Our Survival Depends On Us: Melting the Ice in the Hearts of Men (2019)

Az ember mindig vágyik a különös zenékre, az újdonságokra, azokra a ritkákra, amelyek kipöccentik őt a hétköznapok ritmusából. Olyan áradatban jönnek ki új lemezek, hogy mindet ismerni mára már fizikai képtelenség, de ha résen van az ember, és kis szerencséje is van, kikapdoshatja közülük azokat a neki tetsző ékköveket, amelyeket megtart magának, szeretget és a legjobb szívvel ajánlgat másoknak.

Ez okból született ez a cikk.

Az Our Survival Depends On Us (a későbbiekben, a béke kedvéért: OSDOU) negyedik albumát idézem most ide, és ajánlom mindenki figyelmébe. Nekem ez az első találkozásom a salzburgi zenekarral, és máris szégyenkezem, hogy eddig nem hallottam felőlük. Így jár az ember, ha nem figyel. Nem kezdőkről van ugyanis szó. Az 1999-ben alakult öttagú osztrák csapat egy bemutatkozó demó (Breathe, 2000) után három teljes értékű albumot tett le eddig az asztalra (Jumping Once Too Often into the Ocean That Had Always Been Our Inspiration – 2005, Painful Stories Told With a Passion for Life – 2009, Scouts on the Borderline Between the Physical and Spiritual World – 2015), valamint egy limitált példányszámú split kiadványt (megosztva a Der Blutharsch-sal) de ezeket már most kitakarja előlem legújabb művük, az ez év januárjában kijött Melting the Ice in the Hearts of Men.

Mucho Kolb egyszemélyes projektjeként kezdte az OSDOU, ami hamarosan hús-vér zenekarrá terebélyesedett körülötte. Az alternatív művészetekkel is foglalkozó jelenlegi felállásban Mucho Kolb gitározik és énekel, mellette penget az éneket is bevállaló Thom Kinberger, Barth Resch kezeli a basszusgitárt, Thomas Apfelthaler a dobokat, Hajot Gmeilbauer pedig a billentyűsöket és a samplereket. Ezt a száraz wikipédiás részt azért iktattam ide az elejére, mert ritka ajándék a Melting the Ice in the Hearts of Men, és illik számon tartani, kitől kaptuk.

A négy, nagy lélegzetű szerzemény kimért tempója doom-szellemiséget sejtet. És valóban, alapvetően a komor hangulatú tételek epikus magasságaiból hullnak alá a doom masszív szikláiból kihasított riffek, azonban jóval többről van szó, mint a lecke pedáns felmondásáról. A hagyományos definíció szerint bizonyosan nem „igazi” doom zene ez, hanem annak a tempójából és nagyvonalúságából építkező, metálos progresszivitással átitatott, a monumentalitással is kacérkodó, nagy erejű muzsika. Szellemiségében ugyan mindvégig a doom adja az alapot, de annak nyomasztósága nem válik kényelmetlenné. Felette vagyunk ezeknek a minőségeknek. Az OSDOU nagyobb zenei kihívásokat ostromol annál, mint hogy elsőre bedőljünk az ilyen primitív benyomásoknak. Ez az album nem akarja a világ minden fájdalmát belénk törölni, nem nehezedik ránk teljes súlyával, nem akar megfojtani. Élni hagy, mert maga is él.

A dob-basszusgitár-gitár hármasa könnyed meanderezéssel, kifinomult ívekben járja saját útját, természetes medrében halad és visz magával a hátán. Kényelmes tempóban járjuk a „lent” és a „fent” közti távokat. Az intenzitás okos és izgalmas hullámoztatásával az OSDOU mindvégig magára vonja a figyelmet, egy percig sem hagy kétségek közt. A lágyabb és karcosabb témák szervesen összetartoznak, egymásból emelkednek ki, egymásba omlanak vissza, rétegről rétegre adódnak össze és fogynak el az átlagosan tízperces tételekben. A finom gitárívekhez az ének nyerseséget, valami ösztönből jövőt ad hozzá. A négy dal egymástól jól elkülöníthető világokba tömörül, a játékidő pedig pont elég ahhoz, hogy ezek az OSDOU koncepciója mentén homogén egységbe simuljanak.

A Galahad címre keresztelttel indít a lemez. Felvezetéssel, majd nekifutásból elrugaszkodással, és egy kis adag progresszív rockoperás beütéssel veszi a rajtot. De figyeljétek csak a második tételt, a sejtelmes kezdésből kibontakozó Gold and Silver nagy ívű, de a legkevésbé sem giccses, picivel több, mint tíz percét. Az ezt követő Song of the Lower Classes éneksávjából kihallható enyhe rockoperás zönge nálam nem éppen nyerő, de az egész szám – és egyáltalán, az egész album – annyira nagyszerű, hogy boldogan elfogadom akár ezt is. Talán kárpótlásként, a dal végén a kifutó rész a legnagyobb prog-rock bandák hetvenes évekbeli világába röpít, amin még 2019-ben is nagy élmény átzuhanni. A záró Sky Burial eleinte matató tétovasággal, bizonytalanul keresi formáját, talán kicsit túl hosszan is, amikor viszont rálel a nyerő témára, torkon ragad vele, és elvágtat egészen a negyvenhetedik percig, a lemez befejezéséig, ahol finoman elenged.

A zenekari fotókat és a koncerteken elkapott pillanatokat elnézve talán másra számít az ember, valami barbárabb zenére, bármilyen, rossz értelemben vett primitívségre. Ha feltételezzük, hogy a külső a belsővel szinkronban van, a látszólagos ellentmondásnak csak egy feloldása lehetséges: ezek az őskori totemekbe kapaszkodó, véres fejű sámánok a metal underground-szellemvilág magas szféráiba zenélték magukat. Az OSDOU valamivel több is, mint egy dalokat író és előadó zenekar. Kreatív tevékenységet folytató művészek, fotósok és zenészek laza csoportosulása kering körülöttük, és ők maguk is foglalkoznak társművészetekkel, ami az undergroundban egyáltalán nem ritkaság. Új lemezükön is feltűnnek ismerősök: a Galahad-ban Alan Averill a Primordial-ból, a Gold and Silver-ben V. Santura a Tryptikon-ból. Ami mindebből kikerekedik, az lényegében véve intenzív spirituális zene, az ő meghatározásukkal élve: ritual doom metal.

Legfrissebb anyaguk meggyőző erővel prezentálja mindezt. Nincs túlgondolva, nem erőlteti a végletekig a progresszivitást, nem akar „értelmiséginek” látszani. A zenével játszik, nem az idegeinkkel. Belefülelve régebbi munkáikba, és azokkal összevetve, egyértelmű, hogy nem a semmiből született meg ez a különlegesség. Ínyencek fogára való, jó ízlésben és alázatban panírozott, a doom lassú tüzén kissé véresre sütött finomságát teszi elénk az asztalra az osztrák kvintett a Melting the Ice in the Hearts of Men képében.

A szerző: Bársony Péter38 publikáció
Az egykori Mower fanzine munkatársa, ma tetováló- és grafikusművész, többek között lemezborítókat (Magor) is készít.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*