10×10 – Szerkesztőségünk 2018-as kedvencei 2.

Dávid László

Minden esztendőben készítek egy listát az adott évben beszerzendő anyagokról. Ez idén, illetve tavaly sem volt másképp. Mindig egy papírra írtam fel a lemezeket, majd miután meghallgattam őket, kipipáltam és melléjük írtam a pontszámot, az év végi elszámolásnál pedig elővettem, hogy rangsoroljam őket. Egy esztendővel ezelőtt azonban elveszett a papír, így a listámat emlékezetből állítottam össze (amennyiben nem tévedek, utóbb megtaláltam). Idén már – Coly javaslatára – Excel-táblázatban vezettem a kiadványokat, így 2018 Top 10 alkotásainak összeírása nem okozott problémát.

Illetve dehogynem. Idén is rengeteg album zúdult a nyakunkba, a zömét fel sem tudtam dolgozni, meg sem tudtam hallgatni, de így sem volt egyszerű igazságot tenni közöttük, különösen annak fényében nem, hogy csak tíz album kaphat helyet a listán. 2018-ban fordul elő először, hogy négy magyar zenekar korongja szerepel az év végi összesítésemben, ráadásul az első tízben, sőt, az első-második helyen „hazánkfiai” képviseltetik magukat. Nem volt könnyű eldöntenem a helyezések végső kimenetelét, így negyedik közönségtalálkozónk alkalmával Coly-t kértem meg, hogy sorshúzással segítsen listám végső elkészítésében. Az eredmény meglett, lentebb olvashatjátok, de ha a szívemre (és az eszemre) hallgatok, megosztott első helyet hirdettem volna.

Úgy gondolom, jövőre sem változik a tendencia, tehát 2019 decemberében is millió album közül választhatjuk majd ki a Top 10-et. Bizakodom abban, hogy a minőség a mennyiség fölé kerekedik, és hogy – amit ide s tova kb. 15 éve tapasztalok – felbukkan majd három-négy, esetleg több fiatal, honi együttes, akik nyugati színvonalú produkcióval rukkolnak elő. Éppen úgy, ahogy idén azt a Symphony Of Symbols, a Sear Bliss, a Verilun és a Perfect Strangers tette. Minden kollégámnak, valamint olvasóinknak nagyon boldog, sikerekben, jó eredményekben és egészségben gazdag, békés, áldott új évet kívánok!

1. Symphony Of Symbols: Historiocriticism
2. Sear Bliss: Letters from the Edge
3. Sacral Rage: Beyond Celestial Echoes
4. The Skull: The Endless Road Turns Dark
5. Verilun: Through the Fire…In the Sun
6. Hamferd: Támsins Likam
7. Ancestor: Lords of Destiny
8. Deathstorm: Reaping What Is Left
9. Voivod: The Wake
10. Perfect Strangers: No One Knows for Sure

Sipy

1. Anaal Nathrakh: A New Kind of Horror
2. Behemoth: I Loved You at Your Darkest
3. Amorphis: Queen of Time
4. Necrophobic: Mark of the Necrogram
5. Dimmu Borgir: Eonian
6. Judas Priest: Firepower
7. Immortal: Northern Chaos Gods
8. Uncle Acid & the Deadbeats: Wasteland
9. Mustasch: Silent Killer
10. Motör Militia: World in Flames

Szabó Viktor

1. Alice In Chains: Rainier Fog. Akár a kutyás album után is el tudtam volna képzelni a ’90-es években. Magas szintű produkció.
2. Sear Bliss: Letters from the Edge. Remek hangulat, remek dalok. Remélem, ez a felállás még sokáig megmarad! Csak így tovább, fiúk!
3. Thy Catafalque: Geometria. Egy bizonyos hangulat kell hozzá, de ha beszippant, kiváló hallgatnivaló.
4. Black Stone Cherry: Family Tree
5. Judas Priest: Firepower
6. Voivod: The Wake
7. Trillion: Like Water
8. Slash feat. Myles Kennedy And The Conspirators: Living the Dream
9. Madball: For the Cause
10. AWS: Fekete részem

Vectomi

Íme, a listám. Vannak, akik kimaradtak (Artillery, Metal Church), mások bekerültek. Hozzáteszem, a múlt hónapban fedeztem fel 2017 kiemelkedő albumát (alapművét?), ami nálam egyértelműen az ÉV LEMEZE: Attic – Sanctimonious!!! Sajnos tavalyi. 🙁 Mind koncepciójában, mind pedig minőségében tarol! Hosszú ideje nem érintett meg ENNYIRE egy lemez!

A 2018-as Top 10-em pedig a következő:

1. Crisix: Against the Odds (Thrashing like a maniac… CRISIX!)
2. Fifth Angel: The Third Secret (Eltelt 30 év? Hová lett Ted Pilot? Nevermind!)
3. Judas Priest: Firepower (For the Respect of Masters of Metal)
4. Jungle Rot: Jungle Rot (Dzsungelgyilok!)
5. Warrel Dane: Shadow Work (Rest in peace, bro!)
6. Angelus Apatrida: Cabaret de la Guillotine (Angyali szörnyeteg)
7. Amorphis: Queen of Time (Januárban irány az Amorphis/Soilwork-koncert!)
8. All That Remains: Victim of the New Disease (Betalált!)
9. Gama Bomb: Speed Between the Lines (A lassú, komor doom témák kedvelőinek.)
10. Dee Snider: For the Love of Metal (Kötelező!!!)

Zozzie

Túl sok mindent nem kívánok hozzáfűzni a listámhoz. Ez az év sem volt rossz, de már jóval kevesebb albumból tudok válogatni, mint, mondjuk, 20 éve. Néhány régi nagy kedvencem idén remek lemezzel jelentkezett, a listám nagy részét ők foglalják el. Vermilia és a Megaton Leviathan számít nálam újnak, mindkét idei kiadvány nagyszerű zenét tartalmaz. A Primordial új albuma kiemelkedően jó lett, szerintem pályafutásuk egyik legjobbját produkálták. Remélem, jövőre is színvonalas produkciókat fogunk hallani!

1. Primordial: Exile Amongst the Ruins
2. Shylmagoghnar: Transience
3. Vermilia: Kätkyt
4. Dimmu Borgir: Eonian
5. Thy Catafalque: Geometria
6. Amorphis: Queen of Time
7. Orphaned Land: Unsung Prophets & Dead Messiahs
8. The Ocean Collective: Phanerozoic I: Palaeozoic
9. Megaton Leviathan: Mage
10. Summoning: With Doom We Come

Coly

Többen is mondták, hogy az idei év nem kényeztetett el bennünket remek metal anyagokkal. (Ha így nézzük, a tavalyi és a tavalyelőtti sem.) Én viszont úgy gondolom, minden esztendőben születik 10-20 olyan lemez, amelyeket igenis lehet szeretni, amelyeket az ember újra és újra szívesen meghallgat.

Mint azt már korábban említettem, első lépésben 19 albumra szűkítettem a kört, a másodikban azonban megakadtam 12-nél. Végül D. D. Verni Barricade-ja és a Refuge Solitary Men-je maradt ki az elitből. Ami a számomra a legnagyobb meglepetést jelentette, az az Immortal Guardian jó szereplése, de a Lizzy Borden és a Meliah Rage is abszolút pozitív csalódást okozott.

Nehéz dolog rangsorolni, hiszen a pillanatnyi hangulatomtól is függ, hogy éppen melyik lemez tetszik jobban. Ami a legszilárdabb, az az első négy anyag pozíciója, a másik hat albumról pedig azt mondhatom, hogy abszolút favoritjaim mellett 2018-ban ezek az alkotások voltak rám a legnagyobb hatással. Vagyis:

1. Judas Priest: Firepower
2. Scars On Broadway: Dictator
3. Kamelot: The Shadow Theory
4. Amorphis: Queen of Time
5. Meliah Rage: Idol Hands
6. Mustasch: Silent Killer
7. Angel Of Damnation: Heathen Witchcraft
8. Riot V: Armor of Light
9. Lizzy Borden: My Midnight Things
10. Immortal Guardian: Age of Revolution

A szerző: Rattle Inc.105 publikáció
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*