Suicidal Angels, Death Angel, Sodom, Exodus – Barba Negra, 2018. december 2. – beszámoló

Exodus

Előzetesen úgy terveztem, hogy kihagyom ezt a bulit. A Death Angel-t tavaly láttam ugyanitt, az Exodus-t két éve a Dürerben, a Sodom pedig – az Agent Orange albumot leszámítva – soha nem tartozott a kedvenceim közé. Ám mégis volt valami (hogy mi, azt még ezen a héten elárulom), ami miatt vasárnap délben úgy döntöttem, hogy – ha még kapok jegyet, – este ott leszek a Barba Negrában.

A Suicidal Angels szettjének közepére értem oda, és bár nem ismerem a görög csapat muzsikáját, le a kalappal előttük, ugyanis remekül bemelegítették, megmozgatták a dalaikat lelkesen fogadó közönséget. Ők is visszajáró vendégek: legutóbb idén márciusban tették tiszteletüket a Dürer Kertben.

Suicidal Angels

A Death Angel bulija közben erős dejá vu-érzésem volt: nagyjából ott álltam, mint tavaly, velem szemben ugyanúgy Rob Cavestany, tőlem karnyújtásnyira (na jó, kettőre) a legrangosabb hazai metal-szaklap főszerkesztője, a program középső blokkját ugyanazok a dalok alkották, és a bulit ugyanúgy a The Moth zárta. Volt azonban két lényeges különbség. Az egyik, hogy a közönség jelentős részét ez alkalommal a szomszédos országokból érkezett thrash-fanatikusok alkották. Szinte alig hallottam magyar szót; könnyen hihettem, hogy egy külföldi helyszínen látom az est fellépőit.

Rob Cavestany és Mark Osegueda (Death Angel)

A másik, ennél jóval örvendetesebb élményem, hogy Mark Osegueda-ék ezen az estén kirobbanó formában voltak. Erőtől duzzadóan, lendületesen, lelkesen és ihletetten vezették elő dalaikat. Jól szóltak (leszámítva az elején Rob gitárjának rendetlenkedését), és hát igen, első három albumuk közül a Frolic…-ot és az Act III-t teljes mértékben hanyagolták, a The Ultra-Violence-ről viszont a nóták fele felcsendült. Kár, hogy a címadó klasszikusnak csupán az elejét hallhattuk, jó lenne ezt egyszer újra a maga teljességében élvezni.

Cavestany és Damien Sisson

Kétségtelen, hogy az est fő vonzerejét a Sodom fellépése jelentette. Miattuk zarándokolt a magyar fővárosba annyi külhoni magyar, illetve lengyel, szlovák, szerb és még ki tudja, milyen náció képviselője. A két évvel ezelőtti, rockmaratonos bulin látott felállásból mára egyedül az énekes-basszusgitáros Tom Angelripper maradt hírmondónak, sokak örömére viszont idén újra csatasorba állt a főnök mellett Frank Blackfire gitáros, akinek játékát az 1987-89 között megjelent anyagokon, vagyis az Expurse of Sodomy EP-n, a Persecution Mania és Agent Orange albumokon, valamint a Mortal Way of Live koncertlemezen élvezhették a csapat fanatikusai.

Frank Blackfire, a Sodom igazi frontembere

Ezért aztán nem is keltett különösebb meglepetést, hogy a Sodom programjának gerincét az említett két stúdiólemez dalai képezték (a tizenegy nótából hét ezek valamelyikéről származott). Onkel Tom-ék bő egy hete napvilágot látott EP-jük, a Partisan két új szerzeményét is bemutatták élőben, a legnagyobb ovációt azonban az olyan klasszikusok váltották ki, mint a Sodomy and Lust, az Agent Orange, illetve az utolsóként elhangzó Bombenhagel. Gondolom, sokan hiányolták az Ausgebombt-ot, amely egy hosszabb műsor esetén általában a Sodom-koncertek záró darabját jelenti, itt és most azonban csak ennyire, az intróval együtt 11 nótára volt idő.

Tom Angelripper

A színpad gyakorlatilag végig „balra lejtett”; egyrészt mert a két veterán a deszkáknak ezt a részét uralta, a szőrmók háttérmunkások, Yorck Segatz másodgitáros és a dobos Husky gyakorlatilag a háttérbe húzódva szolgálta ki a legendás muzsikusokat. Másrészt pedig, mert Blackfire egymaga elvitte a show-t: többet mozgott, mint a másik három zenész együttvéve, pózolt, ráadásul a harmadik vagy negyedik számtól kezdve félmeztelenre vetkőzve – a színpadon ő a Sodom igazi frontembere.

A Persecution Mania album borítóját megidéző díszletek előtt játszva, sok füstöt és hátulról jövő fényt használtak, így jó képeket leginkább a dalok szünetében lehetett készíteni róluk. Ami azonban ennél jóval kínosabb-viccesebb volt, az a zászlós epizód. Miután az első sorok fölött lengő horvát lobogót felkérték a színpadra, valahonnan megtudhatták, hogy nem a megfelelő zászlóval pózolnak. Erre összehajtogatva behoztak Frank-nek egy piros, fehér és zöld színeket tartalmazó trikolórt, amiről kiderült (számunkra ott rögtön, számukra viszont valószínűleg csak a koncert után), hogy az a bolgár zászló.

Sodom a ködben

Sebaj, ennyi bénázás belefér (legalább azt nem mondták, hogy „Jó estét, Bukarest!”), a lényeg, hogy jól szóltak, jó dalokat játszottak és a közönség megőrült tőlük. Legközelebb jó lenne egy hosszabb koncert: főzenekarként kétszer ennyi számot szoktak játszani…

Ez azonban az MTV Headbanger’s Ball Tour, amelynek a budapesti volt a harmadik állomása. Nem tudom, mennyire igazságos, hogy az utazó cirkuszhoz utolsóként csatlakozó Exodus-t tették meg főzenekarnak; nyilván az eladási mutatók és a korábbi koncert-nézőszámok is szerepet játszhattak a súlyozásban.

Exodus

Zetro Souza-ék programja alatt is nyugodtan lehetett volna dejá-vu érzésem, hiszen az ezen az estén elhangzott 12 nótának több mint a felét két évvel ezelőtt is láttam, hallottam már. Ami azonban látványos elmozdulás volt a turné felvezetésében is beígért retro-thrash felé, hogy míg 2016-ban csupán négy, addig most vasárnap hét dalt is eljátszottak kultikus bemutatkozó albumukról, az 1984-es Bonded by Blood-ról. A ’80-as éveket ezek mellett csupán két további szerzemény, az elmaradhatatlan The Toxic Waltz és nagy kedvencem, a Fabulous Disaster album címadó dala képviselte.

Jack Gibson

Hogy hogyan szólt ezen az estén az Exodus, ne tőlem kérdezzétek. Miután a bőgős, Jack Gibson csizmája orrával néztem farkasszemet, a zene számomra – hogy finoman fogalmazzak – egy kissé basszusközpontú volt. Buga B kollégám a csapat muzsikáját en bloc unalmasnak nevezte. Amiket én unalmasnak tartottam benne, azok a gépies váltott szólók voltak, amikor is, aki éppen nem parádézott, udvariasan a háttérbe vonult. Kevés olyan fotót sikerült lőnöm, amikor Lee Altus és Kragen Lum egymással vállvetve tépte a húrokat.

Lee Altus

Aki viszont igazán elemében volt ezen az estén, az a frontember Souza, aki láthatóan lubickolt szerepében, fürdött a népszerűségben, és nagyon szimpatikus módon meg is hálálta ezt a közönségnek. Egyrészt azzal, hogy rendesen odatette magát: bejárta a színpadot, grimaszolt, rázta a fejét, lepacsizott az első sorban állókkal, a koncert végén pedig – egyedüliként a csapatból – hosszú perceken át adta az autogramokat. Az átkötő szövegekkel sem fukarkodott: elmondta, mennyire szeretnek Magyarországon játszani, és hogy a Death Angel tagjaival nemcsak kollégák, hanem jó barátok is. Ezt igazolandó, az And Then There Were None-t Mark Osegueda hallgatta látható élvezettel a színpad széléről, a Metal Command alatt pedig a Halálangyalok dobosa, Will Caroll „rohant oda” az egyik mikrofonhoz, és üvöltötte bele a refrén utolsó sorát.

Zetro Souza

Ahogy tavalyelőtt, úgy most sem maradhatott ki az a jelenet, amikor Zetro felhívja a közönség soraiból a legfiatalabb rajongó(ka)t, ez alkalommal két tizenéves srácot (akik egyébként már a Death Angel programja alatt is jártak az emelvényen), Altus az egyik nyakába akasztja a gitárját, a másik belehörög a mikrofonba, a frontember pedig bennük üdvözli a műfaj továbbéltetőit, a jövő metal-rajongóit.

Összességében, még így is, hogy repetáztam kedvenceimből, és hogy kisebb mértékben változtattak a programjukon ahhoz képest, mint ami az ilyen gyakori fellépések mellett üdvös lenne, jól éreztem magam ezen az estén. Köszönet érte a szervezőknek és a zenekaroknak! Márciusban a Destruction-nel, a Flotsam & Jetsam-mel és az Overkill-lel folytatjuk!

Kragen Lum

Az elhangzott dalok:

Suicidal Angels

Capital of War
Bleeding Holocaust
Front Gate
Eternally to Suffer
Bloodbath
Seed of Evil
Moshing Crew
Apokathilosis

Death Angel

Evil Priest
Left for Dead
Claws in So Deep
Mistress of Pain
The Ultra-Violence /Thrown to the Wolves
Kill as One
The Moth

Sodom

Procession to Golgatha (felvételről)
Christ Passion
Outbreak of Evil
Partisan
Sodomy and Lust
Blasphemer
Agent Orange
Conflagration
Tired and Red
Remember the Fallen
Bombenhagel

Exodus

Bonded by Blood
Exodus
And Then There Were None
Body Harvest
Impaler
Fabulous Disaster
Metal Command
Piranha
A Lesson in Violence
Blacklist
Motorbreath (Metallica-feldolgozás, részlet)
The Toxic Waltz
Strike of the Beast

A szerző: Coly625 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*