Reverend: Play God (1991)

A Metal Church első két lemezének feléneklésével David Wayne egy csapásra beírta magát a műfaj történelemkönyvébe, és későbbi ténykedésével sem hozott szégyent a nevére. Érdekes adalék, hogy Wayne annak az egykori Heretic zenekarnak a tagjaival kezdett dolgozni, amelyből azt megelőzőleg távozott Mike Howe a Metal Church-be. A két zenekar gyakorlatilag énekest cserélt. A Heretic Reverend néven folytatta pályáját. A Play God a második lemezük.

Már a nyitó Butcher of Baghdad-nál tisztán hallható, hogy erre az albumra sikerült tökéletesre csiszolni a stílusukat. Változatos tempók, hatásos kiállások, thrash-es vadulások tökéletes elegye. Mind David, mind a zenészek csúcsformában mutatják magukat. A Heaven on Earth-ben engednek a sebességből, vérbeli középtempós power metal döngölés veszi kezdetét. Kiváló szerzemény, nagyon jól áll nekik. A lemez jó értelemben vett kakukktojása a Fortunate Son. Igen, igen, a Creedence Clearwater Revival örökzöldjét gyúrták át a saját stílusukban. Ezt remekül sikerült megvalósítani, a dal az eredeti ismerete nélkül is maximálisan élvezhető. Külön zseniális húzás, ahogy az intróban elővezetett könyörtelen zúzás alatt megpendülnek az eredeti akusztikus akkordok. Így kell feldolgozást készíteni.

David Wayne

Az ezt követő Blessings egy balladisztikusabb szerzemény. Wayne itt jó érzékkel variálja tiszta és rekedtes hanghordozását, a zene is tökéletesen követi a hangulatváltásokat. Különösen jól felépített kompozíció a Promised Land. Szigorú riffeléssel indít, majd egy kissé pszichedelikus hangulatba vált, hogy végül egy váratlan tombolásban törjön ki. A lemez újabb csúcspontja maga a címadó dal. Akusztikus indításán nem lehet nem észrevenni a Metallica Fade to Black-jének hatását, de plágiumról azért szerencsére nem beszélhetünk. Alapvetően egy nyugodt tempójú dal, amibe rengeteg érzést sikerült belepréselni. A refrének pedig az egész lemez legemelkedettebb pillanatai közé tartoznak. Mestermű.

A szentimentális hangulatot pillanatok alatt porrá őrli a Warp the Mind, kegyetlenül jól eltalált thrash zúzásával. Ugyanezt a vonalat viszi a Death of Me is, valamivel dallamosabb formában, hasonlóan magas színvonalon. Gyönyörűen sikerült a Far Away című levezető tétel: zeneileg a torzítatlan akkordok viszik a prímet, és Davidről is kiderül, hogy nem csak az a vadember lakozik benne, akit a lemez addigi részében hallhattunk.

A Play God után még kiadtak egy koncertfelvételt, majd beszüntették ténykedésüket. Wayne később egy lemez erejéig újra tiszteletét tette a Metal Church-ben, kiadott egy kislemezt a Reverend-del, majd elkészítette élete első szólólemezét, amely sajnos egyben az utolsónak is bizonyult. 2005 májusában itt kellett hagynia a földi világot. 47 évet kapott az élettől, életműve alapján elmondhatjuk, hogy emelt fővel távozhatott. R.I.P.

A szerző: Gabrielkiss15 publikáció
Több mint 20 éve rock/metal fanatikus, a mai napig aktív lemezgyűjtő. Jelenleg Nagy-Britanniában el, ahol egy nemzetközi áruházlánc alkalmazottja.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*