CD-varázs

A lakásban ma már csupán két CD-állványra való, körülbelül 150 ezüstösen csillogó korong emlékeztet arra, hogy az ezredfordulót megelőző és követő évtizedben milyen divatjuk és dömpingjük volt ezeknek a hanghordozóknak. Bár az első ilyen lemez már 1982-ben forgalomba került, nálunk ez a formátum a ’90-es évek elején, a CD-lejátszók megfizethetővé válásával kezdett igazán elterjedni.

Talán meséltem már, hogy amikor 1990-ben, mint a Rattle Inc. szerkesztője, postán megkaptam a Def American kiadótól a Slayer Seasons in the Abyss-ét és a Danzig Lucifuge-át CD-n, mivel nem láttam esélyét, hogy belátható időn belül nekem is legyen ilyen lejátszóm, eladtam őket.

A CD-k korszaka nálam az ezredfordulót követően köszöntött be. E hanghordozók bolti ára az idő tájt már, ha jól emlékszem, négyezer forint körül vagy a felett járt, így aki nagyobb volumenben gondolkodott, kénytelen volt más beszerzési források után nézni.

Mi szem-szájnak ingere…

Akkoriban, 2000–2002 között éppen egy angol nyelvű programmagazint (Look) készítettünk, amelynek természetesen zenei rovata is volt. A lemezajánlóhoz a kiadóktól kaptuk a CD-ket, ingyen, amelyeket azután természetesen meg is tarthattunk. Gyakorlatilag havonta kerestem fel a Sony (Rozsonits Tomi!), a Universal, a BMG és az EMI irodáját, illetve futottam össze a Hammer Records-ot képviselő Uzseka Norbival. Mondanom sem kell, a lap hasábjain felülreprezentáltak voltak a heavy metal kiadványok, nekem pedig látványosan gyarapodott a gyűjteményem. Így tettem szert többek között a System Of A Down Toxicity-jére, a Nightwish Century Child-jára, a Creed Weathered-jére és számos egyéb albumra – hogy a Norbitól recenzióra kapott hazai és külföldi kiadványokról már ne is beszéljek.

Akkortájt fedeztem fel magamnak az MCD zeneáruházat is, amelynek legnagyobb boltja a Nyugati térhez közel, a Jókai utca elején működött (idővel a Vörösmarty téren és nyitottak egyet, később pedig mintha a Deák térről nyíló Sütő utcában is lett volna egy ilyen üzlet). Ebben a boltban – a normál árú CD-k mellett –egy „rendhagyó” sorozat darabjaihoz is hozzá lehetett jutni, méghozzá igen jutányos áron. Ahogy most nézem a borítókat, az Euroton Kft. adta ki ezeket, „The Originals/Pop Classic” márkanév alatt, és mindössze 990 (vagy ezer?) forintba kerültek. Nem tudom, hogyan lehetett ezeket jogtisztán ilyen alacsony áron kihozni (több hirdető – In-Kal Security, TeleWestel, Star Rádió, Star Film, Mai Nap – logója is látható a tokon, talán így), de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ebben a kiadásban jutottam hozzá szinte az összes, Ozzy-korszakos Black Sabbath-lemezhez és a korai Deep Purple-albumokhoz. A „booklet” csak egy kétoldalas fecni volt, de ez az anyagok birtokában már nem különösebben érdekelt.

MCD a Sütő utcában

Amikor ezt forrást kimerítettem, „szoktam át” az Erzsébet körúti CD-Pincébe, ahol a használt, ám abszolút használható CD-kért átlagosan kétezer forintot kellett fizetni. Ez is jutányos árnak tűnt, innen már szinte tényleg mindent beszerezhettem, amire csak vágytam. Közben persze a haveri körben egymástól is vettünk át, másoltunk CD-ről CD-re, majd jött az abszolút digitális korszak, az mp3-formátum diadalmenete, amikor biztos, ami biztos, az így lementett, először még csak dalokat, aztán lemezeket is kiírtam CD-re.

Végül annyi ilyen hanghordozóm lett, hogy alig fértem tőlük. Ráadásul azt vettem észre, hogy nem is így hallgatom kedvenc muzsikáimat, hanem telefonról, fülhallgatón keresztül. Így aztán első körben az írt CD-ktől szabadultam meg. Az első érdeklődő egy raktár falát akarta kidekorálni velük – nem ő kapta meg őket, hanem egy másik ismerősöm, aki hallgatni szerette volna az ezeken lévő zenéket. Lehet, hogy hamarosan a bolti CD-kre is sort kerítek, hiszen tényleg csak porosodnak a szoba sarkában.

Ugyanez történt annak idején a bakelitlemezeimmel (azokból nem volt sok) és a kazettáimmal is (azokból igen). Az mp3-at ilyen szempontból nem féltem, hiszen több ezernyi lemez elfér egy tenyérnyi külső meghajtón. Persze a digitális formátum hangminősége nem ugyanolyan, mint a fizikai valójukban létező cuccoké, és persze a borítók, a kísérőfüzetek is jól néztek ki, de gondolj bele, eddig körülbelül háromévente költöztem, a cuccaim nagy részét a könyveim, a másik felét pedig a CD-k tették ki. Utóbbiakkal ma már nincs gondom. Így múlik el az egyes formátumok dicsősége…

A szerző: Coly700 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

3 hozzászólás

  1. A CD halott formátum, viszont Vnylre vevő vagyok , ha érdekel… Van 1965.ös lemezem feldobom és szól. Ok kell hozzá cucc. Persze a megelevő Cd -im is jól szólnak mert van hozzájuk megfelelő lejátszó.( nem plasztik optikás) De ha már digitális hangformátum, úgy van több fajta! De egy 320 -as Mp3 ugyanazt tudja mint egy metalszallagos kazetta anno, mínusz szalagzaj! Mellesleg kissé pofátlannal érzem, hogy a 12 doilláros cd Európában hogy varázsolódik át 17-18 eurós tétellé….

  2. Nem hiszem, hogy elmult CD-k dicsosege, csak beszukult a vasarlo reteg. Biztos vagyok benne, hogy mindig letezni fog a formatum, csak mar nincs annyi penz benne, amennyi regen volt. A nagy kiadok sirnak leginkabb, akik regen brutalisan sokat kaszaltak a CD piacon, most meg csak siman rengeteget. A kis kiadoke lesz a jovo, akik annyit gyartanak, amennyi el is megy, igy nem rohad rajuk a keszlet. High Roller Records, peldaul. Kiadnak valamit, par honapon belul szetkapkodja a celkozonseg. Majd amikor mar szinte halott formatum lesz, a CD is produkal majd egy dicsoseges, es tularazott visszaterest, mint most a bakelit. Szemelyes sikra terelve a dolgot, en a mai napig veszem a Cd-ket. Nekem KELL a fizikai formatum, kifejezetten elvezem hogy “nem ferek toluk”. Beallitottsag kerdese, ki mit szeret. A cikk /nagyrabecsult/ iroja hatalmas zenerajongo, akarcsak jomagam, de en gyujto is vagyok, ennyi. Nincs ezzel gond. Van, akinek a hazaban egy egesz szobat egy terepasztal tesz ki, makettekkel, stb. En soha ilyet nem csinalnek, de ha az illeto ezt szereti, hajra. En szeretek olvasni, de a “konyv gyujtemenyemet” 2 darab irott DVD jelenti, osszesen 10.000 pdf konyvvel. Ezek pl. nem kellenek fizikailg, plane hogy tobb tonna papirt jelentene a dolog, de a szellemi taplalakekot ugyanugy megadjak, mintha lapozgatnam oket, szoval ertheto a cikk lenyege, ha a praktikus szempontot vesszuk fogyelembe. Egyebkent a dolog pikanteriaja, hogy a CD-ket joforman nem is hallgatom, csak siman szeretem gyujteni oket, ez a hobbim. Csak iden kb, 70 db-ot vettem, ami Coly urnak valoszinuleg mar sulyos logisztikai problemat jelentene 🙂 Nagyon tetszett, hogy a Pop Classics sorozat szoba kerult, nekem is igy van meg az elso 5 Black Sabbath, a makoi piacon jutottam hozzajuk, 1000 forint volt darabja. Pont a napokban jutott eszembe, hogy mennyire lehetnek ezek jogtiszta cuccok, utana is neztem kicsit. A lemezeket a VTCD uzemben gyartottak, ami Kozep Europa elvileg elso CD-uzeme, a Videoton tulajdona. Az Euroton is a Videoton tulajdona, es itt valik erdekesse a dolog, mert a Discogs.com szerint a ezek a lemezek kalozkiadvanynak minosulnek, mert a az Euroton nem fizetett jogdijat a lemezek bevetele utan. https://www.discogs.com/label/47863-Euroton

  3. Szia Gábor! Köszi az értékes hozzászólást. Az Euroton kapcsán én is úgy gondoltam, hogy nem egészen tiszta a dolog, ha ilyen olcsón van. Fizikai vagy digitális formátum: én örülök, hogy van választási lehetőségünk: hogy aki gyűjteni akar, megteheti, mert van mit, aki pedig nem, az is meghallgathatja a kedvenc zenéit. Coly

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*