VI. Rattle Inc. olvasótalálkozó – Vírus Café, 2019. május 25. (beszámoló)

Ez a délután több szempontból sem úgy alakult, ahogy terveztük.

Először is, alapvetően kevesen jelezték, hogy jönnek, de a végső létszám még ennél is kisebb volt. Ilyenkor mindig elgondolkozom azon, hogy egyáltalán kell-e ilyen találkozókat szerveznünk. Akik eljönnek, azok nyilván igénylik, és jól érzik magukat – nekik és magunknak csináljuk. A meghívott vendégek (interjúalanyok) felé kínos, hogy azt látják, csak ennyien kíváncsiak rájuk. Éppen ezért köszönet Herczeg Tamásnak, az egykori Music Box és a Viking lemezboltok tulajdonosának, hogy a csekély számú érdeklődőt látva sem fordult vissza a Vírus Café ajtajából. A bensőséges légkör egy oldott, baráti hangulatú pódiumbeszélgetést eredményezett, amelyben több „néző” is kezdettől részt vett.

Nagyon szerettük volna, ha a Metal Ör Die által nyereményként felajánlott Frost CD gazdára talál, ám az élet közbeszólt. Kvízmesterünk, Zozzie a rendezvény közepén kapta a telefont, hogy fia, Nimród súlyos kartörést szenvedett. Így a vetélkedő a következő alkalomra maradt, asztaltársaságunk tagjai pedig „jobb híján” egykori és közelmúltbeli koncertélményeiket osztották meg egymással.

Szeptemberben folytatjuk. Nimródnak mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk! A Herczeg Tamással készített interjú is hamarosan érkezik.

A szerző: Coly795 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*