Metálpók

Folytatva kutatásaimat a biológia és a fémzene közös mezsgyéjén, meg kell állapítanom, hogy a metálpók (Araneus metallus) igen ritka jószág, ami meglepetés volt számomra. Azt gondoltam, e baljós külsejű nyolclábú ugyanolyan része a heavy metal ikonográfiájának, mint a kereszt, a koponya, a denevér vagy ördög. Ehhez képest alig jelenik meg – talán éppen azért, mert a zenekarok a „pókozással” nem akartak egy újabb klisét magukra aggatni (de akkor a kereszt, a koponya és a többi miért?), vagy nem gondolták elég félelmetesnek ezt az alapvetően apró állatot, ami pedig a horrortörténetekben igenis iszonyatosan naggyá és ijesztővé tud válni.

A legnagyobb online metal archívum mindössze 15 olyan zenekart említ, amelynek nevében szerepel a „spider” szó. E csapatok jelentős része (6) az Egyesült Államokból származik, de található köztük 2-2 japán és indonéz formáció is. A legismertebb azonban egy lengyel banda, a technikás thrash-t játszó, ma is létező Wolf Spider (Wilczy Pająk, Wolfspider). De van itt Ugató Pók, Pókrugdosók, Pókleves és A Pók Utolsó Pillanata is. Jut eszembe, egykori zenekarunk, az Exteryhal a kezdet kezdetén még Steel Spider-ként indult… 🙂

„Pókos” lemezcímekből valamelyest nagyobb a kínálat (31 cím), ám ezek között összesen egy olyan van, amelyik a szélesebb közönség számra is ismerősen csenghet. Ez pedig King Diamond 1995-ös albuma, a The Spider’s Lullabye.

Ami itt még számításba jöhetett, az a black widow, azaz a fekete özvegy, amely egyrészt ugye egy pók, másrészt egy férfiakra halálos veszélyt jelentő nőszemély. Pusztán zenekarnév vagy albumcím alapján nehéz eldönteni, hogy a zenészek melyikre gondoltak, szerencsére a lemezborító egyértelműsíti a helyzetet; ez utóbbi grafikáknak köszönhetően végül megnyugtatóan kövérre hízott az addig szegényes cover-gyűjtemény.

A legszellemesebben egyébként a Profet nevű német death-thrash csapat oldotta ezt meg: 2012-es bemutatkozó album borítóján egy nőtestű pók (vagy póktestű nő?) látható.

Black Widow, vagy ennek megfelelő nevű (Crna Udovica, Чёрная Вдова) zenekarból egyébként kilencet tart nyilván a netes enciklopédia, érdekes módon horvát, szlovák és orosz csapat is van köztük.

A szimplán csak pókhálót ábrázoló borítóknak már nem jártam utána, amit viszont véletlenül találtam, azt megosztom veletek:

Aki még ismer pókos borítót, ne habozzon kommentben elküldeni velünk!

A szerző: Coly775 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*