Swallow The Sun: Lumina Aurea (single, 2019)

Nem szokásom EP-kről és kislemezekről írni, kivételt akkor teszek, ha több olyan számot is tartalmaz az adott kiadvány, amelyek nem remixek, nem koncertfelvételek stb., hanem új vagy eddig kiadatlan dalok, és természetesen egy kedvenc együttesem dalgyűjteménye jöhet csak szóba. Ilyen volt a Mastodon Cold Dark Place maxija, amelyen négy zseniális, és addig nem hallott tétel volt fellelhető, így erről szívesen gépeltem ismertetőt. Vagy a Nine Inch Nails Broken EP-je is ide sorolható, amelyről „pályafutásom” során szintén említést tettem néhány sorban.

A Swallow The Sun együttes néhány éve került a látóterembe, és mint azt az “aktuális kedvencek” szavazás is mutatta, az utóbbi időben igen nagy favoritommá vált a finn formáció. Furcsa és sajnos egyben tragikus esemény következtében nemcsak a Swallow The Sun lett nálam középpontban, hanem a Trees Of Eternity- és a Hallatar-lemezek is. Juha Raivio gitáros/zenekarvezető és Aleah Stanbridge énekesnő a két kulcsfigurája ezeknek az alkalmi projekteknek. Aleah tragikus halála után rakta össze Juha az Hour of the Nightingale című Trees Of Eternity nagylemezt, amit Aleah-val ketten készítettek, a No Stars upon the Bridge című Hallatar-kiadványt pedig a gyönyörű és angyali hangú énekesnő emlékére hozta össze a gitáros.

Aleah halála után az is kétséges volt, hogy Juha egyáltalán hajlandó lesz-e gitárt fogni a kezébe, annyira megviselte barátnője elvesztése, viszont szerencsére egy idő után valamennyire összeszedte magát, és újra belevágott a zenélésbe. A Hallatar projekt már azt mutatta (a Trees Of Eternity album már kész volt Aleah halála előtt, csak még utómunkák voltak vele), hogy a finn srác jó úton jár: elővette hangszerét, megírt néhány dalt, majd ezeket felvette és kiadta, és most itt a kanyarban az anyazenekar új nagylemeze, amit ez a single előz meg. Akármi is lesz az albumon hallható végeredmény, én csak a legnagyobb tisztelettel fogok nyilatkozni Juha-val kapcsolatban, mert nem lehetett könnyű feldolgozni ezt a rendkívül szomorú eseményt. De bízom a zenekarvezetőben, mert úgy vélem, ez a single jó folytatása az eddig megjelent Swallow The Sun daloknak.

Alapból nem írtam volna erről a kislemezről, mivel csak egy nótát tartalmaz a korong (illetve még egyszer, instrumentális verzióban), de a fent leírtak tükrében muszáj néhány szót szólnom, leginkább azért, mert Aleah eltávozása számomra (is) még mindig teljesen felfoghatatlan – lehet, hogy csak én érzem így –, és ebben a több mint 13 perces nótában is jelen van a szelleme. Pedig egy olyan dalról van szó, amelyhez a Swallow The Sun, de még a többi Juha-közeli lemezen sem találunk hasonlót.

Nos, ne tessék megijedni, nem módosult a stílus, egyszerűen csak tovább tágította a zenekar a doom metal határait, amelyben finn barátaink tevékenykednek. Az északi együttes mindig is törekedett a formabontó dolgokra, ezt a legutóbbi lemez, a Songs from the North I, II, III is jól jelezte: tripla lemezt nem sok zenekar ad ki, ráadásul ezek között nyilvánvaló eltérések mutatkoztak – természetesen maradva a doom metal-on belül, és leginkább a Swallow The Sun egyediségét szem előtt tartva.

A Lumina Aurea-hoz videoklip is készült, amiről szintén szívesen  teszek említést, mivel egyszerre gyönyörű, felemelő és nagyon, de nagyon súlyos. De nem elemzem bővebben, mindenki nézze meg. Nagy titkot nem árulok el azzal, ha azt mondom, hogy sugárzik belőle a magány, a kiábrándultság, a gyász, de ott van a természet szépsége is, ami a fennköltség érzését nyújtja, egyben a menekülést a mindennapok gondjai elől. Ez teljesen átjön, úgy is, hogy csak magát a dalt hallgatja az ember, de a klipet nézve még inkább felerősödik ez a hangulat.

Milyen is pontosan ez az igencsak hosszú tétel? Mikko Kotamäki szerintem remek énekes, de furcsamód itt nem használja tudását, mivel csak latinul szövegel, néha pedig gregorián-ének csendül fel. A zene nyomasztóan lassú, málházós, telis-teli elszállós részekkel, ambient-es elemekkel. Nem egy slágerlistára kívánkozó dal, nehéz megemészteni, de nekem tetszik.

Nem szaporítom tovább a szót, egyelőre ennyi elég, nagyon várom a friss korongot, és bízom benne, hogy rögtön az év elején megérkezik 2019 legjobb lemeze!

A szerző: Zozzie304 publikáció
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari vállalatnál tudományos segédmunkatárs.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*