„Rengeteg balhé volt, főleg az első időkben”

Farkas György, Csihar Attila és Szigeti Attila

A Rattle Inc. ötödik olvasótalálkozójának pódiumán a Tormentor zenekar három, Magyarországon élő tagjával, Csihar Attila énekessel, Farkas György basszusgitárossal és Szigeti Attila gitárossal beszélgettünk (az ez alapján készült anyagot tegnap olvashattátok). Ezt követően a közönség is kérdezhetett; a rajongók nem meglepő módon a múlt fehér foltjait igyekeztek feltérképezni. – 2. rész

Az Obituary esetében állítólag történt olyan, hogy a Cause of Death borítója eredetileg a Sepultura-é lett volna. A ti The 7th Day of Doom-otokhoz készült grafika pedig nagyon hasonlít a Kreator Pleasure to Kill-jére. Tudnátok erről valamit mondani, hogy egyik hogyan merített a másikból?

Csihar Attila: Ezt nagyon jól látod. Valóban a Kreator inspirálta ezt a grafikánkat, amit eredetileg Budaházy György rajzolt nekünk, akivel akkoriban nagyon sokat gengeltünk. Ez is azt mutatja, hogy mekkora hatással volt ránk a német csapat.

Volt ebből konfliktusotok a Kreator-rel?

Farkas György: A legminimálisabb sem. Magán a dizájn-on szándékosan változtattunk is az eredetihez képest.

Nekem egy nagyon gyermeteg kérdésem van, ami azóta foglalkoztat, hogy ismerem a zenéteket. Hol vettétek fel a The 7th Day…-en hallható állathangokat?

Cs. A.: Akkoriban egész más feltételek voltak, mint ma. Ha jól emlékszem, szereztünk egy kazettát (talán Zsolt hozta a Pannónia Filmstúdióból), amin voltak ilyen effekthangok, és ezeket arról játszottuk be. Akkor még nemhogy internet nem volt, de számítógép se nagyon, úgyhogy ez igen nagy kincsnek számított.

Elképzelhető, hogy – az eltérő felállás ellenére – valamikor a Recipe Ferrum dalai is felhangzanak koncerten?

Cs. A.: Esett szó róla, de nem kapkodjuk el a dolgokat. Most az a koncepció, hogy van egy műsor, amit játszunk, és amikor egy új helyre megyünk, maradunk ennél. De ha valahová visszahívnak, akkor ott nem ugyanazt a programot fogjuk játszani, és oda szerintem még a Recipe Ferrum dalai is beférhetnek. Nincs elfelejtve a lemez, bár mivel más felállásban készült, egy kicsit át kell hangszerelni és szervezni a számokat.

Ha jól tudom, az A38 Hajón készült egy profi kép- és hangfelvétel. A többi fellépéseteket is rögzítitek? Van-e ezzel, ezekkel valamilyen későbbi tervetek?

Cs. A.: Nagyon jó a kérdés. Valóban felvettük az A38-as koncertet, ami annyira jól sikerült, olyan jól szól, hogy tervezzük is a kiadását, ami az elkövetkezendő hónapokban várható. Van más felvételünk is, de ez annyira ikonikus – az első koncertünk, amikor újra összejöttünk, itt, Budapesten –, hogy úgy döntöttünk, ezt fogjuk megjeleníteni.

Komárom-Esztergom megyéből jövök, és ott úgy ismerik a Tormentort, mint egy igazi botrányzenekart. Ez legenda, vagy tényleg az volt?

Cs. A.: Legenda, aminek van valós alapja. 🙂 Elég nagy káosz és, úgymond, botrány volt körülöttünk, a Sex Pistols kapcsán emlegetett sztorik kelet-európai szinten velünk is megtörténtek. Rengeteg balhé volt, főleg az első időkben: verekedések, pogó, törölt koncertek. Emlékszem, az első fellépéseinken a színpad előtti első 5-10 méteren mindig ugyanaz a négy-öt ember állt, és aki a közönségből oda előre akart jutni, annak bele kellett menni egy véres pogóba.

F. Gy.: Furcsa volt, és abszolút nem a zenekar tagjainak a véleményét tükrözte, hogy akin babos kendőt láttak Tormentor-koncerten, azt letérdeltették, és elégettették vele. Meg lemezeket gyújtogattak, de ebben mi abszolút nem voltunk benne. Valahogy a közönségnél alakult ki az, hogy állandóan ütöttek-vertek mindenkit.

Elmesélem viszont a legsúlyosabb koncertünket, ami miatt elterjedt rólunk, hogy botránybanda vagyunk. Végül szerencsésen jöttünk ki belőle, de akkor és ott nem volt jó megélni. Egy holland zenekarral, az Attilával turnéztunk, és Csihar Attila tizennyolcadik születésnapján éppen Várpalotán játszottunk. Zsolt és én már ki voltunk festve, viszont Szigit és Attilát sehol nem találtuk. Öt perc volt fellépésig, de már akkor is csúszásban voltunk. Elmentem megkeresni őket, és a helyszín kocsma-részén, egy iszonyú emberrakás alján találtam rájuk. Egy körülbelül 80 fős csoporttal ünnepeltek, és hát amikor két embernek mindenkivel kell egy kört innia, az elég durva.

Gyakorlatilag fogalmuk nem volt arról, hogy merre van az előre. Attila még hellyel-közzel rendben volt, de Szigi… Elkezdődött a koncert, a Mephisto volt a nyitó nóta, aminek az elején egy óriási káosz van, még hangnem sincs, csak nagy zsizsik. Az ment. És ebből bontakozunk ki: Zsolt beüt négyet, és elkezdődik a zene. Sziginek egyetlen headbang-et sikerült hátrafelé csinálnia, és ugyanazzal a lendülettel a színpad elejéről megindult hátrafelé. Oldalra néztem, és láttam, hogy Zsolt hatalmasra tágult szemekkel, egy robinzonáddal kivetődik a dobszerkó mögül, Szigi pedig egy hátra-szaltóval teljesen leforgácsolt egy akkor 200 ezer forintos Sonor dobszerkót (5500-6000 forint volt egy havi fizetés). Azzal a lendülettel Zsolt ki is vonult a színpadról. Szigit én vittem le. A koncertünk körülbelül 40 másodpercesre sikeredett.

A legviccesebb azonban csak ezután következett. Zsolt és én nyilván iszonyú dühösek voltunk, mert ott és akkor ez óriási blamának számított. Törtem-zúztam az öltözőben, ököllel a négy méter széles sminktükröt, „leszakadt” a mosdókagyló, meg amit még el tudtok képzelni. A közönség viszont nem fújolt; megőrültek, tetszett nekik ez az egész, amiről úgy értesültünk, hogy egyszer csak halk kopogást hallottunk az öltöző ajtaján, kinyitottuk, és egy irdatlan nagy, bikanyakú, kopasz biztonsági ember szinte könyörögve kérdezte, hogy „Le tudnátok hozni az énekeseteket a színpadról? Mert nekünk nem sikerült.”

Bementem Attiláért, engem is le akart ütni, hál’istennek sikerült elugranom. „Én vagyok az, Gyuri!” – mondtam neki. „De ugye jók voltunk?” – kérdezte. Igen, elképesztően jók voltunk. 🙂 Már a keverőt is lehúzták, de ő így is beüvöltötte az egész színháztermet. De ez volt az egyetlen igazán botrányos koncertünk. Alapvetően készültünk, mondjuk, az soha nem volt koncepció, ami most már igen, hogy koncert előtt nincs alkohol.

Cs. A.: Érdekes, hogy a botrányok csak erősítették a hírnevünket, mert egyre többen kezdtek járni a koncertjeinkre. Akkoriban simán volt 700-1000 ember is egy-egy fellépésünkön, ami elég soknak számított.

Hogy jött össze annak idején az Anno Domini-s lemezszerződés?

Cs. A.: Egy Faragó Gábor nevű ember keresett meg bennünket azzal, hogy csinálhatnánk egy lemezt, ami akkor nagyon szürreálisan és egyben nagyon jól hangzott.* Ennek köszönhető maga a felvétel: hogy volt mögöttünk egy kiadó, amelyik finanszírozta a stúdiót.

(* Utólagos kiegészítés Machát Zsolttól: Nem Faragó Gábor keresett meg bennünket, hanem én „szereztem” őt. A Solaris lemezboltban találkoztam vele, elmagyaráztam neki a Tormentort, mire ő belelkesedett…)

F. Gy.: Két hetet kaptunk a felvételekre, és pontosan fele annyi idő alatt meg is voltunk vele.

Cs. A.: Viszont utána senki nem tudja pontosan, hogy mi történt: a mesterszalag eltűnt, szerencsére Szigi a papájától kölcsönkapott hi-fi videóra is felvette, és ennek köszönhető, hogy egyáltalán megmaradt az anyag.

F. Gy.: Faragó Gábor közvetlenül a felvételek után, egyik napról a másikra felszívódott. „Na, majd találkozunk” – mondta. Azóta sem láttuk.

Cs. A.: Közben kiadott egy német heavy metal lemezt, amivel megbukott, és ezzel a Tormentor-album is ment a süllyesztőbe. Pedig ha akkor megjelenik az Anno Domini, az elég sokat lendített volna a zenekar szekerén. Részben ezért is álltunk meg. Emlékszem, akkor minden héten többször is próbáltunk, nagyon komolyan készültünk a lemezre, de hogy nem valósult meg… Közben jött a rendszerváltás is… Szigi, te is katona voltál…

F. Gy.: Utána még jó másfél-két évig működött a dolog…

Cs. A.: Igen, akkor még nem adtuk fel, de aztán látszott, hogy semmi nem lesz a lemezből. Szerencsére megmaradt a felvétel, és most az szerepel a kiadványokon.

Korábban egy másik változat is napvilágot látott…

Cs. A.: Az anyagot kazettára is felvettük, és az első, norvég kiadvány arról készült. De közben a videó is, ami gyakorlatilag az eredeti maszternek felel meg, előkerült, azt sikerült bedigitalizálni, és az már tényleg jó minőség volt.

Ez a videókazetta akkor végig Szigeti Attilánál volt?

Szigeti Attila: Az apámnál, én viszont tökre elfelejtettem, hogy nála van. Egyszer Attila rákérdezett nálam, én pedig az apámnál, hogy „Te emlékszel arra a kazettára?” „Jajaja, ott van a szekrényben.” Ő őrizgette vagy tíz éven keresztül.

Szigeti Attila említette, hogy nem volt köztes zenei múltja. Azt szeretném kérdezni tőle, hogy mennyi idő kellett ahhoz, hogy ugyanarra a szintre felhozza a gitártudását, hogy ugyanúgy elő tudja adni a dalokat, ahogy azok a lemezen szerepelnek?

Sz. A.: Mivel a tavalyi újraegyesülés előtt már többször is szó volt arról, hogy elkezdjük a Tormentort, már három-négy évvel ezelőtt is elkezdtem gyakorolni. Akkor körülbelül három hónapig nyúztam a gitárt, aztán az meghiúsult, majd 2017 augusztusában született meg a megállapodás, hogy megcsináljuk. Onnantól kezdve nekem ez napi öt óra gyakorlást jelentett. Minden nap, hét-nyolc hónapon keresztül.

Az 1991-es búcsúkoncert milyen hangulatban telt?

F. Gy.: Rövid időn belül öt koncertet adtunk egymás után, és a PeCsa szabadtéri színpadán játszottunk utoljára. Nagyon sokan voltak.

Cs. A.: Nem volt kifejezett búcsúkoncertünk, az utolsó után valahogy úgy abbamaradt a dolog.

F. Gy.: Igazából nem oszlottunk fel, nem mondtuk ki, hogy „vége”, inkább úgy voltunk vele, hogy bizonytalan ideig szüneteltetjük a működésünket. Nem tudtuk, hogy hogyan folytassuk. Zsolt akkor már kifelé kacsintgatott Németországba, és 1991-ben ki is költözött. Ő egyre inkább elmélyedt a tetoválásban, idővel az jelentette a megélhetését, egyre kevesebb időt tudott szánni a próbákra, amit én elég nehezen fogadtam, ugyanis annak vagyok a híve, hogy sokat kell gyakorolni, és akkor lesz fejlődés.

Sziginek eleve az volt a hozzáállása, hogy vagy úgy csináljuk, hogy hivatásos zenészek vagyunk, és ebből élünk, vagy nem csináljuk sehogy. Közben a magánéletünkben is történtek változások, úgyhogy egyszer csak leálltunk, és nem próbáltunk többet. Tulajdonképpen így lett vége. Attila és én azóta is folyamatosan muzsikálgatunk; nekem ezek nagyon jó tanulóévek voltak, és akár hiszitek, akár nem, a Tormentor repertoárt végig gyakoroltam, úgyhogy számomra nem jelentett plusz erőfeszítést újra elővenni ezeket a dalokat; pontosan onnan folytattam, ahol húszon-akárhány évvel ezelőtt abbahagytam.

Melyek azok a zenék, amelyek inspiráltak, inspirálnak benneteket?

F. Gy.: Nekem nagyon hülye zenei ízlésem van. Senkit nem akarok megsérteni, de sem a Metallica-t, sem az Iron Maident, sem a Judas Priest-et nem szeretem. A black metallal pedig úgy vagyok, hogy ha egy csapat ilyen zenét játszik, attól még nem feltétlenül szeretem. A Bathory volt rám a leginkább hatással; zeneileg, technikailag a Destruction, a Kreator hangulatában, a kompromisszummentes, pusztító jellegében pedig a Celtic Frost. Ezeknek a zenekaroknak voltak olyan lemezeik, amelyeket végig tudtam hallgatni. No meg a Motörhead és az AC/DC. Annak idején inkább a punk-vonulat felé orientálódtam: Sex Pistols, Dead Kennedys, Exploited, UK Subs – ők voltak azok, akiknek az anyagai a paraszt hangulatukkal megfogtak.

Cs. A.: Nálam elég széles a paletta. Amiket Gyuri említett, azok nálam is alapzenekarok. Ez hozott minket össze annak idején. Talán a Possessed-et és a Slayer-t sorolnám még ide. Mivel a Tormentor mindig a perifériákon mozgott, így olyan emberekkel is találkoztam, akik nem csak ezt az irányzatot szerették. Ebből kifolyólag egy idő után mindenre nyitott lettem, ami ezzel a sötét aspektussal, a természet zordabb arculatával foglalkozott. És ebben a klasszikus zenétől kezdve (például Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen) az elektronikus zenékig, az ős-Skinny Puppy-ig, Frontline Assembly-ig minden benne van. Nálam is a metal a fő vonulat, de mellette rengeteg mást is szeretek.

Sz. A.: Mielőtt megismerkedtem volna a black metallal, Iron Maiden-rajongó voltam, akiket egyébként a mai napig imádok. Egyébként számomra is azok a zenekarok jelentették a fő inspirációt, amiket az előttem szólók említettek. Az elmúlt 25 évben nem hallgattam black metalt, az irányzat újabb képviselőivel csak tavaly kezdtem el ismerkedni. Nálam is elég széles a merítés: klasszikus zene, jazz, blues, ebből adódóan kifejezetten izgalmas lesz, hogy az új Tormentor-számok milyen formát öltenek majd.

Amikor az Anno Domini számai születtek, leálltam a kortárs black metal zenekarok hallgatásával, pont azért, hogy ne legyen koppintás az, amit írunk. Az embernek akaratlanul is eszébe jutnak olyan riffek, amelyeket valahol, valakitől hallott, és ezek belekerülhetnek a zenébe. Ettől most is szeretném távol tartani magam.

A szerző: Coly700 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*