Megadeth-albumok rangsorolva. Vigyázat, szubjektív!

Hasonló a helyzetem, mint Coly-nak az Exodus-albumokkal kapcsolatban. Az én életemből is kimaradt egy pár Megadeth-lemez, illetve néhányat csak egyszer-kétszer hallgattam meg, és félretettem azzal az indokkal, hogy nem tetszik, de az utóbbi hetekben többször átrágtam magam az teljes diszkográfián, és volt album, amelyikről nem változott meg a véleményem, ám akadt olyan is, amelyik mai füllel hallgatva kellemes meglepetésként hatott, illetve a „zöldfülűek” között is volt olyan, amelyik jó benyomást tett rám. Természetesen, a korai, korai-középső éra nálam is hatalmas kedvenc, bár lesz olyan lemez, amelyik másnál sokkal előkelőbb helyen végezne, mint az én listámon.

Mivel nem vagyok híve az alkotások pocskondiázásának, egyik nagylemezről sem fogok negatív véleménnyel lenni, és egyébként azokon a korongokon is akadnak jó pillanatok, amelyek a rangsorolásomban a hátsó régióban helyezkednek el. Összességében azt mondom, hogy Dave Mustaine zenekara mindig is magas színvonalú lemezeket adott ki, még ha néha más stílusokban is kipróbálta magát a thrash metal mellett. MegaDave kitartását mindig is nagyra értékeltem, akkor sem adta fel, amikor lelkileg mélyponton volt, vagy éppen mosolyszünetet tartott a másik Dave-vel (Ellefson), akivel nagyszerű párost alkotnak.

A listám három részből áll. A hátsó régióban levő albumokról egy-két dal tetszik, a teljes mű nem hatott meg igazán, ennek ellenére egyiket sem nézem le, lehet, hogy több meghallgatással valamelyik feljebb lépne képzeletbeli ranglétrámon. A második halmazban található lemezeket már kedvelem, de itt viszont egy-két dal miatt „vonok le pontokat”, ám mindenképpen átlagon felülinek tartom ezeket. És az élmezőnyről nem is kell mit mondanom. 😊

15. United Abominations (2007)

A lajstromomban a sereghajtó négy lemez lehetne akár holtversenyben is: ahogy említettem, mindegyiken van néhány nóta, amelyek kiemelkednek, de nem ezek a korongok váltják meg nálam a világot. A United Abominations Ellefson nélkül készült; nem tudom, az ő hiánya miatt tűnik-e számomra haloványnak a zenemű, de az biztos, hogy vannak ennél sokkal jobb Megadeth-kiadványok. A Sleepwalker bejön, az À Tout le Monde (Set Me Free) dalt pedig már ismerjük. Ennek ellenére sok banda örülne, ha ilyen szintű zenét tudna írni…

14. The System Has Failed (2004)

Úgy néz ki, Ellefson „nyakába kell varrnom” a dolgot, mert utólag konstatáltam, hogy az utolsó négyemből kettőn a basszusgitáros nem szerepelt, és az általam tizenharmadiknak sorolt korong volt a hattyúdala (szerencsére csak ideiglenesen). Higgyétek el, teljesen véletlenül alakult így. A Scorpion dal egész pofás, de a többi egy picit hidegen hagy.

13. The World Needs a Hero (2001)

Nem, nem a Th1rt3en album a tizenharmadik nálam, hanem a The World Needs a Hero. Itt még szerepel Dave Ellefson, de egészen biztos, hogy ebben a periódusban már válságban volt a kapcsolata Mustaine-nel, és ez hallatszik is a lemez minőségén. Nem mondom, hogy rossz, de nagyon elmennek mellettem a nóták, és jellemző, hogy csak a Return to Hangar-ra kaptam fel a fejem. Azt pedig tudjuk, hogy ez egyszer már megtörtént.

12. Super Collider (2013)

Egy kicsit korán örültem az Endgame és a Th1rt3en remeklésének, mert a Super Collider nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, mivel szerintem elmarad ezektől a kiadványoktól. Pedig már újra nagyon sínen volt a banda (na, de majd a következő album!); egy kicsit többet vártam ettől a lemeztől, de lehet, hogy csak bennem van a hiba. Ennek ellenére egyáltalán nem nevezném harmatosnak, mert bőven akadnak ötletes témák, csak az én szenzoraim nem működnek megfelelően.

11. Risk (1999)

Ezt a lemezt tartja a legtöbb ’deth fan a zenekar mélypontjának, amiben van is igazság, de fura módon nekem tetszik. Ja, innentől indul a középmezőny. Tény, a Risk-kel Mustaine a slágerlistákat célozta meg, sok a rádióbarát nóta, de egyébként színvonalas produkció került ki az együttes keze közül. A sporthimnusz Crash ’Em kiváló lett (ezt hallgatva egy Phoenix Coyotes hokimeccsen érzem magam 😊), de a lágyabb Breadline és Ecstasy is tetszik, valamint a rockabilly-s Seven sem rossz dal.

10. Killing Is My Business… and Business Is Good! (1985)

Most biztosan kapok a pofámra azért, hogy milyen szándék vezérelt arra, hogy a tizedik helyre tegyem ezt a klasszikus művet. Sajnos, nekem nem favoritom a debütáló anyag, úgy érzem, MegaDave egy kicsit gyorsan meg akarta mutatni a Metallica-nak, hogy hiba volt őt kirúgni, és emiatt néhány nóta kapkodós és kiforratlan. Persze, a thrash-bomba Rattlehead, a főcímdal és a Mechanix (tudjuk, mi az eredetije) örök érvényű dalok. Inkább azt mondom, ez az album jó alapozás volt a később megjelent tökéletes lemezekhez.

9. Endgame (2009)

Lehet, hogy kellett ez az album, hogy Dave Ellefson hajlandó legyen visszatérni, és újra a „megszokott” zenét halljuk a Megadeth-től. Nekem nagyon kellemes meglepetés az Endgame, a basszeros nélküli lemezek legjobbja. Ahogy indul a korong (Dialectic Chaos), már széles vigyorral veszem tudomásul, hogy ez újra a tempós, szóló-hegyekkel telepakolt muzsika, ami az egész művet végigkíséri. Szerintem ennél az albumnál született újjá a zenekar, bár mint írtam, a Super Collider egy kicsit visszaesés volt. A 44 Minutes, a Head Crusher és a This Day We Fight a kedvenceim.

8. Dystopia (2016)

Sokan ezt vélik a Megadeth új korszakában a legjobbnak, amivel nem is vitatkoznék, mert valóban nagyszerű lemezről van szó. A legfrissebb korong visszakanyarodik a klasszikus időkhöz, igazi Megadeth-csemegét hallunk: fogóssága mellett telis-teli van jobbnál-jobb gitártémákkal, tekerésekkel és énektémákkal. Kiko Loureiro kitűnő választás volt Mustaine mellé, de Dave-ék mindig remek zenészekkel töltötték fel a zenekarukat. A Grammy-díjat abszolút megérdemelte a Megadeth.

7. Cryptic Writings (1997)

Innentől érvényes az „élboly” elnevezés. Ez szerintem egy alulértékelt Megadeth-lemez, amiben benne van az irányváltás ténye. A Youthanasia sem volt már durva, a Cryptic Writings pedig még lágyabb húrokat pendít meg (thrash metal-t csak nyomokban tartalmaz), de végig hatalmas nótákat hallhatunk, és nálam leginkább ez számít. Az I’ll Get Even mega-dallamos hangjai a fülemet simogatják, a Use The Man-t nagyon ötletes szerzeménynek tartom, és a végén az FFF a keményebb vonalat is visszahozza.

6. Th1rt3en (2011)

Nálam ez az új korszak legjobbja. Ellefson visszatért, és kapásból egy óriási album került a polcra. Fura, hogy két dal (a New World Order és a Millennium of the Blind) még a Countdown to Extinction albumhoz készült, arról még lemaradtak, de elég erősek, így kár lett volna hanyagolni őket. Én ezen az albumon csak remek nótákat hallok, kiemelném még a Public Enemy No. 1-t és a We the People-t.

5. Peace Sells… but Who’s Buying? (1986)

Na, itt szerintem nagyot lépett előre a Megadeth, ezzel az albummal a hónuk alatt már nyugodtan nevezhettük őket a thrash metal egyik élcsapatának. Sokkal összeszedettebb, változatosabb a korong, mint az első. Hatalmas riffekkel, őrületes szólókkal van teli minden dal, ami védjegyévé vált az együttesnek. Imádom a fokozatosan bekeményedő címadót, a kíméletlen pengetésekkel megtűzdelt Good Mourning/Black Friday-t, és a hasonlóan gyilkos My Last Words-öt, de az egész lemez nagyon tuti.

4. Youthanasia (1994)

A megjelenésekor rengeteget hallgattam a Youthanasia-t, szerintem klassz korong. Igaz, megismételni már nem sikerült a Countdown… sikerét, de Dave-éknek emiatt nincs okuk szégyenkezni. Oké, hogy ez is messze van a thrash metal-tól, de nem tudok nem lelkesedni az olyan nótákért, mint a szívbemarkoló À Tout le Monde, a lebegős Elysian Fields, a zúzósabb Victory vagy az abszolút kedvenc I Thought I Knew It All, aminek megírásából a górékon kívül Nick Menza (R.I.P.) és Marty Friedman is kivette a részét .

3. So Far, So Good… So What! (1988)

Még nagyobb az előrelépés az előzőhöz képest: ezen a korongon megfontoltabb, lassabb kiállású nóták is helyet kaptak (Mary Jane, In My Darkest Hour), amelyeket simán nevezhetünk klasszikusnak. Az Into the Lungs of Hell című instrumentális dalban akkora szóló van, hogy azt a mai napig nem hiszem el, és talán az egyik kedvenc Megadeth-tételem is ezen a korongon található, ami nem más, mint a Hook in Mouth. Hogy én régen mennyit üvöltöttem Mustaine mesterrel együtt a betűzős refrént! FREEDOM! P.M.R.C. sucks. 😊

2. Rust in Peace (1990)

Tulajdonképpen az első helyen nálam holtverseny van, de döntenem kellett, és ebben a pillanatban a Rust in Peace a „vesztes”, viszont más lelkiállapotban ez lenne a top. Erre a korongra felsorakozott a két Dave mellé Nick Menza (dob) és a gitárhős Marty Friedman. Újjászületett a banda, és egy döbbenetesen nagy művet alkottak. A lemez szakmai berkekben is elismerést váltott ki, mára mindenhol etalonként emlegetik. Igen, az olyan nóták, mint a Holy Wars… the Punishment Due, a Hangar 18 vagy a Tornado of Souls nem is eredményezhettek mást. Igazából, számomra hibátlan az egész album, a címadó dal nálam a favorit, de csak hajszállal előzi meg bármelyik tételt.

1. Countdown to Extinction (1992)

Ezzel a nagylemezzel a mainstream-be is sikerült betörniük, elsősorban a Symphony of Destruction videoklip által, amit a Music TV rogyásig játszott. Tény, hogy közérthetőbb lett a zene, visszavettek a rengeteg váltásból, a rétegzett hangokból, viszont így megmutatta a zenekar a másik arcát is: hogy nem csak a bonyolult, összetett dalokban királyok, hanem az egyszerűbb szerkezetű, szellősebb nóták megírása sem okozott nekik gondot. Persze, ez a puritánság csak a Rust in Peace-hez képest jellemző, mert a Megadeth sosem volt híján a komplexitásnak, így itt sem beszélhetünk punkos egyszerűségről. Minden dalt imádok, de érdekes módon nálam az utolsó nóták mindig nagyon bejönnek az együttestől, ezért itt is a záró tételt, az Ashes in Your Mouth-t emelném ki.

Megjegyzés: mindent az olvasókért. Ezt a cikket egyik kedves olvasónk, Weres Sándor kedvéért állítottam össze.

A szerző: Zozzie279 publikáció
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari biztonságtechnikai cégnél anyagfejlesztő-üzemmérnök.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*