Igazoltan távol

Akiket tavaly veszítettünk el

Milyen igazságtalan, hogy a jelenből a közelmúltba vezető út csupán a halálozások dátumaival van kikövezve! Saját gyerekeinken és az uralkodóházak leszármazottain kívül nincsenek olyanok, akiknek a születési dátumát is meg kellene jegyeznünk, holott lehet, hogy tavaly nyáron született meg minden idők legnagyobb gitárosa, vagy a kétezres évek közepének kiemelkedő tehetségű rockénekese – de ez majd csak akkor fog kiderülni róluk, és válik esetükben jelentőssé a 2018-as évszám.

Amit viszont már mos is teljesen biztosan tudunk, hogy az elmúlt évben milyen nagyságoktól kellett örökre búcsút vennünk. Az irodalmi élet többek között Kányádi Sándort, Ursula K. Le Guin-t és Philip Roth-ot gyászolja, a filmvilág Milos Formant, Bernardo Bertoluccit és Burt Reynolds-ot, a tudomány Stephen Hawking-ot, a sportkedvelők pedig Szepesi Györgyöt.

Vinnie Paul

A zenekedvelők nem hallhatják többé élőben Dolores O’Riordan-t, a The Cranberries énekesnőjét, Babos Gyula gitárost, Jon Hiseman-t, a Colosseum dobosát, Aretha Franklin soul-, Charles Aznavour sanzon- és Montserrat Caballé operaénekest.

De hogy rátérjek saját műfajunkra, minden halál óriási veszteség. Kié jobban, kié kevésbé érint meg bennünket, attól függően, mennyire szerettük, mennyire állt közel hozzánk az adott énekes vagy zenész muzsikája. Külön fájdalom egy egykori kolléga, jelen esetben Forgách Péter „Sancho” elvesztése, aki ráadásul fiatalon és drámai hirtelenséggel távozott közülünk.

Jill Janus

Nem említenék meg mindenkit név szerint; akik különösen fontosak voltak számunkra, azokról év közben bővebben is megemlékeztünk. Anélkül, hogy különbséget akarnék tenni közöttük, hiányzóinkat két csoportba sorolnám. Az egyikbe azok tartoznak, akik már visszavonultak a zenei pályáról, és/vagy már nem várhattunk tőlük olyan muzsikát, amilyenért annak idején a kedvenceinknek számítottak. Ide sorolnám az egykori Motörhead-gitáros Fast Eddie Clarke-ot, akivel a klasszikus felállás utolsó tagja is távozott az élők sorából; a dobos Dave Holland-et, akinek Judas Priest-klasszikusok sorát köszönhetjük; az ex-Forbidden-gitáros Tim Calvert-et, aki betegségét megelőzően pilótaként dolgozott; a Morgoth néhai gitárosát, Carsten Otterbach-ot; Randy Rampage-t, aki az Annihilator klasszikus Alice in Hell-jén énekelt; vagy a dobos Pat Thorpey-t, aki Parkinson-kórja miatt az utóbbi időkben már csak díszvendég volt a Mr. Big koncertjein.

Mark Shelton

Rajongóként azonban, ha lehet, még sajgóbban éljük meg azoknak az elvesztését, akik közvetlenül halálukat megelőzően is aktívak voltak, és akik a jövőben is nagyszerű zenékkel ajándékozhattak volna meg bennünket. Ide tartozik az egykori Iced Earth-, Deicide-, Death- és Obituary-gitáros Ralph Santolla, a Manilla Road-énekes-gitáros Mark „The Shark” Shelton és a Nasty Savage-basszer Richard Bateman, akik mindegyikével szívroham végzett. A Hellyeah-dobos Vinnie Paul-t (ex-Pantera, ex-Damageplan) ugyancsak a szíve vitte el; Bret Hoffmann, a Malevolent Creation énekese a vastagbélrákkal szemben vesztett csatát; Willy Lange, a Lȧȧz Rockit basszusgitárosa motorbalesetben hunyt el; Jill Janus, a Huntress mentális zavarokkal küzdő énekesnője pedig öngyilkosságot követett el. Végül, de nem utolsósorban Szebeni Jánosról (alias Scrofáról), a Virrasztók zenekar énekeséről is emlékezzünk meg: akárcsak fentebb említett kollégái, ő is igazságtalanul fiatalon távozott e földi világból.

Randy Rampage

A maguk után hagyott fekete és néma űr egyben arra is figyelmeztet, hogy bennünket is ugyanilyen hirtelenséggel érinthet meg a Sors keze. Ennek tudatában gazdálkodjunk azzal, amink van: idővel, energiával, kapcsolatokkal…

Ralph Santolla (a kép bal oldalán)
Jason Bateman (ugyancsak a kép bal szélén)
A szerző: Coly725 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*