Élj gyorsan, halj meg fiatalon?

A Heavy túra című film (itt írtam róla) egyik huszonéves szereplőjének banális halála juttatta újra eszembe a témát, azt, amiről nemrégiben olvastam, hogy a 18-30 év közötti férfiak körében jóval nagyobb a halálozási arány, mint az ugyanilyen korú nőknél. A bűnös a bennük termelődő nemi hormon, a tesztoszteron, amely a férfias külsőért és viselkedést felel. A „kórnak”, amely az életerős hímek közül szedi áldozatait, tudományos elnevezése is van: traditional masculinity vagy toxic masculinity, ami egyrészt a hagyományoknak, az elvárásoknak való, sok esetben végzetessé váló megfelelést jelenti, másrészt a vérüket, s ezáltal a viselkedésüket is megmérgező hormonra utal.

(Aki nem győzi kivárni, a zenével kapcsolatos részek a cikk végén találhatók.) 

A Földön minden 100 lány újszülöttre 105 fiú csecsemő jut, ami azt jelenti, hogy bolygónkon több fiú-, mint lánygyermek él. Van azonban három életkori szakasz, amikor a gyengébbnek mondott nem egyedei létszámban előbb megközelítik, aztán beérik, majd pedig jócskán túlnövik a „teremtés koronáit”. (Most nézem egy valós idejű adatokat megjeleníteni próbáló honlapon, hogy a 0-4 éves korosztályba jelenleg kb. 354 millió fiú és 331 millió lány tartozik, míg ez az arány, mondjuk, a 70-74 éves korosztályban már 78 és 90 millió – a hölgyek javára.)

Engem ebben a cikkben most csak a legelső „aknamező” érdekel. Számos cikk foglalkozik ezzel a témával, a fiatal felnőtt férfiakat fenyegető legnagyobb veszéllyel, ami nem más, mint saját „heves vérmérsékletük”.

Az emberi nem történelme során mindig a férfiak voltak azok, akik tevékenységük során (vadászat, háborúskodás) közvetlen életveszélynek voltak kitéve. A tesztoszteron ezekhez a bátorságpróbákhoz biztosította az „üzemanyagot”. A szervezetükben termelődő férfihormon harcos elődeinket vakmerővé, félelmet nem ismerővé tette. Keresték a kalandot, a hőssé válás lehetőségét. Az ilyenfajta veszélyek mostanra jórészt eltűntek az életünkből, a tesztoszteron viszont továbbra is termelődik bennünk. És noszogat, mozgósít. Olyan tettekre buzdít, amelyekkel a férfiasságunkat bizonyíthatjuk, azt, hogy tökös fickók vagyunk. Olyan tettekre, amelyek nem megvédik, hanem éppen ellenkezőleg, szinte kivétel nélkül veszélyeztetik az életünket.

Az említett korosztályban gyakran (alkohol hatására még sűrűbben) előfordul a meggondolatlan, hősködő, balhékereső, önpusztító viselkedés; ezért halnak meg a fiatal férfiak aránytalanul sokan közlekedési balesetben (gyorshajtás, szabálytalan közlekedés), fizikai erőszak (verekedés, fegyveres összetűzés) áldozataként, alkoholmérgezésben, drogtúladagolásban, öngyilkosságot elkövetve vagy valahonnan leesve. Igen, bármilyen banálisan is hangzik, a szakirodalom külön kategóriaként foglalkozik azzal, amikor valaki felmászik oda, ahová nem kellene, és nem úgy jön le onnan, mint ahogy eredetileg tervezte…

A nők vészhelyzetben túl-, a férfiak viszont alulértékelik a lehetséges kockázatokat, legyen szó egy forgalmas úton való átkelésről, vulkánkitörésről, dohányzásról vagy terrortámadásról. A gyalogos férfiak gyakrabban szegik meg a közlekedési szabályokat, mint a nők, és ugyanez igaz az autósokra is. A férfiak nagyjából kétszer akkora arányban válnak droghasználókká, illetve drogfüggőkké, mint a nők. Öt alkalomból, amikor valakit ittas vagy drogos állapotban való vezetésen kapnak, négyszer férfi ül a volán mögött.

Ennek a generációnak egyes, tesztoszteron-vezérelt tagjai úgy élnek, mintha nem lenne holnap, vagy mintha ők maguk halhatatlanok lennének. Olyan dolgokat tesznek meg, általában részegen és/vagy a heccelődő haverok hatására, amelyek józan fejjel, saját maguktól talán eszükbe sem jutnának. Róluk szólnak, nekik szólnak a „Live Fast, Die Young”-típusú nóták.

Tízen- és huszonévesen, önnön személyiségemet formálva, saját utamat keresve, világmegváltó gondolatok közepette azt vizionáltam, hogy mindössze 33 évet fogok élni, és 2000-ben, egy világ körüli úton halok majd meg. Ám miután ezért nem tettem semmit, és mint kiderült, látnoknak sem vagyok elég jó, az Egyszemélyes Világvége akkor elmaradt. Amikor túljutottam ezen a koron, és valamivel bölcsebbé váltam, úgy döntöttem, legalább 60 éves koromig szeretnék élni (most, hogy betöltöttem az 52-t, a 70-et üdvösebbnek gondolom).

Akárhogy is habzsolja valaki az életet fiatalon, a több megélt év több élményt, zenét, nőt, utazást stb. jelent. Ma már azt gondolom, nem az a művészet, ha az úton az első szembejövő akadálynak nekimegyünk, sokkal inkább az, ha sikerül kikerülnünk, ahogy az utána következő többit is.

Live fast and don’t die!

Ez a program is rejteget magában izgalmakat, kihívásokat. Vágtass, és közben ne ess le a lóról! A győzteseknek ez sikerül, a veszteseknek nem. A fiatalon távozók legendává váltak, a túlélő zsenikkel majd csak ezután történik meg ez. Gondolj bele, hány tehetséges zenész hullott ki közülünk fájdalmasan korán az űr végtelen sötétjébe! Hogy alkottak-e volna remekműveket a rá következő években is? Soha nem tudjuk meg.

Egyesek kicsúsznak a pályáról, mások végigmennek rajta. Jimi Hendrix jut eszembe és Carlos Santana, Jim Morrison és Ozzy Osbourne: előbbiek 27 évet éltek, utóbbiak már 70 fölött járnak. Vagy ott van Tommy Bolin, a Deep Purple egykori gitárosa, aki mindössze 25 éves volt, amikor túladagolta magát kokainnal és egyéb „finomságokkal”. A nevét éppen hogy csak megismerte a világ…

Tommy Bolin, aki 1975-1976 között volt a Deep Purple gitárosa

Sajnos rengeteg fiatal zseni tartózkodik már odaát, a Fekete Lyuk túlsó oldalán. Nemcsak magukat fosztották meg a világ gyönyöreitől, hanem bennünket is maguktól. Túl gyorsan éltek, túl fiatalon hagytak itt bennünket…

About Coly835 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*