Trance: Victory (1985)

Nem tudom, hogy a német, és úgy általában az egyetemes heavy metal hányadik vonalába tartoznak az olyan bandák, mint a Running Wild, a Rage, a Grave Digger vagy a Stormwitch (talán a másodikba), de ők azok, akiknek már a ’80-as évek második felében sikerült a nemzetközi áttörés, és akiknek pályafutása évtizedekben mérhető. És ott vannak mögöttük azok a százak, akiknek csupán néhány bekezdés jutott a műfaj nagy képeskönyvében, s akiknek nevét legfeljebb egy kiemelkedő albumuk miatt őrizte meg az emlékezet. Ha megőrizte egyáltalán.

Már meséltem, hogy egy időben számos ilyen C-ligás zenekar munkásságába hallgattam bele, kiindulási pontnak az 1985-ös évet választva. Legalább 60-80, számomra addig ismeretlen csapat muzsikáját ismertem így meg, és a többségükről elmondhatom, nem véletlenül rekedtek meg azon a szinten, ahol. A két kezemen meg tudom számolni, hány olyan lemez van, amelyik egyedisége, jó dalai okán pozitív meglepetéssel szolgált, s amelyet örömmel soroltam be kedvenceim közé.

A Trance a ’80-as évek közepén

Az egyik első német nyelvű Metal Hammerben, amit megvettem (az akkor még a Bacsó Béla utcában működő Music Box lemezboltban), szerepelt mellékletként egy válogatás – flexi disc-en – az akkori idők már menő, illetve feltörekvő csapatainak egy-egy dalával (Metal Hammer Vol. II – RCA, 1985). Ezen hallottam először a Trance Break the Chains című szerzeményét, s a banda így sokáig csupán egy egynótás zenekar volt számomra.

Szerencsés egybeesésnek tartom, hogy a lemez, amiről ez a dal származott, éppen 1985-ben látott napvilágot, így az ebbe az időszakba tett zenei utazásom során éppen e korong, a Victory révén ismertem meg jobban a német formáció munkásságát. Szerencsés pedig azért, mert utólag több albumukat is meghallgatva egyértelműen kijelenthetem, hogy ez a Trance legjobb anyaga.

Lothar Antoni a hőskorban…

Egy jelenleg is létező csapatról beszélünk, amelynek elődjét – akkor még Tribut néven, iskolai zenekarként – 1974-ben hozta létre a gitáros Markus Berger (aki ma is tagja az együttesnek), az énekes Lothar Antoni, a dobos Stefan Gerdon, a basszusgitáros Hansi Jantzer és a billentyűs Clemens Schlindwein. Négy évvel később (már Schlindwein nélkül) megalapították Age nevű zenekarukat, amelyet 1979-ben kereszteltek át Trance-re. 1980/1981 fordulóján a ritmusszekció távozott, a helyükre Thomas Klein basszusgitáros és Jürgen Baum dobos érkezett. Ez a kvartett, amely aztán másfél évtizeden és hat nagylemezen keresztül együtt maradt, számít a Trance klasszikus felállásának.

Bemutatkozó albumuk, a Break Out 1982 májusában látott napvilágot. A banda az Accept és a Warlock előzenekaraként lépett fel, majd jött az 1983-as Power Infusion lemez, amelynek megjelenését követően a holland Aardschok Festival-on is bizonyíthattak, többek között a Mercyful Fate és a Raven társaságában.

…és napjainkban

Harmadik anyagukat, a Victory-t a Scorpions „házi” producere, Dieter Dierks Stommeln-i stúdiójában rögzítették, ennek megfelelően a korong jól szól, ám ami kifejezetten a zenészeknek köszönhető, hogy néhány igazán remek nóta is hallható rajta. A Trance-nek ezen a lemezen egyedi hangzása, jól megkülönböztethető zenei arculata volt. Bár az albumot nyitó Night Is On egy kicsit vékonyan (egygitárosan) szól, Berger szólója viszont szépen kimunkált. Lothar Anthoni orgánumát valahol Eric Wagner-éhez és a Nazareth-es Dan McCafferty-éhez hasonlították, ráspolyossága miatt nekem azonban először Udo Dirkschneider ugrik be róla.

Másodikként máris érkezik a korong egyik legnagyobb slágere, a We Are the Revolution. Már az alap-gitárdallam is nyerő, a hathúros hangszer gyakorlatilag az énekkel „duettezik”. Az anyag lassú nótája Rien Ne Va Plus, ami inkább búskomor, mint valódi lírai szerzemény. Ráadásul egy kicsit el is húzzák: a maga csaknem hat percével az album leghosszabb dala.

Markus Berger (a kép bal szélén) és Thomas Klein (középen) ma is tagjai a csapatnak

A Break the Chains-nek nincs különösebb refrénje (Antoni és a kórus is a címet ismételgeti vég nélkül), de már a verze is elég dallamos ahhoz, hogy megjegyezzük a nótát. Az Apocalypse Now is az erősebb kompozíciók közé tartozik, a lemez másik csúcspontja viszont az utolsóként elhangzó címadó szám. Lendületes, szárnyaló, igaz, refrénje ennek sem nagyon van, a kétszólamú nánáná-zás, amelynek dallamát aztán a gitár is átveszi, viszont király a végén.

Nyolc nóta 34 percben – ideális mennyiség, egy szuszra éppen elég. A német Metal Hammer munkatársa, Manfred Meyer annak idején az Accept és a Scorpions mellett emlegette a csapatot, mint Németország (akkor még NSZK) harmadik legfontosabb hard rock bandáját. Ha a ’80-as évek legelejét nézzük, talán még igaza is lehet, az évtized közepére azonban a csapat már bizonyosan vesztett pozíciójából – még akkor is, ha a Trance a Victory-val jutott el pályafutása zenitjére.

Jürgen Baum, aki idén is fellépett az együttessel

A zenekar dolgai ezt követően nem a legszerencsésebben alakultak. Nem mennék bele a részletekbe, legyen elég annyi, hogy harmadik lemezük megjelenését követően szakítottak kiadójukkal, viszont ebből kifolyólag következő albumukat (Back in Trance – 1989) Trancemission név alatt voltak kénytelenek kiadni, szerencsére hamarosan visszaállt az eredeti állapot. 1998-ban feloszlottak, az énekes Antoni és az utolsó lemezen (Die Hard – 1996) másodgitárosként közreműködő Andreas Meyer újra elővette és továbbvitte a Trancemission nevet. Utóbbi csapat máig működik, legutóbb 2015-ben jelent meg anyaguk.

A Trance-t 2011-ben támasztotta fel hamvaiból a gitáros Markus Berger, megnyerve az ügynek a bőgős Tommy Klein-t és a dobos Jürgen Baum-ot is, vagyis a klasszikus felállás háromnegyede indult újra, ám az ütős két évvel ezelőtt távozott a csapatból, a helyére Andreas „Neudi” Neuderth (akkor még Manilla Road) került. Legfrissebb anyaguk a tavalyi The Loser Strikes Back, ami nem rossz album, mégsem említhető egy lapon a győzedelmes 1985-ös koronggal…

A szerző: Coly625 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*