Élj gyorsan, halj meg fiatalon?

A Heavy túra című film (itt írtam róla) egyik huszonéves szereplőjének banális halála juttatta újra eszembe a témát, azt, amiről nemrégiben olvastam, hogy a 18-30 év közötti férfiak körében jóval nagyobb a halálozási arány, mint az ugyanilyen korú nőknél. A bűnös a bennük termelődő nemi hormon, a tesztoszteron, amely a férfias külsőért és viselkedést felel. A „kórnak”, amely az életerős hímek közül szedi áldozatait, tudományos elnevezése is van: traditional masculinity vagy toxic masculinity, ami egyrészt a hagyományoknak, az elvárásoknak való, sok esetben végzetessé váló megfelelést jelenti, másrészt a vérüket, s ezáltal a viselkedésüket is megmérgező hormonra utal.

(Aki nem győzi kivárni, a zenével kapcsolatos részek a cikk végén találhatók.) 

A Földön minden 100 lány újszülöttre 105 fiú csecsemő jut, ami azt jelenti, hogy bolygónkon több fiú-, mint lánygyermek él. Van azonban három életkori szakasz, amikor a gyengébbnek mondott nem egyedei létszámban előbb megközelítik, aztán beérik, majd pedig jócskán túlnövik a „teremtés koronáit”. (Most nézem egy valós idejű adatokat megjeleníteni próbáló honlapon, hogy a 0-4 éves korosztályba jelenleg kb. 354 millió fiú és 331 millió lány tartozik, míg ez az arány, mondjuk, a 70-74 éves korosztályban már 78 és 90 millió – a hölgyek javára.)

Engem ebben a cikkben most csak a legelső „aknamező” érdekel. Számos cikk foglalkozik ezzel a témával, a fiatal felnőtt férfiakat fenyegető legnagyobb veszéllyel, ami nem más, mint saját „heves vérmérsékletük”.

Az emberi nem történelme során mindig a férfiak voltak azok, akik tevékenységük során (vadászat, háborúskodás) közvetlen életveszélynek voltak kitéve. A tesztoszteron ezekhez a bátorságpróbákhoz biztosította az „üzemanyagot”. A szervezetükben termelődő férfihormon harcos elődeinket vakmerővé, félelmet nem ismerővé tette. Keresték a kalandot, a hőssé válás lehetőségét. Az ilyenfajta veszélyek mostanra jórészt eltűntek az életünkből, a tesztoszteron viszont továbbra is termelődik bennünk. És noszogat, mozgósít. Olyan tettekre buzdít, amelyekkel a férfiasságunkat bizonyíthatjuk, azt, hogy tökös fickók vagyunk. Olyan tettekre, amelyek nem megvédik, hanem éppen ellenkezőleg, szinte kivétel nélkül veszélyeztetik az életünket.

Az említett korosztályban gyakran (alkohol hatására még sűrűbben) előfordul a meggondolatlan, hősködő, balhékereső, önpusztító viselkedés; ezért halnak meg a fiatal férfiak aránytalanul sokan közlekedési balesetben (gyorshajtás, szabálytalan közlekedés), fizikai erőszak (verekedés, fegyveres összetűzés) áldozataként, alkoholmérgezésben, drogtúladagolásban, öngyilkosságot elkövetve vagy valahonnan leesve. Igen, bármilyen banálisan is hangzik, a szakirodalom külön kategóriaként foglalkozik azzal, amikor valaki felmászik oda, ahová nem kellene, és nem úgy jön le onnan, mint ahogy eredetileg tervezte…

A nők vészhelyzetben túl-, a férfiak viszont alulértékelik a lehetséges kockázatokat, legyen szó egy forgalmas úton való átkelésről, vulkánkitörésről, dohányzásról vagy terrortámadásról. A gyalogos férfiak gyakrabban szegik meg a közlekedési szabályokat, mint a nők, és ugyanez igaz az autósokra is. A férfiak nagyjából kétszer akkora arányban válnak droghasználókká, illetve drogfüggőkké, mint a nők. Öt alkalomból, amikor valakit ittas vagy drogos állapotban való vezetésen kapnak, négyszer férfi ül a volán mögött.

Ennek a generációnak egyes, tesztoszteron-vezérelt tagjai úgy élnek, mintha nem lenne holnap, vagy mintha ők maguk halhatatlanok lennének. Olyan dolgokat tesznek meg, általában részegen és/vagy a heccelődő haverok hatására, amelyek józan fejjel, saját maguktól talán eszükbe sem jutnának. Róluk szólnak, nekik szólnak a „Live Fast, Die Young”-típusú nóták.

Tízen- és huszonévesen, önnön személyiségemet formálva, saját utamat keresve, világmegváltó gondolatok közepette azt vizionáltam, hogy mindössze 33 évet fogok élni, és 2000-ben, egy világ körüli úton halok majd meg. Ám miután ezért nem tettem semmit, és mint kiderült, látnoknak sem vagyok elég jó, az Egyszemélyes Világvége akkor elmaradt. Amikor túljutottam ezen a koron, és valamivel bölcsebbé váltam, úgy döntöttem, legalább 60 éves koromig szeretnék élni (most, hogy betöltöttem az 52-t, a 70-et üdvösebbnek gondolom).

Akárhogy is habzsolja valaki az életet fiatalon, a több megélt év több élményt, zenét, nőt, utazást stb. jelent. Ma már azt gondolom, nem az a művészet, ha az úton az első szembejövő akadálynak nekimegyünk, sokkal inkább az, ha sikerül kikerülnünk, ahogy az utána következő többit is.

Live fast and don’t die!

Ez a program is rejteget magában izgalmakat, kihívásokat. Vágtass, és közben ne ess le a lóról! A győzteseknek ez sikerül, a veszteseknek nem. A fiatalon távozók legendává váltak, a túlélő zsenikkel majd csak ezután történik meg ez. Gondolj bele, hány tehetséges zenész hullott ki közülünk fájdalmasan korán az űr végtelen sötétjébe! Hogy alkottak-e volna remekműveket a rá következő években is? Soha nem tudjuk meg.

Egyesek kicsúsznak a pályáról, mások végigmennek rajta. Jimi Hendrix jut eszembe és Carlos Santana, Jim Morrison és Ozzy Osbourne: előbbiek 27 évet éltek, utóbbiak már 70 fölött járnak. Vagy ott van Tommy Bolin, a Deep Purple egykori gitárosa, aki mindössze 25 éves volt, amikor túladagolta magát kokainnal és egyéb „finomságokkal”. A nevét éppen hogy csak megismerte a világ…

Tommy Bolin, aki 1975-1976 között volt a Deep Purple gitárosa

Sajnos rengeteg fiatal zseni tartózkodik már odaát, a Fekete Lyuk túlsó oldalán. Nemcsak magukat fosztották meg a világ gyönyöreitől, hanem bennünket is maguktól. Túl gyorsan éltek, túl fiatalon hagytak itt bennünket…

A szerző: Coly796 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*