Echoes Of Death: …In the Cemetery (2018)

Nem ritka jelenség a metal színtéren, ha egy zenekar egy klasszikus dal, netán lemez címét választja névként. Ennek oka az ötlethiány vagy az adott banda előtt való tiszteletadás lehet – gyanítom, általában utóbbiról van szó. A teljesség igénye nélkül: Solitude Aeturnus, Iron Man, Therion, Suicidal Winds, Maze Of Torment, Lucifer’s Hammer stb.

Ennél a brazil bandánál egyértelműen a főhajtás a megfejtés. Az ugye mindenki előtt tiszta, hogy a Pestilence Consuming Impulse alapművének talán legjobb felvétele alapján „keresztelkedtek meg”, aki pedig végighallgatja a 23 perces albumot (nem engedték bő lére a szerzeményeket), megállapíthatja, hogy a korongot Martin Van Drunen énekelte fel. Jobban mondva, akár ő is állhatna a mikrofon mögött, ugyanis Jardel Stick (Jardel Reis) énekes/gitáros ugyanabban a morbid, durva, hisztérikus, ugyanakkor teljesen egyedi stílusban hörög, ahogy azt holland – minden bizonnyal – példaképe teszi. (Ehhez annyit tennék hozzá, hogy Drunent pedig Chuck Schuldiner és Jeff Becerra inspirálta annak idején.)

A csapat 2015-ben alakult, és azóta ugyanabban a felállásban dolgoznak, ami annyit jelent, hogy Jardel-en kívül Fernando JFL basszusgitáros, Italo Rodrigo dobos, valamint Camilo Neto gitáros alkotja a tagságot. (Megjegyzem, ezen kívül még a Damned Youth-ban érdekeltek a muzsikusok, illetve Camilo az Agressive-ben, Italo a Lei do Cão-ban, míg Jardel a Berserk-ben játszik). Valamelyest félrevezető a zenekar neve, mert szó sincs arról, hogy a Pestilence-t, esetleg a fentebb említett alkotást egy az egyben lemásolták volna. Már csak azért sem, mert a számok sem hangulatukban, sem témáik kidolgozottságában nem érik el a Pestilence színvonalát, illetve a gitárosok sem említhetők egy lapon a Patrick Mameli–Patrick Uterwijk párossal, de ez a tény senkit se rettentsen el. (Azért a névadó nóta feldolgozását szívesen meghallgattam volna.)

Az anyag inkább az Asphyx-hez (a zenekar gyors oldalára kell gondolni) és valamelyest a skandináv (korai Entombed, Unleashed) vonalhoz áll közel, tehát a brazilok – már csak Martin Van Drunen személye miatt is – a ’80-as évek végi/’90-es évek legeleji death metal-t vették alapul. Abszolút a régi iskolás, nem pedig a komplex oldala felől közelítenek a zenéhez; viszonylag egyszerű, de nagyon hatásos témákból (pl. Altar of Blood) építkeznek. Megadott kereteikhez képest azonban némi változatosságot is csempésznek a dalokba (legalábbis törekedtek rá), erre példa a Hanged on the Cross váltása, a Night of the Beast doom-os kezdése, harmóniái, vagy a The Depths of Empty zakatolós és kimért részei.

Lassú, doom-os témával indul a záró Buried Alive, amit borongós, akusztikus pengetéssel fejeznek be. Ennek megfelelően old school-ra vették a hangzást is, zúzós, nyers, brutális megszólalással vértezve fel a korongot.

Értelemszerűen nem éri meglepetésként a hallgatót az anyag, de aki nagykanállal fogyasztja az old school death metal-t, annak minden bizonnyal elnyeri a tetszését. Ahogyan az enyémet is.

A szerző: Dávid László522 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*