Arch Enemy: Covered in Blood (2019)

2017-ben jelent meg a csapat legutóbbi stúdiólemeze, a Will to Power, így akár itt is lehetett volna az ideje egy következőnek, de sebaj, gondoltam, amaz úgyis elevenen él még bennem, pihenjünk akkor rá az újabb remekműre egy szórakoztató válogatásalbummal!

Mivel nem követem a híreket :-), azt hittem, Alissa-ék nekiálltak, és hamarjában készítettek 10-12 átiratot. Ám a dalok közül legfeljebb a tavaly decemberben, a Reason to Believe kislemez B oldalán helyet kapott Shout tekinthető újnak, a többi az elmúlt 16 évben (a zenekar diszkográfiáját átpörgetve a 2002-es Burning Angel EP-n találtam az első ilyen szerzeményt) jelent meg kislemezeken, EP-ken, illetve stúdióalbumok bónusznótáiként. Mivel azt gondolom, hogy csak a csapat legnagyobb fanatikusai gyűjtötték be vagy hallgatták meg mindet, ilyen szempontból mindenképpen üdvözlendő a kezdeményezés, hogy ezeket a feldolgozásokat egy lemezen gyűjtsék össze.

Hogy nagyra becsült kollégámat, Dávid Lacit idézzem, van itt minden, mint a búcsúban. Az album egy kissé hosszúra sikerült, hiszen 70 percen át szól, és ez idő alatt 24 szerzemény hangzik el. Hallunk popslágert metálosítva, heavy metal klasszikusokat hörgős változatban és tök ismeretlen svéd hardcore-bandák dalait is népszerűsítik Amott-ék. Az anyag szerkezete szendvicsszerű, az átlag egyperces zúzások csokrát elölről-hátulról népszerű metalnóták fogják közre.

Vallom, hogy akkor van értelme egy feldolgozásnak,

• ha nem elvesz az eredetiből, hanem hozzátesz valami pluszt;
• ha más műfajbeli nótát ültet át metálba;
• ha egy 30-40 évvel ezelőtt született szerzeményt modernizál;
• ha egy saját műfajbeli dalt játszik máshogy, lassabban vagy gyorsabban, illetve
• ha egy alapvetően jó, de ismeretlen számot tesz ezáltal közkinccsé.

Ezek alapján nézzük, mit sikerült összehoznia a Covered in Blood-ra Mike Amott csapatának! Nem mennék végig az összes számon, inkább csak a csúcs- és mélypontokat emelném ki. A Tears for Fears-féle Shout az egyik kedvenc popnótám, amit egy átdolgozással szerintem csak elrontani lehet. Metalos füleknek nyilván jólesik hallani a nóta zúzását, ám Alissa mintha nem tudná eldönteni, hogy hörögve vagy dallamosan énekelje a refrénjét.

Ami viszont kifejezetten jól sikerült, az Mike Oldfield Shadow on the Wall-jának újragondolása. Bár nagy sláger, én nem szeretem az eredetit, itt viszont izgalmasan lüktet a svédek előadásában. A Judas Priest Breaking the Law-ját is csak megszentségteleníteni lehet, Halford-éknál jobban előadni nem. Ami itt tetszik, az az eredetihez képest visszafogott alaptempó, legalábbis a szöveges részek között, mert a verzék alatt már Amott-ék is rálépnek a gázpedálra. Mindez a másik irányban is működik: a Scorpions The Zoo-ja is tetszik felgyorsítva.

Shitlickers

Jól dörren meg a Kiss The Oath-ja, és a honfitárs Europe két nótája is teljesen más megvilágítást kap (gyakorlatilag felismerhetetlen) az Arch Enemy interpretálásában. A Fredrik Nordström-féle Dream Evil dalát (The Book of Heavy Metal) nem ismertem eddig, de death metal-os színekkel festve sem néz ki rosszul. A Judas másik szerzeményének, a Starbreaker-nek kifejezetten jót tett a ráncfelvarrás, a lemezt záró Maiden-instrumentális, a The Ides of March lecsengése után pedig szinte hallom a fülemben a Wratchild első taktusait…

A svéd hardcore szcéna kiválóságainak (Shitlickers, micsoda név!) dalait viszont szinte egytől egyig feleslegesnek érzem itt. A lényeg ezekben nyilván a szöveg; nem sokat mutatnak meg az őket előadó zenészek kvalitásaiból, legfeljebb annyit, hogy tudnak gyorsan játszani. Az egyetlen kivételt a GBH City Baby Attacked by Rats-e jelenti, akik viszont nem svédek, hanem angolok, és akiknek dalát már a Will to Power bónusznótájaként is volt alkalmunk megszeretni.

Mivel gyűjteményes kiadványról van szó, nem pontozom; legyen elég annyi, hogy változatos, ezért szórakoztató anyag. Ám most már tényleg kíváncsian várom az új Arch Enemy nagylemezt.

A szerző: Coly764 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*