„Nem ismerek olyan bandát, amelyik úgy szólna, mint mi”

A Dying Gorgeous Lies-zal először idei albuma, a The Hunter and the Prey révén találkoztam, és mondhatni, rögtön bejött a bajor csapat által játszott thrash muzsika. Gyorsan korábbi két anyagukkal is megismerkedtem, ezt követően kerestem meg a zenekart, konkrétan Lisa „Liz Gorgeous” Minet énekesnőt, hogy válaszolja meg időközben felmerült kérdéseimet.

Lisa, nekem nagyon bejött az új albumotok. Eddig milyen visszajelzéseket kaptatok róla a szakma, illetve a rajongók részéről?

Köszi szépen, örülök, hogy tetszik. A visszajelzések összességében nagyon jók voltak, a kritikusok kiemelték a stílusunk változását és az általunk játszott zene sokszínűségét, tetszett nekik az új album “wasteland” (kihalt vidék) koncepciója és a hangzásunk fejlődése.

Hogyan definiálnád a zenéteket? Milyen együtteseket említenél párhuzamként annak, aki még nem hallott benneteket?

Erre nehéz válaszolni. Alapvető hatásunk az old school thrash metal, ám amit játszunk, az nem tiszta thrash, a zenénkben egy csomó egyéb stílus és hangzás is tetten érhető. Én például tisztán is énekelek, és rapbetétjeim is vannak a lemezen. Az, hogy a felállásunkat egy billentyűssel, Jay’Na D-vel egészítettük ki, szintén nem jellemző a klasszikus thrash-re. Személy szerint a thrash egy új, modern változatának mondanám, amit játszunk. Soha nem merült fel bennünk, hogy „Akkor ez még thrash?” vagy hogy „Thrash bandaként játszhatunk ilyet?” Egyszerűen csak csináljuk. Nem ismerek olyan bandát, amelyik úgy szólna, mint mi.

A lemezeiteket hallva érzek egyfajta ívet a zenei fejlődésetekben. Meg tudnád fogalmazni, mi volt a jellemző zeneileg az előző két albumra, és miben különbözik tőlük a mostani anyag?

Tíz évvel ezelőtt egy klasszikus felállású thrash csapatként indultunk, de már akkor, az Insanitarium albumon is szerepeltek olyan témák, amelyek rámutattak a társadalmunk problémáira, például a gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszakra, a mentális poblémákra vagy a háborúkra. Második lemezünkön, a First World Breakdown-on a dalok struktúrája komplexebbé, a szövegek pedig még személyesebbé váltak (gondolok itt például a Jay című nótára).

Harmadik anyagunkon, a The Hunter and the Prey-en több alapvető változás is történt: a felállásunk ekkor egészült ki a billentyűs Jay’Na-val, hangmintákat használtunk, valamint többet kísérleteztünk különböző stílusokkal és hangzásokkal. Tudatosan annyi időt hagytunk a dalokra, amennyit azok igényeltek, amíg Mashl maximálisan elégedett nem volt a nóták zenei részével, én pedig a szövegekkel és az énekdallamokkal. Személy szerint boldog vagyok, hogy most először lehetőségem volt tiszta énekdallamokat is beépíteni a számokba, és megmutatni, hogy mi minden van még a tarsolyomban.

Az új nóták közül nekem a Greetings from Aleppo a kedvencem. És neked?

Élőben leginkább az …And as the Bombs Fell-t szeretem énekelni; imádom a benne rejlő energiát és drámai hatást. A lemezen – a szerkezete és a szövege miatt – nekem is az Aleppo a kedvencem, és mellette talán még a Fatal Craving.

Térjünk egy kicsit vissza a kezdetekhez! Hogyan jött össze egy évtizeddel ezelőtt a csapat?

2009-ben Mashl, a gitárosunk és a dobosunk, JJ rajtam keresztül ismerték meg egymást. Mindketten a barátaim voltak, és tudtam, hogy Mashl zenészeket keres egy új projekthez. Miután kiderült, hogy egy húron pendülnek, úgy döntöttek, hogy közösen alapítanak egy zenekart. Nem sokkal később felkértek énekesnek, és ezzel kezdetét vette a varázslat. Azóta volt néhány tagcserénk (ami tíz év alatt szerintem természetes), de a DGL magja és szelleme változatlan maradt, mert mindig olyan muzsikusokat kerestünk magunk mellé, akik ezt a szellemiséget hozzánk hasonlóan tudják képviselni.

Énekeltél korábban más bandákban is?

Nem, a DGL az első zenekarom. Egy kicsit gitáron is játszottam, és JJ tudta rólam, hogy az éneket is rám lehet bízni. Így aztán kipróbáltak a mikrofon mögött, és tetszett nekik, amit produkáltam. A dolgok így lendültek mozgásba.

Ahogy ezen az irányzaton belül megszokott, az énekhangod meglehetősen agresszív, már-már hörgés. Felmerült esetleg, hogy a jövőben egyik-másik dalba valamivel több dallamot, lágyságot vigyél?

Igen. Az elmúlt időszakban a tiszta énekhangomon is egy csomót dolgoztam, ennek néhány dalban, például a Revolution Day-ben vagy a New World Order-ben már hallhatod is az eredményét. Úgy tervezzük, hogy az új számokban, amiket most írunk, többször is élünk majd ezzel a lehetőséggel, olyan módon, hogy a nóták ettől ne veszítsék el az agresszivitásukat.

Elég érdekes, figyelemfelkeltő neve van a csapatnak. Mit jelent, mit üzentek vele?

A „gorgeous lies”, vagyis „nagyszerű hazugságok” kifejezést akkor használjuk, amikor valaki tetszetős szavak mögé rejti a nem túl kellemes valóságot, amikor nem beszél neked a negatív tényekről, hogy ne aggódj ezek miatt, és azt hidd, hogy minden rendben van. Ez az, amit a kormányok csinálnak bizonyos témákkal kapcsolatban, annak érdekében, hogy ne kockáztassanak meg egy lázadást. A „dying”, azaz a „haldoklás, haldoklik” szó pedig arra utal, amikor ezek a csodás hazugságok elkezdenek szétmorzsolódni, darabokra hullani, mert kiderül, hogy az ijesztő valóság itt áll a küszöbön, és onnantól már senki nem hisz ezeknek a megtévesztő információknak. (Csak gondolj a drámai mértékű klímaváltozásra és arra, hogy a politikusok számos országban mennyire tagadják a változások szükségességét.)

A honlapotokon magatokat és a rajongóitokat Wasteland Clan-nak nevezitek. Ennek és az arcfestésednek számomra egyfajta Mad Max-feelingje van. Így is élitek meg a zenekari létezéseteket, a túlélésért folytatott harcnak, vagy ez csupán egyfajta imázs, szerepjáték?

Semmiképpen nem nevezném szerepjátéknak. A Wasteland Clan, vagyis a Halott Vidéki Klán létrejötte logikus következménye a fejlett világ összeomlásának, amit előző albumunk központi témájának választottunk. A mi sztorinkban erre 2079-ben fog sor kerülni. A civilizáció, abban a formájában, ahogy ma ismerjük, megszűnik létezni, elpusztítja a kapzsiság és a gyűlölet. Nem lesz többé társadalom, nem lesznek országok, politikusok. Ennek a kataklizmának a túlélői az utolsó anyagi és természeti erőforrásokért folytatott harcban klánokba tömörülnek, hogy ezzel is biztosítsák saját fennmaradásukat. Igen, mi és a rajongóink alkotjuk a Wasteland Clan-t. Ez az életünk, a családunk, a szövetségünk, az egyetlen eszközünk a túléléshez.

Ahány weboldalt néztem, szinte mindenhol egy másik felállását találtam a csapatnak. Segítenél helyretenni a dolgokat: kik alkotják jelenleg a DGL-t?

Haha, egy tízéves banda esetében ez talán nem olyan nagy baj. A pillanatnyi felállásunk: Liz Gorgeous – ének, Mashl J. – gitár, háttérvokál, J.J. – dob, Buzz’D Joe – basszusgitár, Jay’Na D. – billentyűs hangszerek.

Billentyűsötök, Jay’na tavalyi csatlakozásával hogyan változott a zenekar hangzása? Miért éreztétek szükségét ilyen irányú elmozdulásnak?

Jay’na-t eredetileg csak egy dalban, a Revolution Day-ben való vendégszereplésre kértük fel, ám a végeredményt, a thrash és az ő játékának a kombinációját hallva úgy döntöttünk, hogy állandó tagként vesszük be a csapatba. Az ő produkciója egyfajta csavart, pluszt ad a zenénknek, ami mindannyiunknak tetszik.

Hogyan születnek a dalaitok? Ki hozza a zenei témákat? Az összes szöveget te írod?

A dalok többségét Mashl írja, én pedig az énekdallamokért és a szövegekért felelek.

Akárcsak előző albumotokat, az idei nagylemezt is a jó nevű Massacre Records gondozza. A segítségükkel hogyan tudtok érvényesülni a meglehetősen túltelített piacon? Mennyire sikerül eljutnotok a nemzetközi közönséghez is?

Azt gondolom, a siker titka, hogy valami eredeti és egyben hiteles dologgal kell előállnod, amivel magadra tudod irányítani a rajongók figyelmét. Ne próbálj szuper kemény lenni, amikor nem vagy az. Csak tedd a dolgod, és élvezd, amit csinálsz. Egy csomó zenekart láttam, akik nem voltak különösebben technikásak, mégis magukkal ragadták a közönséget az autentikusságukkal. És ez az, amit a rajongók látni, hallani akarnak.

Napjainkban az egyik legjobb lehetőség a marketingre a közösségi média, még ha ennek hallatán néhányan forgatják is a szemüket. Mindig azt mondom, hogy a közösségi média egy igazi ajándék mindazok számára, akik el akarnak jutni a nyilvánossághoz. Nemzetközileg, a lehető legszélesebb körben promotálhatod magad és a zenéd – ha jól használod ezt a lehetőséget.

Úgy láttam, nemrégiben ért véget német-osztrák-svájci lemezbemutató turnétok. Milyen élményeid vannak ezzel kapcsolatban?

Fantasztikusak! Miután 2017-ben Észak-Amerikában, tavaly pedig Oroszországban és Kelet-Európában turnéztunk, úgy döntöttünk, hogy a „The Hunter and the Prey” turné első köreként visszatérünk a gyökereinkhez, Németországba. Csodálatos volt olyan városokban játszani, ahol már hosszú ideje vagy még soha nem léptünk fel. A kedvencem talán az a két buli volt, amit az amerikai punk rocker Green Jello-val közösen adtunk. Azokat a koncerteket különösen élveztem.

Külföldi vagy nagyobb fesztiválokon való fellépésekre van-e esélyetek a jövőben?

Jelenleg a következő albumunk dalain dolgozunk, úgyhogy a koncertezéssel egy időre most leálltunk. Én magam azért elnézek majd egy vagy két nagyobb német fesztiválra.

Hová szeretnél eljutni ezzel a zenekarral, mondjuk, öt vagy tíz év múlva?

A határ a csillagos ég! Hiszek ebben a bandában, és biztos vagyok abban, hogy egy csomó mindent fogunk még együtt elérni. Izgatottan várom, hogy mi fog velünk történni.

A szerző: Coly796 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*