“Az eredeti kaliforniai death metal-nak nagyon thrash-es karaktere van”

Beszélgetés Jeff Becerra-val, a Possessed énekesével

Az itt következő interjú még május 7-én, pár nappal a Possessed új nagylemeze, a Revelations of Oblivion megjelenése előtt készült. Jeff-et kaliforniai otthonában sikerült elcsípnem Skype-on; az énekes készségesen válaszolt az előre kigondolt, valamint a beszélgetés folyamán felmerült spontán kérdéseimre is. Aztán más témákra terelődött a szó, de azok már nem tartoznak a beszélgetés publikus részéhez. 🙂

Helló, Jeff! Új albumotokat, ami most pénteken fog megjelenni, hihetetlenül jónak tartom. Elérted, hogy a zenekar erősségei, mint a karakteres ritmusváltások, a zseniális riffek és az energiaszint továbbra is jelen legyenek, ugyanakkor mindezek új, félelmetes elemekkel és még jobb összjátékkal egészültek ki. Sűrűn játszottátok a dalokat próbateremben, és az ötleteket ott fejlesztettétek ki, vagy pedig ide-oda küldözgettétek egymásnak a zenei fájlokat?

A Possessed mindig is eredeti zenekar volt. Mindannyian különálló szigetekként léteztünk, viszont amit külön-külön akartunk, azt végül egyetlen egységbe integráltuk. Mindig is nagyon erős individuális játékosok voltak a csapatban: Larry Lalonde teljesen más volt, mint Mike Torrao, és Mike Torrao komplett más volt, mint Mike Sus. Most is ugyanez a helyzet. Mindannyian erős egyéniséggel bíró művészek vagyunk. Összejövünk, és együtt dolgozunk, mint a testvérek. És ez nem azért működik, mert mindenre igent mondunk. De régebben is nehéz volt együtt dolgozni. Viszont a kisugárzás egyszerűen őrületes volt és felvillanyozó. Minden nagy művész nehéz eset, ugyanakkor meg tudnánk halni egymásért. Egy nagy család vagyunk. A srácok kegyetlenül nagyszerűek. Közösen összpontosítunk a célokra. Ez egy álomcsapat! Már 30 éve turnézok a régi szarral, és úgy érzem magam, mint egy oroszlánidomár. Ez viszont most tényleg őrületes: igazán koncentráltak vagyunk, a srácok minden nap „itt vannak”, akárcsak én.

Possessed 2019: Robert Cardenas, Emilio Marquez, Jeff Becerra, Dan Gonzalez és Claudeous Creamer

Te is írtál riffeket, vagy csak kiválogattad a legjobbakat azok közül, amiket a többiek is hoztak?

A zene felét és az összes szöveget én írtam. A Shadowcult-ban az összes riff 75 százalékáért és a komplett szövegért én feleltem. A The Ritual nagy részéhez és a Dominion-hoz a zene is tőlem van. A Demon-t és a Damned-et körülbelül fél óra alatt írtam meg. Amiket én hoztam, azok az alapvető riffek voltak. Ezeket mind gitáron szereztem. Dan (Gonzalez) is kiváló gitáros, és szereti, ha együtt is dolgozunk. Amit kitalálunk, bedobjuk a közösbe, és onnan válogatunk. Amit én írok, abban Dan számolja fel a káoszt, jobbá teszi az ötleteimet. Ahogy a riffjeim végül csengenek, azok úgy is vannak kigondolva. Az a struktúrájuk, de Dan teszi rendbe őket. Tehát Dan és én írjuk a számokat.

Több olyan dalt is írtatok, amelyeket most nem jelentettetek meg? Ha igen, azokkal mi történik?

Rátapintottál, tényleg van egy pár dalunk, amelyek nem kerültek fel az albumra. Ahelyett, hogy tönkre vágnám vagy kialakulatlan állapotukban kidobnám ezeket, megtanultam megmondani Dan-nek és Claudeous-nak, hogy mit nem szeretek bennük. „Ez vagy az nem tetszik bennük. Változtasd meg itt vagy ott, és gyere vissza, mihelyt kijavítottad!“ Gyakran ez jelentette a megoldást, a riffek átírása, amelyek ezáltal csak jobbak lettek.

Hol játszottátok fel a dalokat és hogyan? Mindet egyidejűleg, szinkronban vagy sávonként? Az egész nagyon élőnek hat.

A folyamat úgy néz ki, hogy küldök egy e-mail csomagot Dan-nak egy tucat riffel, ő pedig egy dobkomputer segítségével dallá változtatja és szólókkal egészíti ki ezeket. Vagyis összerakja a ritmus alapját, a szólókat és a dobokat. Ezt küldjük el Robert-nek (Cardenas), a basszusgitárosunknak, aki felveszi hozzá a basszust. Ő pedig Claudeous-nak (Creamer) továbbítja az anyagot, aki szintén feljátssza a szólóit, majd Emilio (Marquez) a dobjait. Ezután keverjük az elektromos dobokat az igazi dobokkal. Végül Dan iderepül hozzám, és elküldöm őt és a basszusgitárosunkat egy stúdióba.

Becerra a ’80-as években

Mindez a Bay Area-ban történt?

Igen, San Franciscóban, de ne adjuk meg a pontos címet, mert a házam közelében van. 🙂 A srácok, akik annak idején rám lőttek, már kijöttek a börtönből, és nem szeretném, ha tudnák, hogy hol lakom. (1992-ben Jeff-re munkából hazafelé menet rálőtt két gengszter, és kirabolták őt. – NN)

Időnként közösen is játszotok a srácokkal?

Természetesen. Normális esetben turnék vagy az egyes koncertek előtt is jammelünk, hogy élőben is összerázódjunk. Otthon a demókat használjuk gyakorlásra, így ha találkozunk, még egyszerűbb az összerázódás, plusz ha szükséges, a dalok bizonyos részeit meg is tudjuk változtatni. Profik vagyunk, nem kell hetente háromszor gyakorolnunk, mint a régi Possessed-nek. Mindössze annyit teszünk, hogy fogjuk a demót, és elvisszük a stúdióba, ahol a felvételeket alapként használjuk fel. Ez az album is így készült.

Számomra a lemez inkább a thrash-hez, mint a death metal-hoz áll közelebb. Kiadói marketinges döntés, hogy most ebbe az irányba megy a reklámozás? Hiszen a fordított kereszt is visszatért a zenekar logójába, ami viszont inkább a black metal/death metal védjegye…

Azt gondolom, összetéveszted az amerikai death metal-t az európaival. Az eredeti kaliforniai death metal-nak nagyon thrash-es karaktere van, ugyanakkor nincs benne olyan vidám backbeat, mint a ’80-as évek thrash bandáinak dalaiban. Számomra egyértelműen death metal, amit játszunk, nem pedig thrash. Az eredeti death metal pontosan az, amit mi játszunk. Ami utánunk történt, az az irányzat továbbfejlődése, amiért nem vagyok felelős. De azt gondolom, talán a későbbi death metal bandákra és konkrétan a Death-re is hatással voltam. Néhányan taktikai megfontolásból haladtak ezen az úton, mi zsigerből.

Csak azért mondtam az említetteket, mert szerintem jobbak vagytok, mint egy sima death metal zenekar.

Tényleg így gondolod? Köszi! Viszont a Posssessed még mindig az eredeti irányba halad. Egy kaliforniai death metal csapat vagyunk, és talán egy kicsit más, mint az irányzat képviselőnek többsége. Örülök, hogy ezt mondod, és köszönöm, hogy továbbra is támogatsz, hiszen egész életemben csak harcoltam.

Térjünk rá a szövegeidre, amelyekben okkult dolgokról írsz. Tényleg hiszel bennük, vagy ez csak egy stilisztikai eszköz, hogy a művészetet formával és tartalommal lásd el?

Hiszek Istenben és az Ördögben. Sokszor kutattam utánuk, és olyan témák után, mint az arkangyalok, a fekete mágia és a különböző rituálék. Az arkangyalok megvédenek, az ördögnek hatalmas ereje van, és mindannyian szeretik, ha elismerik a hatalmukat. Ezen az úton sok vallásba belebotlottam. Nem tudom, hogy ez alapján hívőnek lehet-e engem nevezni, de ez vagyok én.

Vallásos hit ez számodra, vagy csupán egy művészeti forma?

Ezt nem nevezném vallásnak. Nem tartozom ahhoz, amit szervezett vallásnak nevezünk. Inkább kultusz vagy valami hasonló. Mint mondtam, kutatok, keresek, sok mindenre nyitott vagyok és kísérletezem. Olyan ez, mint egy trip, egy utazás. Mikor milyen állapotban vagyok.

Mit akarsz mondani a szövegeiddel? Szeretnéd elgondolkodtatni a hallgatót, vagy csak leírsz dolgokat?

Azt gondolom, hogy más megírni és más olvasni a sorokat, de megpróbálok közvetíteni dolgokat. Kezdtem Jézussal, hogy ki is ő valójában: belőle és magamból indultam ki, valamint a Bibliából és abból, hogy ez a viszony hogyan manifesztálódik a társadalomban. Elkezdtem leírni a gondolataimat. Közben kiléptem a fikció világából, és beléptem a tények világába, kiléptem a régi társadalmi képből, és beléptem a modern társadalomba. Rengetegen írtak már erről, és sok összevisszaság létezik. Nehéz minderről egyetlen nézőpontból beszélni. Tudod, a kép nem fekete-fehér. Megpróbáltam a témát érdekessé tenni, és szórakoztatni vele. Szeretem ilyen módon szórakoztatni a közönségünket.

Milyen volt a Bay Area-ban felnőni? Hallottam, hogy szerelmes voltál Kirk Hammett húgába, Jenniferbe … 🙂

Azt mondanám, hogy csodaszépnek találtam őt, de elérhetetlen volt számomra, e.l.é.r.h.e.t.e.t.l.e.n. Sosem beszéltem erről, mert mindig volt barátja. De tényleg nagyon aranyos és nagyon szép lány volt.

Hogy milyen volt a Bay Area-ban felnőni? Természetesen mindenhez a Metallica volt a kulcs, úgyszólván vissza a gyökerekhez. Mint tudod, jó viszonyban voltunk velük. A Metallica mindig Metallica volt, ahogy az Exodus is Exodus, és azok ma is, ugyanakkor nem gondolom, hogy befolyásoltak volna bennünket. Legfeljebb közvetetten. Viszont mindig is felnéztünk rájuk. Követtem is őket, ahogy egyre nagyobbak lettek, aztán egy sereg ember elkezdett egyre sötétebb zenék felé fordulni, egyre emósabbak lettek. Igazából mi voltunk az első olyan csapat a társaságunkban, akik ezt tették. Nagyon fiatalok és iszonyatosan őrültek voltunk, jártunk egymás koncertjeire, megpróbáltunk fejlődni, és közben másokat is befolyásolni. Őrületesen igyekeztünk, hogy eredetiek legyünk, hogy ne koppintsunk másokat. Egy egészséges konkurencia volt jellemző a közegre, viszont inkább barátok voltunk, mintsem versenytársak. Már akkoriban is éreztük a változás szelét, akár egy forradalmat.

A fotó a Ruthie´s Inn irodahelyiségében készült a Slayer Show No Mercy turnéja alatt

Én is akkoriban nőttem fel, és emlékszem, hogyan szereztük meg a barátokkal az első lemezeteket a megjelenés évében, Roadrunner-nyomásban.

Tulajdonképpen a Roadrunner volt a terjesztőnk. Az album nekik köszönhetően futott be. Később önálló lemezcéggé váltak, és úgy tudom, mára ismét visszatértek a porondra. De nem tudom, pontosan mi történt velük. Licencelték a lemezt, és ez nyilván kifizetődött nekik.

Az első zenekarod a Blizzard volt. Miben hasonlított, illetve miben különbözött az a banda a későbbi Possessed-től? Hány éves voltál akkor?

Azt hiszem, először Runner voltunk, és utána változtattuk a nevünket Blizzard-ra. Dereng, hogy a Blizzard-ot Mike-kal (Mike Miner dobos) és Danny-vel (Danny Boland gitáros – NN) alakítottam. Ez 1979-ben történt, amikor körülbelül 11 éves voltam. A Burning in Hell riffjét már 1979-ben megírtam, ebből lett később maga a dal.

Hogyan váltottál végül a Possessed-re?

Hát, tulajdonképpen kidobtak a Blizzard-ból, mert én inkább Venom- vagy Motörhead-típusú zenét szerettem volna játszani. Még gyerekek voltunk, amikor elkezdtük, és akkor is, amikor kiszálltam. Egyszer elmentünk egy Grateful Dead-koncertre, és valaki a zenekarból javasolta, hogy játsszunk úgy, mint ők, én viszont pont az ellenkezőjét akartam. Erre kidobtak. Éppen gyakoroltam, amikor az egyik roadie-m az arcomba mondta: „Basszátok meg, dobjátok már ki!“. Összetört a szívem, és azt gondoltam: „Oké, srácok, basszátok meg ti!“.

A rajongó (NN) gyűjteményéből

Elmentem Debbie Abono házába, mert ő volt a menedzserem (A Bay Area legendás figurája volt, többek között az Exodus-t és a Forbidden-t is ő pártfogolta, 2010-ben hunyt el – NN). Tényleg nagyon rosszul esett ez a dolog, haragudtam a srácokra. Aztán valamikor később kopogtak a házunk ajtaján. Mike Sus volt az néhány haverjával, és azt kérdezte: „Te vagy Jeff Becerra?“. Igennel válaszoltam, de mivel éppen egy nagyon csinos lánnyal voltam együtt, felmerült bennem a gondolat, hogy nem rá pályáznak-e a srácok. Ők láthatólag már idősebbek és radikálisabbak voltak. Mike megkérdezte, hogy nincs-e kedvem átugrani hozzájuk, és megnézni, hogy min dolgoznak. Volt hét csiszolatlan daluk, amiket felvettek egy kazettára, és arra kértek, hogy hallgassam meg az anyagot. Ebben maradtunk.

Mi volt később a Possessed feloszlásának oka?

Azt gondolom, fontos tudni, hogy az ok Larry (Lalonde) volt. Vagy talán inkább Brian Montana. Egyszer magazinok kerültek a kezünkbe, és küldtünk nekik levelet, hogy ismernek-e death metal vagy extrém metal underground kiadót. Erre az egyik magazinos srác, Brian Montana jelentkezett. Larry viszont nem akart tovább játszani velünk, pedig én szerettem volna. De sok szar volt körülöttünk abban az időben! Azért felvettük a demót, majd aláírtunk Brian-nél. De aztán Montana bekavart, és én bosszúból nem járultam hozzá az anyag megjelentetéséhez. Aztán megszűnt a zenekar.

Ezután, 1990-1993 között Mike Torrao próbálta életre kelteni a Possessed-et, sikertelenül. Igazán veled éledt újjá a zenekar szelleme 2007-ben. Most is egy 16 állomásos turnétok lesz Európában. A későbbiekben is terveztek fellépéseket, Németországban vagy akár Magyarországon is?

Egyelőre nem. Ha jól emlékszem, június 9-én játszunk a környéketeken és 10-én Berlinben, egy Nuke nevű klubban. Ismered?

Nem hallottam még róla. Valami kis hely lehet.

Jelenleg ide-oda ugrálunk földrajzilag, de jelenleg ez az egyetlen Európa-turném, ezután pedig csak az Egyesült Államokban koncertezem.

Melyek a kedvenc dalaid a mostani lemezről?

Főleg azokat a nótákat kedvelem, amelyeket én írtam: a Damned-et, a The Word-öt, a Ritual-t, a Dominion-t és a Demon-t. Utóbbi tényleg olyan, mint a démon megtörése. A Ritual pedig mintha a Demon ellentettje lenne szövegileg, nagyon kemény, fajsúlyos nóta. Visszatérve egy korábbi mondatodra: kérlek, ne sértődj meg, de ne nevezz bennünket thrash zenekarnak. Mi death metal csapat vagyunk. Remélem, nem vagyok udvariatlan.

Nem, dehogy! Ezzel együtt mit jelent számodra a thrash metal?

Felnőni a San Francisco-i Bay Area-ban, a ’80-as évek első felében olyan volt, mint egy forradalom részesének lenni. Az Exodus vitathatatlanul messze az underground thrash-mozgalom királya volt! Mindannyian azt gondoltuk, hogy Gary világának és csapatának a részesei vagyunk (még mindig). A thrash izgalmas és új irányzat volt, számunkra egyszerűen mindent jelentett. Elszöktem otthonról, stoppal, kerékpárral vagy gördeszkával közlekedtem, esetleg gyalogoltam, és mindent megtettem, hogy eljussak a Ruthie´s Inn-be, hogy lássam az összes helyi zenekart játszani. Tudtuk, hogy valami történelmi dologban vagyunk benne; a legszebb időszakom volt, láthattam a barátaim zenekarait játszani, megismerhettem a legfrissebb kínálatot.

Véleményem szerint a thrash örömtelibb muzsika, mint a death metal. Természetesen még mindig brutális és felajzó, de úgy tűnik, ott a sátánizmus, mint téma, már a múlté. Az egyik dolog, amit fiatal muzsikusként nagyon gyorsan megtanultunk, hogy új utakat kell találnunk ahhoz, hogy kiemelkedjünk. A mi utunk az volt, hogy ezeket a thrash-es ritmusokat felgyorsítottuk, egyenletesebbé és gonoszabbá tettük. Ezenkívül egy elképzelt – majdhogynem sátánista – sötét hangulat is jellemző ránk.

Ez a kép 1987-ben készült a The Eyes of Horror EP-hez, Chicago-ban, a Great Lake-nél, mínusz 30 fok hidegben és süvöltő szelek kíséretében

Mi a különbség egy thrash és egy death metal dal között?

A thrash-ben több énekhangot hallasz, és a gitárszólók is gyorsabbak. A death metalban az ének torzítottabb és gonoszabb, a gitárszólókban őrületes tremolós ugrálások vannak, a hangzás sikoltó és a technikai arányok is mások. A valóságban azonban nincsenek „szabályok“, így egy thrash és egy death metal nóta akár nagyon hasonlíthat is egymáshoz. A zenészek számára azonban nyilvánvalók a különbségek.

Melyik a kedvenc thrash metal albumod?

Messze magasan az Exodus Bonded by Blood-ja.

Jeff, köszönöm neked ezt a klassz beszélgetést!

Én is köszönöm, Norbert és Auf Wiedersehen!

Ebbe a német kiadványba is interjúnk szerzője szállította a Possessed-anyagot
A szerző: Novák Norbert31 publikáció
A ’80-as évek gitárzenéin nőtt fel, amikért a mai napig is rajong. Jelenleg a német The-Pit.de-nél, Way Up-nál és Rock Times-nál dolgozik, mint fotós és újságíró. Főállásban nyelvészeti területen tevékenykedik Németországban.

2 hozzászólás

  1. Júni 12- én lecsekkolom, hogy az “öreg”igazat mond-e? Várom! Üdv! Jó cikk. Ilyet máshol nem nagyon olvasok. 😉

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*