Zord, Lepillantóküllő, Atomic – Miskolc, Corner Stage, 2018. december 22.

Nagy várakozás előzte meg a beharangozott Atomic-koncertet, mivel ez a kult-zenekar több mint két évtizede nem játszott a majdnem-klasszikus felállásában (dobos poszton egy új, de igen tehetséges srác ült). A program az újonnan kiadott első és második album dalaira épült, így már előre örültem a bulinak, és időzítettem a haza-utam erre a napra. Aztán a repülőtérről irány B-A-Z megye, az ország Bay Area-ja (az Almighty, az Atomic, a Bedlam, a Remorse stb. szülőhelye), annak is a székhelye, Miskolc. 🙂 Őszintén szólva, nagyon kíváncsi voltam a zenekar teljesítményére, arra, hogy vajon képes lesz-e Tomi a csapatot ennyi év után ütőképes szintre hozni.

A koncert a belvárosi Corner Stage-ben rendezték meg. Ennek a közelében, a Mindszenti templom előtti kereszteződésnél működött egykori vásárlói törzshelyem, amelynek a helyén sajnos már csak egy telefonfülke árválkodik. Hogy miért említem ezt? Mert a ’80-as évek második felében itt lehetett többek között Atomic-demókhoz is hozzájutni, plusz az esti eseményen ott volt Csaba, az egykori maszek üzlet társtulajdonosa is, akivel a koncertre való ráhangolódásképpen egy jót nosztalgiáztunk. Úgy tűnik, sikerült őt rávennem egy közeljövőben megejtendő interjúra, amiben az akkori és mostani színtérről, valamint a múlt és a jelen üzleti stratégiájáról kérdezném, hiszen a belvárosi SPAR-nál most is van egy üzlete, a Csaba Audio, ahol új és használt CD-k és LP-k, valamint pólók és egyéb kiegészítők eladásával foglalkozik.

Miskolc belvárosa
Az egykori Csaba Audio helyén ma már csak egy telefonfülke árválkodik

Na, de vissza a tulajdonképpeni eseményhez! A Zord viszonylag pontosan kezdett. Deni irányítása alatt a dalok feszesen és pontosan dübörögtek a hangfalakból, de a monoton szövegmondás egy kicsit ellaposította a nótákat; az énekben eszközölt érzelmi kilengések, valamint időnként egy-egy középtempós szám változatosabbá tenné a produkciót. Ezen kívül egy kis mozgás is jót tett volna a színpadi összképnek. A dalokkal egyébként semmi probléma; még valahol az Almighty-s vonalat is felfedezni vélem bennük, ami nekem már annak idején is bejött. Az énekesi posztot kényszerűségből Deni vállalta magára ezen az estén, ami talán akadályozhatta ritmusgitározás közben; azonban tisztelet neki azért, hogy ennyi év után még mindig aktív, és hogy lehet rá számítani a színtéren! A csapat programja mindössze hat dalból állt, a terem azonban már ez idő alatt is szépen megtelt.

Zord (további fotók a cikk végén)

A Zord bulija után némi színpad-átrendezés következett, felkerült rá egy kis szintetizátor, bő negyedóra múlva pedig a Lepillantóküllő tagsága is felsorakozott. Érdekes módon két gitáros helyett két basszusgitáros foglalta el a helyét a deszkákon, jobb és bal oldalon. Egyikük, a zord tekintetű, talpig feketébe öltözött és szöges csuklószorítót viselő basszista nem volt más, mint Csoma Sándor az egykori, mára legendás miskolci Megtorlásból. E hangszeresek biztos alapot toltak Szilágyi Tomi játéka alá, aki magabiztosan és jókedvűen vezényelte le a koncertet. Náluk már egyértelmű volt a frontemberi pozíció Tamás személyében, aki gyakorlottan szórakoztatta a közönséget. Volt itt dedikált cipőfűzőtől kezdve Czemende ajándék CD-n át pengetőig és fenékvakaró villáig minden, amiket a frontember ezen a szülinapi koncertnek titulált rendezvényen szétosztott a nagyérdeműnek.

Szilágyi Tomi – a Lepillantóküllő frontembereként

A dalok egyértelműen a New York-i fun-csapat, az S.O.D. témáihoz hasonló alapokon mozogtak, amelyekre a frontember magyar gyermekmondókákat énekelt rá. De ki ne ismerné ezt Tomi múltjából? Ez Nagy Ferónak is tetszett annak idején, aki a Bikinivel az első lemez idején hasonló próbálkozásba kezdett. Talán hogy kifogja a szelet a kritikusok vitorlájából, Tomi mindvégig S.O.D.-pólót és New York-feliratú baseballsapkát viselt, nem tagadva meg zenei hovatartozását. A dalok nem tartottak 2-3 percnél tovább, de akadtak pár másodperces nóták is. A társaság összeszokottnak tűnt, külön kiemelném a dobos srác energikus játékát, aki rendületlenül nyomta a tempót.

Csoma Sándor

Szintén egy relatíve gyors színpadi átszerelés után következett az est fénypontja, akikre a többség már nagyon várt, az Atomic! Miattuk az ország különböző részeiből is érkeztek rajongók, aminek köszönhetően a kezdésre úgy megtelt a terem, hogy alig lehetett mozogni.

A programot, mint említettem, az első (Slashing Victory) és a második (Separate Races) CD néhány dala alkotta. Előzetesen féltem egy kicsit, hogy ezek a 25-30 éves számok koncerten nem lesznek elég ütősek, de pont az ellenkezője történt. Itt igazán döngölt a csapat, és Tomi is szuverén módon nyomta le a szólókat, mintha mindig is szólógitáros lett volna. Zenész-szemszögből ezek a dalok jóval több kihívást jelentenek, mint a régebbi, magyar nyelvű nóták. Ráadásként a frontember megkérdezte, hogy melyik klasszikust akarjuk hallani: a közönség részéről felmerült a Haláltábor, a Cápa és a Gyilkos rózsa is, Tomiék végül az utóbbit nyomták el (egészen az első strófa végéig), amelynek komplexitása meg sem közelíti az albumok szintjét, kult-faktora viszont szinte mindent üt a repertoárban!

Tomi – itt már az Atomic élén

Deni is pontosan, precízen szállította a riffeket Szabolcs basszusjátékára és Lipi dobtémáira; utóbbi kétség kívül nagyon tehetségesen ütötte a komplexebb témákat, és tökéletesen kezelte a gyors ritmusváltásokat. Talán egy kis felszabadultság hiányzott a tagokból, ami ennyi év szünet után a rutin és a színpadi összeszokottság hiányának tudható be. Zeneileg azonban minden pontosan a helyén volt. Az utolsó előtti számnál már moshpit is kialakult az első sorokban; ez is tanúsítja, hogy az Atomic visszatérését egyértelműen pozitívan fogadták a rajongók, ami Tomit láthatólag örömmel töltötte el, és remélhetőleg a jövőben is hajtja majd tovább. Egy ilyen reunion szerintem nem jár anyagi haszonnal, amit a koncert másnapján egy nemzetközi közösségi oldalon felróttak a zenekarnak.

Ha az Atomic ezt a koncertteljesítményt ebben az évben egy hosszabb programmal is meg tudja ismételni, én a koncertszervezők helyében igyekeznék, hogy lekössem őket fesztiválokra vagy akár egy koncertsorozatra. Az esemény nem volt városok szerte kiplakátozva, csak a netes közösségben terjedt a buli híre, mégis majdnem telt ház volt. Jelenlévők mondták nekem, hogy nevesebb zenekarok is lényegesen kevesebb néző előtt szoktak itt játszani.

A koncerten a fellépő zenekarok kiadványait is be lehetett szerezni; itt volt az egri Metal Ör Die kiadó is, aki ezeket sok más csapat hanghordozójának társaságában kínálta. Ezzel az eseménnyel egy igen jól sikerült estét tudhatunk magunk mögött, ami ismét csak azt bizonyítja, hogy a honi underground él és virul. 🙂

Zord

Lepillantóküllő

Atomic

A szerző: Novák Norbert32 publikáció
A ’80-as évek gitárzenéin nőtt fel, amikért a mai napig is rajong. Jelenleg a német The-Pit.de-nél, Way Up-nál és Rock Times-nál dolgozik, mint fotós és újságíró. Főállásban nyelvészeti területen tevékenykedik Németországban.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*