„Hidd el, már nem kellene szaladgálnom”

Beszélgetés Herczeg Tamással, az egykori Music Box és Viking lemezboltok tulajdonosával – 2. rész

Beszélgetésünk első részében (ami itt olvasható) a Bacsó Béla utcai üzlet megnyitásától jutottuk el az inkorrekt vásárlókig. Az interjú második felében a műsoros kazettáktól a pólókig, a József körúti bolttól a Nyugati téri Vikingig követjük Tamás történetét.

Mesélj a munkatársadról, Mózer Béláról, akit mi is jól ismertünk! Hogyan került melléd, miféle ember volt, és hogyan végződött a kapcsolatotok?

Jó gyerek volt, becsületes srác. Amikor még katona volt, sokat járt hozzám a Bacsóba, és mindig kunyerált tőlem lemezeket felvételre. Adtam neki, és hajszál pontosan vissza is hozta őket. Mondtam neki: ha kimegyek a körútra, felveszlek alkalmazottnak. De a Béla piázott, viszont amikor kikerült velem a körútra, onnantól soha többet egy kortyot sem – legalábbis én nem tudtam róla. Viszont amikor átköltöztünk a Marx, bocsánat, Nyugati térre, egyszer kimentem Angliába, és onnan felhívtam telefonon, hogy na, mi az ábra. És ahogy beleszólt a telefonba, már a hangsúlyon éreztem, hogy valami nem stimmel. Hazajöttem, mondtam neki, hogy add le a kulcsot, és azóta nem találkoztunk. Pontosabban egyszer láttam a Mónika show-ban, ahová a felesége vitte el azzal, hogy állandóan piázik.

Mózer Béla és Herczeg Tamás a ’80-as évek végén

Drávucz Károly: Nekem Bélával kapcsolatban olyan emlékem van, hogy elég cinikus ember volt. Én a dallamosabb metalt szeretem, és amikor kiválasztottam egy lemezt, azt mondta: „Mi ez a szar? Ez nem zene!”

És akkor én nem voltam ott?! Milyen üzletember az ilyen?

Drávucz Károly: Mást akart rám sózni, de mondtam neki, hogy ne haragudj, én ezt akarom megvenni. Aztán végül csak odaadta, amit kértem.

A ’80-as évek közepén 250-300 forintba került nálad egy külföldi zenei újság vagy egy műsoros kazetta, és ahogy te is mondtad, 550, illetve 650 forintba egy bakelit lemez, ami az akkori kezdő fizetésnek elég tetemes hányada volt. Ez olyan, mintha ma ezekért 20, illetve 50 ezer forintot kellene fizetni…

Szegény mamám és az asszony el is volt keskenyedve, hogy mibe ugrottam bele. Kiszámoltuk az akkori valutaáron: bekerülési költség plusz némi haszon, így jött ki a lemezenkénti 550 forintos ár. Nem volt rajtuk nagy durrantás, talán 150 forint vagy 200.

Gondolj bele, visszajöttem Hollandiából, ahol másfél évig dolgoztam. Presztízsből ott kellett hagynom az eredeti szakmámat. Akkor én kint kerestem olyan 25-30 ezer forintot. ’79-ben. Itthon kénytelen voltam elmenni az Áforhoz (a Mol elődjéhez – a szerk.) kereskedelmi felügyelőnek, 3500-ért. Na, gondoltam, ha ezt fogom csinálni, felélem, amit hoztam Hollandiából, és akkor kezdtem az Ecseri piacon, meg itt, ott, amott lemezekkel kereskedni.

Egyfajta nagykereskedője is voltál az importált lemezeknek? Más üzletek tőled szerezték be a készletük egy részét?

Lemezekkel soha nem nagykereztem. Olyan előfordult, hogy átjött hozzám az egyik kollégám, hogy adjak neki lemezt, mert nincs áruja. Adtam neki 540-et, mert én éppen akkor fullon voltam. Becsülettel ki is fizette. Egy másik kolléga Modern Talking-lemezt kért tőlem, adtam neki 50 darabot; azzal pakolta tele a kirakatát, a városban egyedül neki volt belőle.

“Névjegykártyaként” funkcionáló ezüst-fekete matrica

Hogy érzed, a konkurencia, a kollégák szerettek vagy utáltak, tiszteltek, esetleg irigyeltek?

Utáltak, mint a szart. Még az is felröppent, hogy én vagyok a tégla. Hogy miért? Talán irigységből. Mert Anglia volt a hátam mögött. Volt, aki felnézett rám, de a többség utált.

Egy alkalomra emlékszem, amikor nem voltam egészen fair. Éppen lemezhiányom volt, és bejött hozzám a Nándi Szegedről. Volt nála egy sportszatyor, benne 110 darab King Crimson-lemez. Kérdeztem, hová viszi. A Solarisba. Mennyiért adod? 450-ért. Adok érte 500-at. Otthagyta, mind a 110-et megvettem. Lenyúltam, de tőlem is nyúltak le, például a német szállítómat. Egy kicsit szarba kerültünk, de akkor is kijöttünk a vízből.

Mesélted, hogy a CD elég hirtelen vette át a bakelit helyét. Te mikor váltottál utóbbiról az előbbire?

Az utolsó adag bakelitem a rengeteg …And Justice for All volt a Metallica-tól, amiből 80 darabot hoztam be, és ami ’90 környékén majdnem a nyakamon maradt. A váltás pedig, legalábbis nálam olyan egyszerűen történt, hogy az osztrákok kértek tőlem pólókat. Nagyon sokat vittem ki nekik, és mivel akkor már a CD volt a divat, a pólókért CD-ket kértem és kaptam. A CD akkoriban az újdonság erejével hatott, a bakelit viszont nagyon leült.

Teljesen lecserélted a kollekciót, vagy egy ideig bakeliteket és CD-ket is lehetett kapni nálad?

Egy ideig párhuzamosan ment a kettő, aztán a bakelit kikopott, és onnantól már csak CD volt.

Mikor zártad be a Music Box-ot?

’90-ben. A Viking ’89 márciusa óta működött, plusz ott volt a Bőregér, ahol ruhákat és a bőrcuccok teljes repertoárját árultuk.

Megvan még a Venom-os kecskefejes tábla, ami annak idején a József körúti boltban, a pult mögött lógott a falon?

Nem tudom, mi lett a sorsa. (Lőrinczy Attila szerint a költözködéskor eltört.)

A Vikingben mikor számoltad fel a CD-k árusítását? Mikor láttad, hogy ez már nem üzlet?

Amikor bejött az internet, mindenki onnan szedte le a zenéket. De még a kétezres években is voltak nálam CD-k.

A pólók mikor jelentek meg a Viking kínálatában?

Amikor a műsoros kazettákat ledózerolták, az nagy kiesés volt, úgyhogy ki kellett valamit találni helyettük. Mondtam, hogy akkor pólózzunk. Az egyik emberem fogta magát, és kitanulta a szakmát. Elment egy szitáshoz, és kérte, hogy magyarázza el neki a dolgot. A szitás 100 ezer forintot kért volna ezért. ’90-ben. Tudod mit – mondta az ember –, ennyiért ne magyarázd el. Megvette a szakkönyvet, és azóta nézd meg a pólóimat!

Egy idő után megkeresett az egyik nagy hazai kiadó, hogy működjünk együtt. Később viszont szóltak, hogy ennyi volt a buli: mivel a zenéket a rajongók leszívják a netről, a bandák a merch-öt próbálják megfogni. Így ezeket a cuccokat ma kizárólag az együttesek honlapjáról és a koncerteken lehet beszerezni. Akiknek viszont továbbra is mi készítjük a pólóit, az a Pokolgép, a Moby Dick, az Akela, a Kalapács és slussz.

Mesélted, hogy a black metal pólók is nagyon mennek…

Most, négy vagy öt év után visszajött a black metal és az old school. Szerencsére, mert a Black Veil Bride, a Bullet for My Valentine, az Avenged Sevenfold és társaik behaltak. Enélkül igencsak törnünk kellett volna a fejünket, hogy mit találjunk ki.

Már messze nincs az az őrült vevőforgalom a Nyugati téri boltban, mint volt a ’80-as évek végén, ’90-es évek elején. Megéri csinálni?

Még ott vagyok. Valamicske jön belőle, úgyhogy egyelőre nem kell kiülnöm az aluljáróba. Tudod, mi ennek az egésznek a hátulütője? Az internet. A gyerekek olyan lusták, hogy inkább kifizetik a plusz 1500 forintot a futárért, mint hogy bejöjjenek a boltba. Felhív a srác, kérdezi, hogy van-e ilyen meg ilyen póló. Mondom, van. Küldjem el neki postán. Nem tudom elküldeni, mert jelen pillanatban nem működik a webáruház. Honnan telefonálsz? Csepelről. Mondom, miért nem jössz be? Megadtam neki egy másik kolléga honlapját: onnan rendeld meg, ha nem vagy képes bejönni.

Többször is úgy éreztem, mintha lenne valamiféle szolidaritás, esetleg üzleti érdekeltség közted és a Solaris-os Miklós Péter (Zsiráf) között…

Haverság van. Ő azokat küldi hozzám, akik pólót keresnek, én pedig azoknak ajánlom őt, akik CD-t szeretnének venni. Ha én nem tudok adni, más miért ne adjon? A Solaris-nál ma is minden stílusban, A-tól Z-ig minden van.

Meddig tervezed még működtetni a boltot: ameddig bírod, csinálod?

Ameddig bírom, mert ha én leállok, akkor ez a minőség ugrott. Akkor azzal a néhány kereskedővel és azzal a családdal, amelyik nekem dolgozik, mi lesz? Januárban leszek 70 éves, hidd el, már nem kellene szaladgálnom.

És nem is gondolkodtál azon, hogy már nem kellene szaladgálnod?

Nem, mert az agyadban kell lenni egy tudatnak, egy felelősségérzetnek, hogy ezt kell csinálni, mert ha leállsz, akkor összeesel, mint a colstok: megunod az otthonlétet, az utazást, a könyvet, a mozit, leülsz és kész. Egyelőre van energiám.

A szerző: Coly765 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*