról vagy épp a rendszerről, de ez nem így van. 🙂

Szóval mi arany középútnak választottuk az angol nyelvet, és a szövegeinkből igyekeztünk kihagyni a nagyon klisés és bugyuta dolgokat. Az elején persze nem mindenki fogadta ezt jól, évekig kaptuk az arcunkba a zsűriktől, újságíróktól és néhány idősebb rajongótól is, hogy „magyar zenekar magyarul énekel”. 🙂 Gondolj bele, mekkora Scorpions-sláger lett volna a Der wind der veränderung, ha őket is azzal cseszegetik, hogy németek vagytok, úgy is énekeljetek. 🙂

V. Z.: A többiek úgy gondolták, hogy annyira nincs magyar megfelelője ennek a stílusnak, hogy jobb ez így… Egyetlen egyszer, egy tehetségkutató fesztiválra elkészült a Darkness magyar verziója, ami négyünk közül egyedül nekem tetszett, mert én elég perverz vagyok. 🙂

1997-ben két demót is rögzítettetek, a Vengeance-t és a Valley of Life-ot. Ezeket széles körben terjesztettétek?

K. G.: Lehetőség szerint postáztuk és a koncerteken árusítottuk ezeket. Sajnos, akkoriban más megoldás nem nagyon volt. Kétkazettás magnóval kopiztam az anyagokat, és a tokokba otthon kerültek bele a borítók. Ennek is megvan a maga bája. 🙂

V. Z.: Mindkét demó remekül fogyott, ennek köszönhetően kaptuk végül a lemezszerződést.

Utóbbin szerepelt az Omega Babylon-jának briliáns feldolgozása. Kinek az ötlete volt a dal átirata? Maga az anyag promóciós célokat szolgált, igaz?

K. G.: Ez a szám konkrétan egy Omega tehetségkutató versenyre készült. Szerencsénkre a Babylonnak volt már Edwin Balogh-gal angol verziója, úgyhogy nem nekünk kellett megírni.

V. Z.: A tehetségkutatót az Omega billentyűse, Benkő László szervezte, és a sikerünk addig tartott, amíg részegen el nem kezdtem vele beszélgetni. 🙂

Külföldről kaptatok visszajelzéseket?

K. G.: Már nem emlékszem pontosan, hogy kik és hogyan jeleztek vissza, de igen. Sajnos, menedzser nélkül nem nagyon tudtunk élni egy csomó olyan lehetőséggel, amelyekkel mai fejjel és a megfelelő büdzsével már simán lehetne. Tanulóként még egy tehetségkutatóra is csak a spórolt zsebpénzünkből tudtunk elutazni.

V. Z.: Külföldre is rengeteg demó ment, plusz az első lemez; Japánban is sokan hallgatták az anyagainkat.

1998-ban részt vettetek Szombathelyen egy Vida Ferenc (R.I.P.) által szervezett tehetségkutatón (ott láttalak benneteket először). Milyen emlékeitek vannak arról a megmérettetésről, valamint számotokra milyen eredménnyel zárult a verseny?

K. G.: Ha jól emlékszem, első vagy második helyezést értünk el, de nem volt túl egyértelmű az eredményhirdetés. 🙂 Amiért mi mentünk és nevezési díjat fizettünk, az az LMS stúdióidő volt. Ezt végül nem kaptuk meg, ami nagyon sokáig tüske volt a zenekarban. Rajtunk kívül nagyon sok tinédzser zenekar kuporgatta össze a nevezési díjat, ami aztán eltűnt, legalábbis nem lett visszaforgatva. Csak néhány különdíjat osztottak ki, az ott megjelent Rockinform és Metal Hammer jóvoltából. De régen volt már, nem biztos, hogy mindenre pontosan emlékszem. Az viszont biztos, hogy ennek köszönhetően senki nem stúdiózott. Az is lehet, hogy akkor már az LMS stúdió sem létezett. 🙂

(holnap folytatjuk)

A szerző: Dávid László587 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*