„Szeretném, ha a Tormentor tovább működne”

Farkas György, Csihar Attila és Szigeti Attila

A ’80-as évek végén kultikussá vált, tavaly újraindult Tormentor zenekar három, Magyarországon élő tagja, Csihar Attila énekes, Szigeti Attila gitáros és Farkas György basszusgitáros volt a vendége a január 5.-i, sorrendben ötödik Rattle Inc. olvasótalálkozónak. A muzsikusokat elsősorban a közvetlenül mögöttük és előttük álló időszakról kérdeztem. – 1. rész

Hogy érzitek magatokat az újraindult Tormentor tagjaiként?

Csihar Attila: Sziasztok! Nagyon jól alakulnak a dolgaink, úgyhogy tök jól érezzük magunkat. Tavaly április 21-én volt az újjáalakuló koncertünk az A38 Hajón, ami nagyon jól sikerült. Utána több felkérést is kaptunk, ezért úgy döntöttünk, hogy azoknak is eleget teszünk. Nagyobb fesztiválokon léptünk fel, ahol szintén nagyon jó volt a közönség visszhangja. Úgyhogy úgy látszik, még mindig kurvára bejön mindenkinek a ’80-as évek black/thrash metalja.

Farkas György: Annyit tennék hozzá, hogy én olykor egy kissé ideges vagyok, mivel ma már sokkal magasabban van a mérce, mint annak idején volt. Nagyon komolyan kell gyakorolnom, és hiába van mögöttem 30-40 éves zenészmúlt, igenis oda kell raknom magam, és egy pillanatra sem lazíthatok. Szakmai oldalról ez a meglátásom, ugyanakkor nyilván örömteli a helyzet, hiszen egyrészt olyan helyekre juthattam el, ahová eddig még nem, olyan embereket ismerhettem meg, akikről nem gondoltam volna, hogy valaha is találkozom. Jelenleg olyan körülmények között létezem, amelyekről mindig is azt gondoltam, hogy számomra elérhetetlenek. Az elmúlt 40 év alatt inkább pénzbe került a zenélés, elég komoly luxushobbi volt, és most gondolom azt, hogy megérte ennyi időn keresztül ennyit szívni.

Szigeti Attila: Én azt tudom ehhez hozzáfűzni, hogy világ életemben ezt szerettem volna csinálni. Az a 30 év, ami elmúlt, azt lehet mondani, hogy nálam zeneileg nagyjából ki is maradt. Számomra máig katartikus élmény, hogy ebben a produkcióban ismét részt vehetek.

Attila említette, hogy nagyon jól sikerült a visszatérő koncertetek. Azóta túl vagytok, ha jól számoltam, hét fesztiválos fellépésen. Ezek közül melyik volt számotokra a legemlékezetesebb?

Cs. A.: Mindegyik nagyon jó volt, a legutolsó különösen, ahol is Kanadában, egy hatalmas katedrálisban léptünk fel. Nagy élmény volt, hogy a tengerentúlon játszottunk a Tormentorral, és a közönség énekelte a számainkat. Talán még a Brutal Assault-ot emelném ki, ami egy elég rangos cseh fesztivál; ott is nagyszínpadon játszottunk, több ezer ember előtt. Koncerteztünk a norvégiai Bergenben is, az is nagyon jó volt. A bergeni black metal szinte egy külön márkanév, az a város az egész északi metal színtér Mekkája. Finnországban volt az első külföldi fellépésünk, az is nagyon jó élményként maradt meg bennem.

Ki volt a Tormentor újraindulásának motorja? Ki kezdeményezte, ki akarta a legjobban?

F. Gy.: Ez igazából egy elég összetett kérdés, mert korábban már többször is történt kísérlet arra, hogy összeálljunk. Nekem nagyon a szívügyem volt: amióta nem volt a zenekar, gyakorlatilag már a következő héttől folyamatosan az járt a fejemben, hogy valamikor álljunk újra össze. De én igazából csak a katalizátor voltam, hiszen mindenekelőtt Csihar Attilának volt nagyon sűrű az időbeosztása. De aztán 2017 második felében úgy jött ki a lépés, hogy valahogy mindenki ráért: Tomi (Buday Tamás gitáros) is tudott jönni Svédországból, Zsolt (Machát Zsolt dobos) is Németországból, ráadásul az is adta az apropóját, hogy tavaly lett 30 éves az Anno Domini. Atti már elmondta, hogy egyetlen koncertet terveztünk, ehhez képest hová nőtte ki magát a történet!

Cs. A.: Annyit korrigálnék, hogy az Anno Domini idén 30 éves, a felvételei zajlottak 1988-ban. Ettől függetlenül szerintem nagyon jó volt az időzítés.

A ’80-as években is létezett már a jelenlegi felállás? Hiszen Tomi 1988-ban távozott, és nagyjából akkor csatlakozott hozzátok Gyuri és Zsolt is…

Cs. A.: Annak idején fél, maximum egy évig játszottunk együtt így öten, de végül is ez nevezhető a Tormentor eredeti felállásának. Tök jó, hogy Tamás most is tudott csatlakozni hozzánk, mert így két gitárral tudjuk nyomni, és sokkal jobban megszólal élőben az anyag. A hőskorban volt egy-két tagcserénk, de hozzá kell fűzni, hogy akkoriban mindenkit a katonaság nyírt ki, minket is. Amikor pedig Tamás kivált, onnantól négyen nyomtuk.

F. Gy.: Dubecz Marci volt az első dobosunk, aki a The Seventh Day of Doom felvételeit követő napon távozott a zenekarból, és Zsolt már ott is volt annak a lemeznek a keverésénél. A „keverés” kifejezés persze túlzás, hiszen két sávon rögzítettük az anyagot, gyakorlatilag egyszerre, élőben játszottuk fel a dalokat.

Úgy láttam, az idei koncertnaptáratok is szépen kezd telni. Hol fogtok fellépni? Mi az, amit már biztosan tudtok?

Cs. A.: Most februárban fogunk játszani Olaszországban, Parmában, szintén egy fesztiválon. A rá következő koncertünk márciusban, Svédországban lesz, amit májusban a Netherlands Deathfest követ. Nyáron a franciaországi Hellfest-en lépünk fel, ami egy nagyon rangos rendezvény, az egyik legjobb metal fesztivál a világon. Van egy júniusi dátumunk is egy lengyel fesztiválra, egy meghívásunk Dániába; elvileg a Wacken-nel is tárgyalunk, plusz játszunk Belgiumban, a Metalmean fesztiválon és a norvég Midgardsblot-on is.

Magyarországon is láthatunk benneteket a színpadon?

Cs. A.: Igen, itthon is mindenképpen szeretnénk fellépni. Az A38 után tavaly nyáron csak a dunaújvárosi Rockmaratonon adtunk koncertet, nem akartuk túlzásba vinni. Szó van róla, hogy itt is kellene csinálnunk egy nagyobb bulit, és esetleg egy kisebb turnét is. Ennek keretében vidékre is elmennénk. Ez még kérdéses, attól függ, hogyan alakulnak az egyéb dolgaink. Volt egy, a Behemoth-tal közös turné-felkérésünk is, erről jelenleg tárgyalunk, ennek kapcsán is esett szó magyar dátumról. Szóval szerintem biztos koncertezünk itthon is.

Gyuri mondta az előbb, hogy a színvonalat tekintve nagyon magasan van előttetek a léc. A csapat tagjai közül ketten is külföldön élnek. Hogyan tudtok így próbálni? Egyáltalán, szükség van-e még közös gyakorlásokra?

F. Gy.: Hál’istennek, szorgalmas a banda, és mindenkinek megvan hozzá a feneke, hogy otthon képezze magát technikailag, és begyakorolja a saját részét. Most már ott tartunk, hogy koncertek előtt egyet, esetleg kettőt próbálunk. A terveink között szerepel, hogy átdolgozunk néhány régebbi Tormentor-nótát, és ezeket ebben az új verzióban fogjuk előadni. Ehhez nyilván több próbára lesz majd szükség.

A technikai fejlődésről pedig annyit, hogy Attila hathatós közbenjárásának köszönhetően sikerült támogatóra lelnünk az ESP-ben, akiktől kaptunk két gitárt és egy basszusgitárt. Nagyon minőségi hangszerek, ami igazán örömteli helyzet: soha nem gondoltam volna, hogy egyszer idáig is eljutunk, hogy egy neves amerikai gyártó egyszer csak azt mondja, hogy „Nesztek, gyerekek, érdemesek vagytok rá, használjátok!”. Úgyhogy tényleg fel kell nőni a feladathoz.

A megalakulásotok óta eltelt 34 év. Ez idő alatt változott-e, és ha igen, milyen téren a zenekar szellemisége? Felnőttetek, és veletek együtt a közönségetek is…

F. Gy.: Én a magam részéről azt érzem, hogy amit annak idején poénnak gondoltam, azt most már nagyon sok esetben komolyan veszem. És ezt mindenki értse, ahogy akarja.

Cs. A.: Szerintem tök érdekes, hogy ennyi év eltelt, de amikor így öten együtt vagyunk, találkozunk, valahogy minden ugyanaz, sőt rosszabb. 🙂 A hangulat megvan, a személyiségek pedig csak kiteljesedtek, de igazából mindenki az maradt, mint aki volt. Ez szerintem a színpadon is átjön, és minthogy a közönség felől is érezzük a támogatást, szerintem csak egyre durvább lesz az egész.

F. Gy.: Attila az elején mondta, hogy ez egy ilyen retró- vagy nosztalgia-dolog, hogy újra felelevenítjük a ’80-as éveket. Ez egyrészt igaz, másrészt, ha próbálom elfogulatlanul hallgatni, ha nem is a The 7th Day of Doom-ot, de az Anno Domini-t, azt kell, hogy mondjam, hogy kortalan számok vannak rajta, akár a múlt héten is írhattuk volna őket. Semmilyen szinten nem old school, és nem is tipikus dalok; ha az ember meghallja ezeket, azonnal tudja, hogy Tormentor szól. Azt gondolom, ez az egyik varázsa ennek az egésznek, hogy alapvetően nem nosztalgiázunk; most olyan emberekhez is el tud jutni ez a muzsika, akik akkor még nem is éltek. Nekik ugyanúgy új ez a zene, mint azoknak volt, akik az első koncerteken ott voltak.

Az egyik legfontosabb kérdés: lesznek-e új Tormentor-dalok, esetleg új lemez?

F. Gy.: Én csak annyit mondok, hogy igen.

Cs. A.: Tervbe van véve; egyelőre a régi számokat játsszuk, így próbáljuk felvenni a ritmust, aztán majd meglátjuk, de előbb-utóbb igen.

Sz. A.: Nekem már öt számhoz vannak alapjaim, úgyhogy lesznek.

A régi anyagokat tervezitek-e bármilyen formában felfrissíteni, újra megjelentetni?

Cs. A.: Újra kiadtuk a régi anyagokat, úgyhogy ez már megvalósult. Az egyik CD-n van egy DVD-melléklet is, amin ’80-as évekbeli videókból, amiket elő tudtunk kaparni, láthatók részletek. Szerintem elég érdekes. Egyébként én nem vagyok híve annak, hogy újra felvegyük a régi anyagokat. Maximum egy-egy számmal lehet ezt megtenni. Viszont a The 7th Day of Doom-ot és az Anno Domini-t továbbra is szeretnénk elérhetővé tenni, ezért ezeknek van bakelit- és CD-verziója is.

Gyuri említette, hogy a többi zenekara okán mindannyiótok közül Csihar Attila volt a legelfoglaltabb. Kinek milyen egyéb zenei aktivitásai vannak jelenleg? Ezeket hogyan tudjátok összeegyeztetni a Tormentorral?

F. Gy.: Amikor újrakezdtük a közös muzsikálást, én négy zenekarban is játszottam. Most már csak a Tormentor van. Nem döntöttem semelyik másik csapat elhagyása mellett, egyszerűen azok a projektek szép lassan beleálltak a földbe, illetve tény, hogy egy ötödikből, a Bornholmból kiléptem. Jelenleg minden időmet és energiámat a Tormentorra tudom fordítani, és ezt nem is bánom. Szerencsésebb, hogy nem próbálok meg szanaszét szakadni.

Cs. A.: Nálam a történet része, hogy a Mayhem zenekar azért keresett meg engem, mert nagyon szerették a Tormentort; Dead-nek, a régi énekesnek és Euronymousnak, a régi gitárosnak is az egyik kedvenc bandája volt. Ez sem ma történt, hanem a ’90-es évek legelején. Azóta nagyon sok zenekarom volt, és most is van egy pár: a két fő a Mayhem és a Sunn O))), mellettük van egy szólóprojektem, és különböző kísérleti dolgokban is benne vagyok. Most is fogok játszani Athénban egy klasszikus zenekarral; vagyis száz százalékosan a zenével foglalkozom. Próbálom ezeket koordinálni, és azt gondolom, hogy ez az elkövetkezőkben sem jelent majd problémát. Szeretném, ha a Tormentor tovább működne, és nem hiszem, hogy ennek én leszek az akadálya.

Sz. A.: Én, mint említettem, az elmúlt 25-30 évben teljesen inaktív voltam zenészként. Részemről nagyon sok időt vett igénybe, hogy újra felhozzam magam arra a szintre, hogy el tudjam játszani ezeket a nótákat. Szeretnék még tovább fejlődni, úgyhogy nekem nem is férne bele más. Ez minden, amivel most foglalkoznom kell.

Ki találta ki, és ki viszi fel az arcotokra azokat a maszkokat, amiket a színpadon viseltek?

F. Gy.: Úgy emlékszem, a legelső festések ötletét annak idején Machát Zsolt hozta magával. Koncertek előtt odaállt elénk, és kitalált valamit. Nálam tradicionális maradt ez a pókhálószerű minta, így-úgy kialakítva, és most már ott tartok, hogy magam is el tudom készíteni.

Cs. A.: Ez a színpadias hozzáállás, a make up-ok készítése szerintem egészen az elejétől megvolt nálunk, aztán amikor Zsolt jött, akkor valóban lendített a dolgon, hiszen rendkívül erős művészi beállítottsággal rendelkezik, grafikus, most éppen tetováló művész. Számomra ezek a maszkok nagyon személyes, belső dolognak számítanak, úgyhogy mindig magamnak csinálom meg őket.

Sz. A.: Gyurihoz hasonlóan az én make up-omat is Zsolt találta ki annak idején, és bár nagyon egyszerű, én saját magamnak nem tudom elkészíteni; a koncert előtti drukk eléggé visszafog ezen a téren. Az alapot meg tudom csinálni, de a lényeget Zsoltra bízom.

Az Anno Domini album dalaihoz egy Bukarestben élő képzőművész, Costin Chioreanu készített izgalmas illusztrációkat. Múlt év augusztusában kiállítást is rendeztek az alkotásaiból, ott személyesen is találkoztatok.

Cs. A.: Costint elég régóta ismerem, több dolgot is csináltunk együtt; többek között a Mayhem-nek és egy másik zenekaromnak, a Sinsaenumnak is készített videót. Nagyon tehetséges művész, ma már befutott grafikusnak számít, rengeteg zenekarnak és fesztiválnak dolgozott.

Az egész projekt egy másik jó barátomon, Jonas Svensson-on keresztül valósult meg, akivel szintén sokat dolgoztam együtt, például Mayhem színpadi és pólódizájnja kapcsán. Jonas a Tormentor gépezetének is szerves része, jelentős részben neki is köszönhető, hogy összeállt a zenekar, mert már nagyon régóta rágta a fülem, és sokat tett azért, hogy ez megvalósulhasson. Minden fellépésünkön ott van, mint turnémenedzser, és a pólóinkat is ő tervezi. Ő is ismerte Costint, és ők ketten találták ki, hogy minden számhoz szülessen egy külön grafika, a kiállítást pedig Bergenben, a Beyond the Gates fesztivál előtt lehetett megtekinteni.

Szerintetek mennyi van a jelenlegi Tormentorban? Mik a közép- és hosszabb távú terveitek a zenekarral?

F. Gy.: Én azt gondolom, hogy ebben a jelenlegi műsorban mostantól számítva maximum még talán két év lehet. Ha hosszabb távra akarunk tervezni, akkor mindenképpen elő kell jönnünk egy új programmal, ami egyfajta rizikóval is jár, de mi szeretjük a kockázatokat. Alapvetően bizakodó vagyok, hiszen egyelőre minden jel arra mutat, hogy ez tovább fog tudni működni.

Cs. A.: Ismerve a nemzetközi metal színteret, elég kevés olyan zenekar van, akik a ’80-as években hatást gyakoroltak a műfajra, és még mindig léteznek, ráadásul az eredeti felállásban játszanak. Szerintem ez egy nagy potenciál, amiből még bármi lehet.

Sz. A.: Látszólag ennek most van létjogosultsága, ötleteink is vannak a jövőre nézve, úgyhogy nagyon szeretném, ha ez legalább még egy olyan öt évig tudna működni. Amikor nyugdíjas leszek, nyilván már nem ezzel fogok foglalkozni…

F. Gy.: Én lehet, hogy még 80 évesen is szívesen nyomnám.

Cs. A.: Ez csodálatos a mi műfajunkban: ha megnézitek, az Iron Maiden még mindig nyomja, tavalyelőtt voltam Black Sabbath-on, az egész szcéna olyan, hogy ha valaki korosodik, az nem visszatartó erő, sokkal inkább inspirációt érzek ebben. Nekem sincs más tervem, én örökké fogom nyomni, az biztos.

(Holnap a közönségkérdésekkel és az azokra adott válaszokkal folytatjuk.)

A szerző: Coly663 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*