„Amikor felszálltam a hajóra, azt éreztem, hogy otthon vagyok”

"Enihájlétör"

Buga B élménybeszámolója a 70,000 Tons of Metal-ról – 2. rész

Mikor zajlottak a koncertek: egész nap vagy csak este?

A hajó az indulás napján nagyjából kora délután futott ki, és már aznap, körülbelül 6-tól elkezdődtek a koncertek. Elég feszes volt az ütem, mivel mindegyik banda kétszer játszott (egyszer odafelé, egyszer pedig visszafelé), és mindenkinek 45 perc vagy egy óra játékidő jutott. A sorrendet és a kezdési időpontokat egy-két nappal az indulás előtt töltötték fel a honlapra, ennyi időnk volt felkészülni a tökéletes menetrenddel. A hajónak egyébként volt egy napilapja, amit minden este megkaptál a szobádba a másnapi eseményekkel, hírekkel és italakciókkal.

Szóval az első nap 6-tól kezdődött az őrület, és hajnali 4-ig, 5-ig tartott, aztán másnap dél körül már újra mentek a koncertek, megint hajnalig (ez volt az egyik teljes nap a tengeren). A jamaicai napon viszont csak este indultak újra a koncertek, onnantól viszont mindig hajnali 4-kor, 5-kor ért véget az utolsó fellépés (volt még egy teljes nap a tengeren a visszaérkezés előtt).

Egy kis mellékszál: a jamaicai napunk előtti este volt az első Blind Guardian koncert, 21 körül. Napközben megittuk a magunkét, gondoltuk, délután ránk fér egy kis alvás, hogy aztán majd újult erővel állhassunk neki az estének. Ez olyan jól sikerült, hogy hajnal 3-kor ébredtünk, a BG-t nyilván lekéstük, viszont ki is aludtuk magunkat. Mi marad ilyenkor? Elő a programot: hopp, pont most kezd a Municipal Waste! Óriásit buliztunk hajnali 4-kor még vagy száz elvetemülttel, sikerült újra berúgnunk, de hajnali 5-kor mit lehet tenni? Koncert már nem volt, úgyhogy szépen megreggeliztünk, megittunk még pár sört, és reggel 8-kor már készen is álltunk a jamaicai kirándulásra. Ahol persze rumot „kellett” inni, úgyhogy mire visszajutottunk a hajóra, úgy néztünk ki, mint két rongy. Itt, azt hiszem, egy kicsit túltoltuk a biciklit, másnap nyögtük is sokáig.

Szerencsére egyik együttes sem játszotta kétszer ugyanazt a szettet, mindenki próbált mindenféle érdekességgel készülni. Hogy csak egy példát mondjak: az Annihilator az egyik koncertjén végig a Never, Neverland albumot feléneklő Coburn Pharr-ral lépett fel, ami nagyon jópofa húzás volt. Pharr-nak mára semmi köze a metálhoz, ha jól tudom, vállalkozóként tevékenykedik, fizimiskára sem az a rocker típus már, de látszott rajta, hogy minden percét élvezi a koncertnek. Olyan bandák is voltak, akik egy-egy teljes lemezüket játszották, hiszen itt volt idő és lehetőség a kísérletezésre.

Itt elérhető az összes setlist:

https://www.setlist.fm/festival/2015/70000-tons-of-metal-2015-43d6cb0b.html

Egyébként az Annihilator egyfajta kabalazenekarnak számít a 70,000 Tons-nál. Ha a banda nem is játszik az adott évben (két egymást követő évben senki nem lép fel, de sok a visszatérő, ami nem véletlen), Jeff Waters akkor is ott van a hajón, hogy megrendezze az All-Star jam-et, amelynek során különböző, az utasok által egy előzetes listából megszavazott népszerű számokat adnak elő a hajón szereplő zenészekből összeválogatott alkalmi bandák.

A hajón belül hol alakították ki a koncerthelyszínt?

Összesen négy koncerthelyszín van: egy szabadtéri a fedélzeten, három pedig a hajó belsejében. A szabadtéri a legnagyobb, egy medencére szoktak megépíteni, és baromi hangulatos, hogy ha akarod, akár a jakuzziból is nézheted a koncerteket (és ha van hely, mert a kanadaiak mindig lenyúlják ezeket a helyeket).

A három másik beltéri helyszín a következő:
1. Royal Theater: ez egy klasszikus, ülőhelyes színházhelyiség, ahonnan az első pár széksort eltávolítják, hogy legyen hely a moshpitnek.
2. Star Lounge: ez egy sokkal kisebb, klubszerű színpad, kevés hellyel, de ez a leghangulatosabb.
3. Studio B: ezt egy beltéri korcsolyapályán építik meg, és ennek van a leginkább arénahangulata.

Az elején egy kicsit nehéz volt rohangálni a helyszínek között, mert baromi nagy a hajó, de idővel bele lehet rázódni. Fontos a jó terv!

Kint és bent

Milyen zenekarokat láttál?

Megpróbáltam minél több koncertre eljutni, de nyilván így is voltak olyanok, akiket nem láttam. Először nézzük a kedvenceket, vagy az általam jobban ismert zenekarokat, a teljesség igénye nélkül:

Alestorm (csak egyszer, mert a második koncertjük elmaradt, az egyik tagnak ugyanis el kellett helikoptereznie a gyereke születésére), Annihilator (2x), Apocalyptica (2x), Arch Enemy (2x), Behemoth (2x), Blind Guardian (az említett sajnálatos okokból sajnos csak egyszer), Cannibal Corpse (1x), Destruction (1x), Exumer (1x), Michael Schenker’s Temple of Rock (2x), Municipal Waste (1x), Napalm Death (1x), Soulfly (2x).

Illetve voltak olyan, általam korábban alig vagy egyáltalán nem ismert zenekarok, akiknek adtam egy esélyt. Őket két csoportba sorolnám.

1. Akik bejöttek: Artillery, Crucified Barbara (rohadt jól nyomta ez a csajbanda, és még sosem hallottam róluk – mondjuk, azóta sem), DAD, Einherjer, Ensiferum, Gama Bomb, Grave Digger, Jungle Rot, Pretty Maids (2x), Venom, Wintersun.

2. És akik nem: Amorphis, In Extremo, Melechesh, Therion, Trollfest (Mi ez a baromság???).

Már említetted, hogy a bandák átlagosan 45-60 percet játszottak…

Ennél többre szerintem sem lehetőség, sem igény nem volt, annyira pörgős volt minden. Így is lehetetlenség volt befogadni ennyi ingert anélkül, hogy néha ne sokalljon be az ember.

Milyen volt a hangosítás?

Nagyon profi volt minden. A színpadépítéstől a hangosításig mindent egy remekül összeszokott csapat intézett, ennek megfelelően minden helyszínen nagyon jól szólt a cucc.

Volt merch-vásárlási lehetőség?

Igen, bár sajnos itt majdnem mindig elég hosszú sorok álltak. Az viszont pozitívum volt, hogy szinte mindegyik banda készült valamilyen különleges pólóval, kifejezetten erre az útra. A hivatalos pólóról viszont majdnem lemaradtam, mert mindig halogattam a vásárlást. Végül az utolsó darabokat hoztam el a méretemből.

Tudtatok találkozni a zenészekkel?

Erre nyilván ott volt a rengeteg dedikálás, a közös lemezhallgatás, satöbbi, satöbbi, de a legjobb az egészben az volt, hogy egy-két nap után teljesen természetessé vált, hogy, mondjuk, Max Cavalera száll be melléd a liftbe.

Ebben a kategóriában a legnagyobb kalandom az volt, amikor félrészegen elszaladtam a szobából két koktélért, és visszafelé menet a tök üres folyosón ott állt velem szemben Jeff Waters. Nyilván leesett az állam, és szép magyar kiejtéssel csak annyit tudtam odaüvölteni neki, hogy ENNIHILÉTÖR!!!, mire ő csak ennyit válaszolt: Enihájlétör, jól megnyomva a szó közepét.

Melyik volt a legemlékezetesebb koncertélményed?

A Blind Guardian koncert, amire végül sikerült eljutnom, nagyon jól sikerült, az összes nagy klasszikust játszották. A Behemoth-ot itt láttam először, és már akkor látszott rajtuk, hogy vérprofik. De a Municipal Waste is nagyon bejött, hatalmas bulit csináltak, a belüket is kizenélték annak a száz embernek hajnalban. De a Soulfly is odacsapott, és az Annihilator-koncertek is emlékezetesek maradtak.

Milyen útvonalon haladt a hajó?

Fort Lauderdale-ből indultunk, majd egy teljes nap következett a tengeren Elhaladtunk Kuba mellett, hogy aztán a harmadik napot szinte egész végig Jamaicán töltsük. Ahogy fentebb már említettem, különböző (fizetős) programokból lehetett választani, túravezetőkkel, de akár henyélni is lehetett egész nap a parton. Korábban jártam már a Karib-szigeteken, de itt még hangsúlyozottabban volt jelen a szegénység, szóval több szempontból is maradandó emlék volt számomra ez az egy nap. Nagy élmény volt beszélgetni a helyiekkel, akiknek kilógott a segge a gatyából, mégis tök derűsen szemlélték az életet. Komoly lecke volt, na. Szerencsére a reggae-t nem erőltették, azzal ugyanis ki lehet engem kergetni a világból, annyira rühellem. 🙂

Volt még valamilyen különös kalandod az úton?

Azt hiszem, a legtöbbet menet közben már elmeséltem, de tutira rengeteg dolog kimaradt, mert egyrészt elég régen történt a dolog, másrészt akkor rövid időn belül annyi élmény ért, hogy lassan szinte az egész egybefolyik. Esetleg azt tudnám még említeni, hogy a hazaérkezésem óta ahányszor csak koncerten járok, és a 70,000 Tons-os pólóm van rajtam, mindig megtalál valaki, aki már volt vagy szeretne menni. 🙂 És bár én magam nem szereztem az úton új, maradandó barátokat, ahogy láttam, a többszörös résztvevők egy nagy családot alkotnak, mindenki ismer mindenkit.

Megérte a pénzt, a fáradságot a kaland? Visszamennél-e újra?

Amikor leszálltam a hajóról, az volt az első mondatom, hogy ez volt életem eddigi legjobban elköltött komolyabb összege. 🙂 Már másnap visszaszálltam volna a hajóra, és tervben is volt, de egyelőre vagy az idő vagy az anyagiak nem álltak rendelkezésre egy újabb ekkora kalandra. Az biztos, hogy egyszer még vissza kell mennem, és mindenkit csak biztatni tudok erre, mert életre szóló élmény. Amikor felszálltam a hajóra, azt éreztem, hogy otthon vagyok.

Bármi más, amit még fontosnak tartasz elmondani?

Lehet, hogy sokan fanyalognak, hogy ez egy elit esemény, hogy drága és hasonlók. Belülről én egyáltalán nem elit eseményként éltem meg: a hajón is pont ugyanolyan metálosok voltak, mint amilyenekkel bármilyen fesztiválon találkozhatsz. Én is úgy jutottam el, hogy két évig szisztematikusan gyűjtöttem rá a pénzt. És tényleg csak azt tudom mondani, hogy egyszer mindenkinek ki kell próbálnia, mert semmi máshoz nem lehet hasonlítani, amikor az életedben öt napon keresztül minden a metál körül forog.

When the music’s over…
A szerző: Coly743 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*