Metal Inquisitor: Panopticon (2019)

Többször is megemlítettük már oldalunkon, hogy a Hammerfall 1997-es lemeze, a Glory to the Brave mekkora jelentőséggel bírt annak idején. Nemcsak hogy visszahozta a köztudatba a tradicionális heavy metalt, hanem friss vért is pumpált a színtérbe. Pedig 22 évvel ezelőtt, a nu/modern metal éra hajnalán akár öngyilkosság is lehetett volna az a korong, de az idő Oscar Dronjak-ékat igazolta, hiszen egyrészt a mai napig aktívak, dolgoznak, másrészt megannyi, újkorszakos metal banda alakult meg a nyomukban.

Németországot sem hagyta érintetlenül az „új muzsika”, hiszen a műfaj egyik legnagyobb bázisával, piacával rendelkező államában is sorra bukkantak elő a hagyományos heavy metalt játszó bandák: a Destillery, a Sacred Steel, az Iron Savior, a Stormwarrior, az Eternal Glory, a Metal Inquisitor, a Metalhead.

Az 1998-ban, Koblenzben alakult Metal Inquisitor számomra ebben a műfajban napjaink egyik legjobbja, favoritja. Az együttest Jochen „Blumi” Blumenthal gitáros (Metalucifer, Midnight Rider), Stefan „Witchhammer” Hüskens dobos (ex-Desaster, jelenleg Sodom, Asphyx, Carnal Ghoul), Robert „El Rojo” Zerwas énekes, illetve Kronos basszusgitáros hívta életre, amely tagság az 1998-as demót és az 1999-es Seven Inches for the Second Attack 7” EP-t készítette el.

2000-ben Witchhammer távozott, a helyét Havoc (Moontowers) vette át, míg T. P. személyében egy másodgitáros csatlakozott hozzájuk. Az új legénység egy négyszámos promót rögzített 2000-ben, és e felvétel segítségével hívták fel magukra a honfitárs Iron Glory Records figyelmét. A kiadó égisze alatt megjelent The Apparition albummal debütáltak 2002-ben, a többi pedig – ahogy mondani szokás – történelem. Amennyiben végigtekintünk a csapat diszkográfiáján, megállapíthatjuk, hogy hullámzásról, színvonal-süllyedésről szó sincs, mindegyik alkotásuk magas színvonalú muzsikát tartalmaz. Esetükben mindez nem meglepő, mert nem zajlanak le tagcserék a soraikban minden egyes kiadott lemez után, legutóbb 2010-ben történt változás a felállásban, amikor Kronost Cliff Bubenheim váltotta.

Sorrendben ötödik, a hónap közepén napvilágot látott kiadványuk egy újabb kitűnő anyag a sorban. Elsősorban az az előnye, hogy nem nyújtották el az anyagot, a 42 és fél perces játékidő két perccel rövidebb az előző, 2014-es Ultima Ratio Regis-énél, ergo visszatértek a direktebb, tömörebb megközelítéshez, szemben az Unconditional Absolution-nel (2010). A Free Fire Zone a korai Iron Maiden-re emlékeztető lendületes riffelésével nyitja az albumot, amivel azt közvetíti a banda, hogy nem fordítottak hátat a múltjuknak, továbbra is a klasszikus NWOBHM-mozgalom szellemében írják dalaikat.

Egy percre sincs megállás, megalkuvás, a Change of Front, a Beyond Nightmares („I will visit you” – inside your dreams – a nightmare! I pray for the biggest flare, „I will tear you down” – my favorite nightmare. It’s a melody of warfare) vagy a Scent of Fear dinamikusan gördülnek elő a hangfalakból, terpesz, léggitár, headbang, villa. A Trial by Combat, a Shock Tactics és a Discipline and Punish a ’80-as évek közepét idéző germán speed jegyében fogantak; ezekben a nótákban a korai Running Wild, Living Death stb. hatásai érhetők tetten, ahogy ezt annak idején a The Apparition-on is megtapasztaltuk, míg a Re-Sworn the Oath-ban az együttes epikus, monumentális oldala domborodik ki.

Miután tökéletes, kitűnő produkcióról van szó, igazságtalan egy dalt, mint legnagyobb kedvencet kiemelnem, de a War of Priests-szel nem tudok mást tenni. A – szintén – lendületes, zakatolós riffeléssel felvértezett szerzemény a lemez – és a csapat újabb – himnusza; feltételezem, hogy a turnén, a koncerteken a rajongók egy emberként éneklik majd El Rojo-val a „Royal, life – as chosen by the chapter / Loyal, rise – as expected from the setter” sorokat, refrént. A Gates of Dawn stúdióban kevert és a HOFA-ban maszterizált anyag telten, életerősen, arányosan szól, tehát minden szempontból egy egységes, briliáns albumot adott ki kezei közül az öt muzsikus.

Január végéhez közeledve, nálam megszületett az év első, maximális pontszámmal jutalmazott albuma. Tudom, messze van még az év vége, rengeteg anyagon rágom át majd magam 2019 folyamán, de ennek a korongnak mindenképpen bérelt helye lesz a végelszámolásnál, az idei esztendő Top 10-es listáján.

A szerző: Dávid László627 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*