Sacral Rage: Beyond Celestial Echoes (2018)

Aki ismeri, kedveli a jövőre 30. születésnapját ünneplő Watchtower-lemezt, a Control and Resistance-t, nyilvánvalóan képben van az amerikai-olasz származású énekes, Alan Tecchio teljesítményével kapcsolatban. Két verzió létezik: valaki vagy nagyon kedveli az orgánumát, vagy feláll tőle a szőr a hátán, köztes út nincs.

Az amúgy New Jersey-i illetőségű Tecchio a Hades-ben kezdte a pályafutását, ezt követően 1990-ben csatlakozott a Non Fiction-höz, az új évezredben pedig a Seven Witches-ben és az Autumn Hour-ban bukkant fel. 2010-ben vele a fronton alakult újjá a texasi kult legenda, amely tavalyelőtt egy bámulatos EP-t (Concepts of Math: Book One) adott ki, sőt, Alan énekelte fel a hazai Mind’s Mirror megjelenés előtt álló anyagát is, majd emberünk gondolt egyet, és Görögországba költözött. Új zenekarát Sacral Rage-nek hívják, sőt, most megjelent lemezükhöz King Diamond-ot és John Cyriis-t is felkérte némi vendégszereplésre.

Ez utóbbit megettétek, jó sztori volt? Pedig az is lehetett volna, mert Dimitris Kartaloglou énekes hangja megdöbbentő hasonlóságot mutat a nevezett vokalistákéval. De ne szaladjunk annyira előre, egy pár szóban vázolnám az utóbbi hét esztendő talán legnagyobb meglepetésével előrukkoló hellén kvartett pályafutását.

2011-ben alakultak Athénban, a tagságot pedig Dimitrisen kívül Marios Petropoulos gitáros, Spyros S. basszusgitáros, illetve Vagelis Felonis dobos alkotja, utóbbi ráadásul más, extrém formációk (pl. Burial Hordes, Chainsaw, Heretic Cult Redeemer, Necrochakal, Necrovorous – utóbbiban Marios is érdekelt) tagja is. Egy fiatal (30 év átlagéletkorú) együttesről van szó, eddigi termésük két demó (Promo 2012 – 2012, Promo 11111011110 – 2014), egy EP (Deadly Bits of Iron Fragments – 2013), egy single (Come to the Sabbath – 2014), valamint egy lemez (Illusions in Infinite Void – 2015), de szerepeltek három válogatáson is (A Tribute to 1984, ezen hallható a Mercyful Fate-feldolgozás – 2014, Heavy Metal Greece Now! – 2015, Greek Defenders of the Faith: A Tribute to Judas Priest, rajta az Exciter átiratával – 2016).

Idén megjelent második albumuk az év egyik általam legjobban várt alkotása volt, beszerzési listámon előkelő helyen szerepelt. A rövid, másfél perces, instrumentális Progenitor-t követő Eternal Solstice gyakorlatilag összefoglalja a csapat zenei világát, kvázi a teljes a lemezről átfogó képet ad. Alapvetően gyors, komplex dalstruktúrákat felvonultató, progresszív hatásokkal bőven átitatott thrash/power metalról van szó, amit úgy kell elképzelni, mintha a legjobb formáját nyújtó Watchtower, Coroner, Fates Warning és Mercyful Fate egyesítette volna erejét, és ehhez kiválóan passzol Dimitris magas fekvésű hangja.

Megdöbbentő felkészültség, magabiztos hangszerkezelés, illetve magas fokú technikai tudás birtokában vannak a zenészek, különösen Spyros basszusfutamaira hívom fel mindenki figyelmét, ugyanakkor Vagelis halálpontos, precíz, változatos dobolását, valamint Marios parádés riffjeit, gyönyörűen felépített, virtuóz szólóit sem lehet figyelmen kívül hagyni. Lebilincselő, lenyűgöző a végeredmény! Sem a komplexitás (nem fukarkodnak a váltásokkal), sem Dimitris hangja sem gátolja meg azt a zenei élményt, amelyet ez a korong nyújt, hiszen komoly hangsúlyt fektetnek a dallamokra, a megjegyezhető részekre is, ahogy az például a Samsara (L.C.E.)-ben – a végén a szimfonikus black-es gyorsulással – is tetten érhető.

Zakatolós, tradicionális heavy metal riffeket hallunk a Vaguely Decoded-ben, rövid, jazz-es betét bukkan fel a Suspended Privilege-ben, mediterrán hangulatot sugároz az instrumentális Onward to Nucleus, míg a lemezt záró, 15 perces The Glass egy komplex, progresszív metal eposz.

A tiszta, de kemény, pengeéles hangzással megtámogatott Beyond Celestial Echoes ugyanolyan magas színvonalú, kitűnő anyag, mint elődje (csupán a korongok felépítésében, tematikájában van hasonlóság), a 2018-es esztendő toronymagasan az egyik legbámulatosabb, legfantasztikusabb produkciója. Év végi listámon bronzérmes, de csak azért, mert az első-második helyért folyó küzdelem, október 20-án, negyedik olvasótalálkozónk alkalmával, Coly segítségével már eldőlt.

A szerző: Dávid László512 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*