Csak a metal

Zeneileg alapvetően elég nyitottnak tartom magam, és az elmúlt négy évtizedben meglehetősen széles palettát ismertem meg, kezdve a ’70-es évek magyar és külföldi popzenéjével, folytatva a ’60-as, ’70-es évek progresszív, pszichedelikus és hard rock együtteseivel, visszanyúlva egészen az ’50-es évek nagy örökzöldjeiig, valamint a Beatles-ig és a Rolling Stones-ig, kisebb-nagyobb kitérőket téve a punk, a reggae, a ’80-as évek szintipop-ja és az orosz rockmuzsika világába, valamint elcsábulva néhány mai soul/funk/pop előadó felé.

Amióta viszont újra létezik a Rattle Inc., gyakorlatilag csak metalt hallgatok. Mondhatnám, hivatalból, és mert egyszerűen sem időm, sem igényem nincs másra.

Régebben jól megfért egymás mellett a repertoárban az Emerson, Lake and Palmer, a The Doors, a Depeche Mode, a Muse, Amy Winehouse, ma viszont már a régi metal klasszikusok is csak elvétve kerülnek be nálam a rotációba. Talán ezek hiányoznak a leginkább. Mindig megfogadom, hogy na, akkor most újra előveszem a ’80-as évek nagyjainak lemezeit, de ezeket annyira ismerem, hogy ha csak rájuk gondolok, mintha megnyomnának egy gombot a fejemben, már szólnak is bennem a dalok.

Az újabb anyagok azok, különösen a jobban sikerült alkotások, amelyeket szeretnék jobban megismerni, szeretném, ha jobban belém vésődnének.

Időnként persze előfordul, hogy szűk családi körben egy-egy mainstream előadó is becsúszik, hogy a feleségem vagy a lányaim kedvencei forognak, de inkább azon vagyok, hogy én szerettessem meg velük a metal számukra is befogadható területeit, hogy ők tartsanak velem egy-egy koncertre. Ami most, úgy néz ki, össze is jön: a Myrath november 13.-i előzenekaros bulijára két jegyet vehettem, Coly és neje számára…

A szerző: Coly723 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*