„A saját projektemet már két éve tologatom magam előtt”

Találkozás Peter Szigetivel, a Warlock egykori gitárosával – 2. rész

Hogy visszatérjek a kiinduló kérdésemhez: mi volt végül a kiválásod oka?

A menedzsment a következő „javaslattal” állt elő: „Mindenkit kidobunk, és utána mindenkit visszaveszünk, de nem mint tulajdonost, hanem mint alkalmazottat“. Mire azt válaszoltam: „Hadd gondolkozzam el rajta!“. Felszálltam a repülőre, és irány haza. Otthon összetoboroztam a srácokat, Frank-ot, Michaelt, Niko-t (Frank Rittel, Michael Eurich és Niko Arvanitis, a Warlock akkori muzsikusai – NN), és elmeséltem nekik a sztorit. „Ha ezt a nőt most nem dobjuk ki – mondtam, – akkor ő fog minket kidobatni, egyikünket a másikunk után.” Mert mindenkit egyszerre nem tud kidobni: korlátolt felelősségű társaság voltunk, és erre jogilag nem lett volna módja. Csak egyik tagot a másik után. És pontosan ez is történt. Hát ez volt a kiválásom oka. Nem volt semmiféle véleménykülönbség vagy hasonló. A végére csak a harácsoló kapzsiság maradt, hogy dicsőséget és lóvét lehessen szerezni, azokból viszont minél többet.

Van még remény arra, hogy akár egyetlen alkalommal is színpadra álljon a klasszikus Warlock? A kétezres években majdnem a komplett eredeti felállásban játszottatok… Persze kérdés, hogy ki mit tart eredeti felállásnak…

Pontosan, attól függ, ezt ki hogyan definiálja! Természetesen voltak erre irányuló próbálkozások. Azt hiszem, 2005-ben játszottunk együtt a düsseldorfi Mitsubishi Csarnokban. Ez volt a 25. éves jubileumunk, vagy valami ilyesmi. (Ez a 2003-as, 20 éves jubileumi koncert volt – NN) Akkor szerepeltünk a spanyolországi Zaragoza Fesztiválon is. Szuper volt! Csúcs volt! Különleges érzés volt, annál is inkább, hiszen a Motörhead után léptünk fel, mivel aznap mi voltunk a főzenekar.

Peterék próbaterme

Ez valahol érthető is, mert akkoriban a Motörhead még szinte minden évben turnézott.

Majdhogynem szinte minden hétvégén! (nagy nevetés) Tehát igen különleges esemény volt, ebben a felállásban valahol fellépni.

De jelenleg nincs olyan tervetek, hogy a közeljövőben ismét összejöjjetek?

Pillanatnyilag nincsenek ilyen terveink, legalább is én nem tudok ilyenről. Évekkel később játszottunk még Wackenben, szintén főelőadóként. Majd – azt hiszem – még egyszer, a 30 éves jubileum apropóján.

A Warlock-ból való távozásodat követően számos zenekarban szerepeltél (U.D.O. 1987, Energy 1987–1991, Velvet Viper 1991, Coracko 1992, Stonewashed 1995, Bourbon Street 1992-től napjainkig). Vannak még olyan formációid, amelyekről nem tudok?

Az együttesből történt kiválásom után tovább szerettem volna zenélni. Voltak dalaim, kíváncsi voltam, hogyan szólalnának meg ezek lemezen, színpadon. Ekkor ismét találkoztam a Ronsdorfi utcabeli srácokkal. A legelső dolog, ami történt velem, hogy jelentkezett Udo, és mesélt az első szólólemeze tervéről. Kérdezte, benne lennék-e a dologban. Mondtam, hogy találkozzunk, és beszéljünk róla. Ez meg is történt, és minden oké volt. Mondta, hogy további emberekre van szükségünk: kell még egy gitáros, egy bőgős és egy dobos, mire én elsőként Frank-ot (Rittel – NN) javasoltam: „Remek basszusgitáros és csodálatos ember. Jól ki fogtok jönni egymással“ – mondtam neki.

Felhívtuk Frank-ot, és bevettük a csapatba. Hamarosan dobosunk is lett, szintén egy Ronsdorfi utcabeli srác: Thomas Franke remek zenész volt, akit ráadásul mindannyian jól ismertünk. Eszembe jutott egy gitáros is, aki Dél-Németországból származott. Valamikor játszott a csapatával Düsseldorfban, és megmaradt az emlékezetemben. Ő volt Mathias Dieth. Mondtam Udo-nak: „Meglátod, ő lesz az igazi!” Később tényleg összejöttünk, és egy csapatot alkottunk. Ez az ötös játszotta fel az első U.D.O.-albumot (Animal House, 1987 – NN).

Aztán hamarosan ugyanaz történt velem, mint a Warlock-nál. Gaby Hauke (az U.D.O. akkori és az Accept jelenlegi menedzsere, egyben a gitáros, Wolf Hoffmann felesége – NN) odajött az egyik koncert után, és azt mondta: „Ez mégsem egy zenekar lesz, hanem egy szólóprojekt. Ti, hangszeresek alkalmazottak lesztek, és a fellépések után kaptok gázsit.“ Erre azt válaszoltam: „Egy évvel ezelőtt pontosan ezért hagytam ott egy zenekart, amit közösen építettünk fel. Rám ilyen feltételek mellett ne számítsatok a jövőben!” Közvetlenül ez után ki is léptem a csapatból. Egyszerűen nem lehet olyat tenni, hogy meghívnak zenekart alakítani, és azt mondják: „Ez egy banda lesz!“, utána pedig, hogy „Ah, mégsem banda lesz, hanem szólóprojekt.“ Ne érts félre, a szólóprojekt ellen sincs kifogásom, ha ezt a kezdeteknél világosan megmondják.

Elmentem, és közvetlenül ezután megalapítottam a haverjaimmal az Energy-t, amivel megpróbáltunk új utakon járni, olyan dolgokat kipróbálni, amelyeket addig nemigen lehetett hallani. Igyekeztünk tető alá hozni egy lemezszerződést, de a kiadónál azt mondták a zenénkről, hogy érdekesen hangzik, de egy kissé komplikált. „Mi lenne olyan komplikált? Nem vagytok normálisak?” – kérdeztem. Egy hónappal később kijött a Queensryche-tól egy hasonló dal, és akkor hirtelen felhívott a lemezcég. Viszont addigra már otthagytam a zenekart, és megalakítottam a saját projektemet, a Coracko-t.

Jelenleg hol és milyen zenét játszol?

Három feldolgozás-zenekarban is érdekelt vagyok, mindenekelőtt azért, hogy a tudásomat szinten tartsam. Nagyon szeretem ezt. Először is van a Bourbon Street. Ez eredetileg egy wuppertali csapat, de a jelenlegi zenészek többsége Düsseldorfból származik. Csak az énekes utazik állandóan a próbákra Wuppertalból, de ez van. Régi metal-klasszikusokat játszunk a Z.Z. Top-tól kezdve a Led Zeppelin-en és az Accept-en át a Whitesnake-ig, Iron Maiden-ig. Érdekes formáció, mert a basszusgitárosunk, Thomas „Bodo” Smuszynski a ’90-es években a Running Wild-ot erősítette (játszott a második Darxon-lemezen, a No Thrills-en, Udo-nál, valamint Axel Rudi Pell-nél is – NN). Stefan Mageney a svájci Crystal Ball-ból jön, akik momentán divatosak. Van egy billentyűsünk is, aki a White Lion-nal turnézott, és ugyanakkor a Circle II Circle-ben is játszott. Ezen kívül ott van Wolla Böhm, aki eredetileg gitáros volt, nálunk, a Bourbon Street-ben azonban dobol. Vele, mint azt már említettem, a Warlock előtti formációimban (Beast és Snakebite – NN) is együtt muzsikáltam. Ahogy látod, mindannyian régi profik vagyunk. Nagyon jól érezzük magunkat együtt.

Ugyanabban a próbateremben van egy másik formációm is, a Pubcop, amiben az ex-Warlock gitáros Niko Arvanitis játszik velem együtt. Ez is egy cover zenekar, de nem annyira a heavy metal, mint inkább a rock vizein evez. A harmadik együttes, amiben gitározom, a Rock Classic Allstars. Ez a csapat egykori híres zenekarok tagjaiból áll. Olyan csapatok ezek, mint a Sweet, a T. Rex és egy pár másik fontos együttes a ’70-es évekből. A Sailor frontembere is velünk énekel. Biztos mindenki emlékszik a Glass of Champagne című slágerre. Itt abban a megtiszteltetésben van részem, hogy az egykori Uriah Heep-énekes John Lawton-nal is együtt játszhatok. De muzsikáltunk itt már a Toto tagjaival és sok más hírességgel is, akiket az utóbbi 20 évben hívtunk meg. Az All Stars Classic egy fontos projekt, ami nagyon közel áll a szívemhez. De ez annak ellenére is egy feldolgozás-zenekar, hogy az eredeti tagok is benne vannak, akiknek az egykori slágereit játsszuk.

Peter boltja

Hogy hívják az aktuális projektedet?

Még nincs neve. A saját projektemet ugyanis már körülbelül két éve tologatom magam előtt. A középpontja én magam vagyok: én írom a dalokat, játszom fel a hangszereket, és ha éppen nem játszom, akkor programozom ezeket. Az énekben pedig a feleségem, Nathalie segít ki a nagyszerű hangjával.

Milyen zenei irányt képzeljünk el?

Mindketten bluest és hard rockot hallgatunk, de annak a keményebb változatát. A ’70-es évek kislemezeinek rajongói vagyunk. Akkoriban csak azért beszaladtunk a városba, hogy ilyen korongokat vegyünk. És ez az, amit kihallani a zenénkből. A dalok tömörek: nem epikus műveket akartunk írni, amelyek akár 12 percnél is hosszabbak, hanem olyan nótákat, amelyeknek veleje van: strófa, híd, refrén, valamint egy klassz szólórész. Mindez öt percen belül, leginkább négy perc húsz másodperc körül. 🙂

(Az a megtiszteltetés ért, hogy két dalt meg is hallgathattam Peter autójában, és a számok tényleg velősek: sok minden történik bennük, anélkül, hogy el lennének túlozva. Még többszöri hallgatás után is fel lehet fedezni bennük finom részleteket. A zene egészséges keveréke az old school-nak és a modern dolgoknak. A rough mixek dinamikusak és energiával telítettek. – NN)

A videóstúdióban

Hol lehet a koncertjeidről értesülni? Vannak internetes oldalaid?

Az önálló projektemnek még nincs saját internetes oldala. A másik három zenekarnak természetesen van:

Bourbon Street: http://www.bourbon-street-online.de/

Rock Classic Allstars: https://www.rockclassicallstars.de/

Pubcop: https://de-de.facebook.com/pubcop.coverband

Ezen kívül, ha beírod a keresőbe az esemény nevét, szintén eljutsz a megfelelő weboldalra.

Milyen technikai felszereléssel dolgozol?

Az előbb láttad a cuccokat a próbateremben. Ezek azok a holmik, amelyeket már vagy 30 vagy 40 éve használok. Apróságok talán változtak, de alapjában véve ez minden. Van egy 1984-es Marshall JMP-m egy speciális, 22 07-es szériaszámmal. Ez azért olyan fontos – magyarázták nekem –, mert a 22 01-től a 22 22-ig számozott gitárerősítők speciális modellek. Ezeket a Marshall-műhelyben kézzel készítették a szakértők. Az ezek utáni szériaszámokat heti gyártásban tanoncok építették össze.

Milyen hangfalakat használsz?

A klasszikus Marshall 4×12-es hangfalat, ami JCM 800-as Lead 1960.

Előerősítőd is van?

Persze, egy Ashley, a PA-hoz (kihangosítóhoz – NN) kifejlesztett 31 sávos mono Equalizer. Régen kettőt is használtunk belőle, de mostanra, mint megtudtam, iszonyúan megdrágult, fogalmam sincs, hogy miért. Talán a technológia miatt, ami benne van? Mindenesetre nálam arra szolgál, hogy a Marshall-omat túlvezérelje. Mondtam már neked, hogy a Marshall-hangzást akkor kapod meg igazán, ha az alaphangzást túlvezérled. Ne kapcsolj elé semmilyen torzítót!

A stúdióban és a színpadon is ugyanazokkal a cuccokkal dolgozol?

Igen. Az Amp-szimulátorokkal ugyanúgy járok el, mint a Line 6, HD 500-assal, ami otthon van: fogom az erősítőt, és túlvezérlem, függetlenül attól, hogy milyen erősítőt használok. A beállításnál saját magam határozom meg, hogy melyik eszközt hogyan kapcsolom elé. Ezért nem teszek külön torzítót is hozzá. Ez a legrosszabb dolog, amit elkövethetsz. Az erősítőt kell túlvezérelned, mert az a szíve az egésznek, és nem a torzító! Maguknál a szimulátoroknál is ez a helyzet, ezért próbálom a szimulált erősítőt is túlvezérelni. És működik. Így kapom meg azt a hangzást, amit el akarok érni. Ez egy titok, amit most elárultam. 🙂 De ez egy jó dolog, mindenkinek ki kellene próbálnia.

Pontosan ez volt az a hiba, amit magam is elkövettem: vettem egy Metal Muff-ot, az Engl erősítőm elé csatlakoztattam, de a hangzás valahogy természetellenes volt, nem voltam elégedett vele.

Pontosan erről van szó: a hangzásban az erősítőnek kell mérvadónak lennie és a szükséges agressziót szállítania. Ezt mindenekelőtt a túlvezérlésen keresztül éred el.

Peter, köszönöm az őszinteségedet és az interjút!

Én is köszönöm neked, és ha valami még hiányzik, beszéljünk telefonon!

A szerző: Novák Norbert32 publikáció
A ’80-as évek gitárzenéin nőtt fel, amikért a mai napig is rajong. Jelenleg a német The-Pit.de-nél, Way Up-nál és Rock Times-nál dolgozik, mint fotós és újságíró. Főállásban nyelvészeti területen tevékenykedik Németországban.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*