Morgoth: Feel Sorry for the Fanatic (1996)

A nyolcvanas évek vége felé járunk, a helyszín Németország. Ebben az időben az európai heavy/speed/thrash metal színtér nagy százaléka származott innen. A Morgoth stílusában egy kicsit elüt honfitársaitól, inkább a death metal felé húz, nagyjából a Death/Autopsy-vonalat próbálja meglovagolni, és mindezt nem is teszi rosszul. Karrierjüket két kislemezzel indították be (amiket én nagyon szerettem), utána következett még két album (amik elmentek mellettem), közben turnéztak nagy nevekkel, mígnem egy kicsit megfáradt a dolog, tartottak három év szünetet, és ezzel a nem mindennapi anyaggal tértek vissza, hogy utána 1997-ben végleg feloszolhassanak. (Azóta volt egy reunion, amelynek gyümölcse a 2015-ös Ungod lemez lett, ezen már csak az egyik gitáros szerepel az eredeti tagok közül.)

A szóban forgó korong meglehetősen megosztóra sikeredett. Többeket sokkolt az előző lemezek stílusától igencsak elrugaszkodott anyag, de ha megpróbáljuk kiragadni a Morgoth-kontextusból és önálló csemegeként fogyasztani, akkor egy nagyon jól eltalált, sötét, komor hangulatú zenét hallhatunk. És tényleg nagyon jó hallgatni. Nálam azon kevés lemezek közé tartozik, amelyeket az első perctől az utolsóig tudok hallgatni és élvezni. A stílus már nem death metal, az ének nem hörgős, itt-ott elektromos részek is felütik a fejüket, de szerintem a zenekar ezzel az anyaggal koronázta meg az életművét. Baromira eltalált, húzós riffek, dühös, üvöltő, néha érzelmes ének és olyan dinamika, amely leszakítja az ember fejét. Még több hangerőért kiállt! Vannak lassan hömpölygő folyamok is kórusokkal megtámogatva, csak hogy még monumentálisabb legyen az összhatás. Néhol egy kicsit megpróbál elveszni a disszonánsabb, alterosabb közegben is, már-már megidézve a Voivod szellemét.

Az album legnagyobb erénye az összhang, mindenki teszi a dolgát, de ha mégis valamit megemlítenék, az a dobos, Rüdiger Hennecke játéka. Nagyon húzza az egészet. A korongon 11 dal található, összességében szűk 47 percben. Dalokat sem tudnék kiemelni egy nagy egység az egész, személyes kedvenceim a Curiosity, a Souls on a Pleasuretrip és mindegyik másik…

A hozzáértők az indusztriál groove metal címke alá sorolják be a lemezt, én viszont nem nagyon tudom és nem is akarom kategorizálni: egy dühös, sodró lendületű hangulatdömping, amire ha valaki rákapcsolódik, nem tudja abbahagyni, újra és újra hallani akarja majd. Sajnálom, hogy ezután úgy gondolták, nincs hová folytatni. Az album fogadtatása sem volt túl lelkes, ami nem meglepő, hiszen a stílusváltások a legtöbb esetben kerékbe törik a zenekarok lendületét. A pontszám (ha értékelném) nem is lenne kérdés: tízből tizenegy!

A szerző: Atter-M15 publikáció
A Rattle Inc. fanzine korai számaiban munkálkodott Attermann néven, véleményt formálva a kortárs hörgős zenekarok lemezeiről. Később átállt az erő túloldalára, és kritikusból kritizált lett. Jelenleg már csak műkedvelőként tengeti életét, a régi kedvencek és az új reménységek között.

1 hozzászólás

  1. Egyetértek.Jómagam old-school death metal fan-ként,illetve a Morgoth-Odium lemezét hatlmas kedvecként számontartva is azt mondom:ez egy rohadtul szuper lemez!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*