Danzig: Danzig (1988)

A ’80-as évek végéhez közeledve az összes heavy metal irányzat testet öltött. Önálló életre kelt a thrash, a death, a doom, a black, a power stb. metal, mi több, a műfajokon belül további, egymástól jól elkülöníthető al-irányzatok bontakoztak ki (pl. skandináv, brit, floridai death metal, tradicionális, epikus doom stb.). Volt azonban egy kivétel, a Danzig, amelyet gyakorlatilag egyik skatulyába sem lehetett begyömöszölni.

Előzmények: Az 1955. június 23-án, Lodi-ban (New Jersey) Glenn Allen Anzalone-ként anyakönyvezett, nem mellesleg olasz, német és skót felmenőkkel rendelkező, apró termetű énekes a ’70-es évek közepén létrejött The Misfits révén hívta fel magára a figyelmet, szerzett magának nevet, és vált a kialakulófélben lévő hc/punk-színtér egyik vezérévé. Feltétlenül tudni kell róla, hogy multi-instrumentalista, hiszen egyaránt játszik gitáron, basszusgitáron, dobon, illetve billentyűs hangszereken, míg zenei gyökerei a Black Sabbath-ban, a The Ramones-ban, a Blue Cheer-ben, valamint a The Doors-ban keresendők, sőt, más híres muzsikusoknak, például Johnny Cash-nek és Roy Orbison-nak is írt zenéket.

Ami a hangját illeti, bariton és tenor, amelyre a legnagyobb hatással Elvis Presley, Jim Morrison, Howlin’ Wolf (Chester Arthur Burnett) és William Thomas „Bill” Medley voltak. 1977–1987 között a The Misfits és a Samhain frontján állt, majd miután utóbbit (két albumot és egy EP-t követően) Rick Rubin leszerződtette kiadójához, a Def Jam Recordings-hoz, a zenekarból nemes egyszerűséggel Danzig lett. Ez tette lehetővé a csapat számára, hogy megtarthassa a nevét, ha netán tagcserék zajlanának le a soraiban, valamint a muzikális stílusváltást is nyomatékosítani akarták.

Glenn Danzig: „Rick Rubin győzött meg arról, hogy ez a helyes út, ami sokkal több művészi szabadságot biztosít nekem. Végül is én voltam a felelős azért, hogy merre indulunk zeneileg, így ha valamit nem akartam megtenni, azt sokkal könnyebb volt kimondani”.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 1986. július 14-én, a New York-i The Ritz-ben Rick Rubin is feltűnt a közönség soraiban az eredetileg utolsónak tervezett Samhain-koncerten. Először csak Glenn-t akarta szerződtetni, mégpedig azzal a szándékkal, hogy egy olyan hard rock szupercsapat élére álljon, amilyet ő elképzelt magának. Rick Rubin: „Ott volt ez a fantasztikus énekes és dalszerző, aki addig kizárólag inkompetens emberekkel vette körül magát”.

Ennek szellemében a kiadó főnöke a tettek mezejére lépett. Glenn azonban megtagadta, hogy Eerie Von (Eric Stellmann) basszusgitáros nélkül írjon alá a Def Jam-hez, így rajta kívül a többieket szélnek eresztették. Gitárosként John Christ-ot (John Wolfgang Knoll) vette be, a dobos pozícióját London May-től Chuck Biscuits (Charles Montgomery) vette át, ezzel pedig kialakult a klasszikus Danzig-formáció.

Felvételek: Mielőtt a csapat 1987 szeptemberében bevonult volna New York-ban az Atlantic Recording és a Chung King Metal stúdiókba (a keverés a Smoke Tree and Village-ben zajlott), első közös szerzeményükként – mínusz Eerie Von – a You and Me (Less Than Zero) című dalt komponálták meg a Less Than Zero filmzenealbumhoz, amelyet Glenn Danzig & The Power and Fury Orchestra-ként kreditáltak. A producer Rick Rubin volt, és az 1988. augusztus 30-án megjelent, szimplán Danzig-re keresztelt lemezen már csak az American (Def American) logó szerepelt, egyben ez volt az új cég (miután Rubin kiszállt a Def Jam-ből) első kiadványa, amely ráadásul éppen 30 évvel ezelőtt látott napvilágot.

Dalok, végeredmény: Mielőtt erre rátérek, pár szót szólnék az akkori heavy metal zenei klímáról. Viking: Do Or Die, Testament: The New Order, Forbidden: Forbidden Evil, Megadeth: So Far, So Good… So What!, Slayer: South of Heaven, Bon Jovi: New Jersey, Britny Fox: Britny Fox, Cinderella: Long Cold Winter, Poison: Open Up and Say… Ahh!, Europe: Out of This World stb. Az undergroundban csúcsra járatódott a thrash, a mainstream-ben a haj/glam bandák taroltak, és ebbe a közegbe érkezett ez az album. Sehová nem illett bele, semmilyen címkével nem lehetett felruházni, amolyan zenei senki földjén találta magát a lemez.

Amit minden túlzás nélkül slágergyűjteményként lehet aposztrofálni. Valahol nevetséges, hogy a Mother csak a lemez kiadása után öt évvel „ütött be”, holott ez az alkotás nem (nemcsak) erről az egy nótáról szól, nem (nemcsak) erről a nótáról emlékezetes. Kapásból a nyitó Twist of Cain súlyos, Black Sabbath-os riffjei leszakítják az ember fejét, megadva az anyag alaphangulatát. Éjfekete atmoszférába ágyazott, komor, nyomasztó hangulatú dalok sorjáznak egymás után, mindezek megfejelve Glenn Danzig egyedi, senki máshoz nem hasonlítható, vérfagyasztó hangjával.

Ezt a számot és a Possession-t eredetileg a következő Samhain-koronghoz szánták; előbbi szövegét a bibliai Káin és Ábel történet szolgáltatta, John Christ pedig ekként emlékszik vissza rá: „A nótát azelőtt kezdtük el írni, mielőtt Chuck beszállt a zenekarba. Először G-ben kezdtük a felvételeket, aztán az utolsó percben úgy döntöttünk, hogy A-ban jobb. A dobfelvételeket, úgy, ahogy voltak, megtartottuk, újravettük viszont a gitárokat és a basszust. Nem sokan tudják, de James Hetfield is lejött a stúdióba, és rögzített némi háttérvokált a dalhoz”. (A Metallica frontembere a Possession-höz is rögzített háttéréneket, azonban szerződéses okokból a nevét nem tüntethették fel a lemez inzertjében).

A Not of This World fülledt blues-a, a She Rides lüktetése, a Soul on Fire vagy az elementáris erejű, sodró Am I Demon mind-mind a lemez, az egyetemes heavy metal történet és a korai Danzig alapvető klasszikusai. John Christ: „A She Rides az első szex-dalunk, egy lecsupaszított szerzemény, csak némi gitár hallható, és alig van benne basszusgitár. Néhány valóban furcsa háttérzajt és nyögést is tartalmaz”.

Az album utolsó harmada talán egy kicsit haloványabbra sikerült, de komoly probléma így sincs vele, maximum a szerzemények kevésbé eltaláltak, markánsak a többihez viszonyítva, beleértve az Albert King-feldolgozást, a The Hunter-t is. Négy klip (Twist of Cain, Am I Demon, She Rides, Mother) is készült, utóbbi sugárzását azonban a benne látható ellentmondásos képek miatt megtagadta az MTV, később azonban mindegyik klip felkerült a Danzig Home Video-ra.

Cél: Teljesen újat, hátborzongatót alkotni, amit még senki sem hallott, és amit egyáltalán nem lehet bekategorizálni.

Koncertek: A Not of This World fedőnevű körút az Egyesült Államokban, valamint a Metallica …And Justice for All európai turnéjának egy szakaszán, Misfits- és Samhain-dalokkal a repertoárban.

Folytatás: Csak a magam nevében nyilatkozom, amikor azt mondom, hogy a negyedik lemezig hibátlan az életmű, utána a csapat elindult a lejtőn. Nagy luxus volt elengedni a muzsikusokat, a többi Danzig-album már meg sem közelítette a korai alkotások, különösen az első lemez színvonalát.

Hatás, konklúzió: Hiába számít James Hetfield (és számított Cliff Burton) a Misfits, a Samhain, illetve maga a Danzig legnagyobb rajongójának, ez az extra promóció sem volt elegendő ahhoz, hogy Glenn a metal szakma egyik legelismertebb muzsikusává váljon, hogy zenekara áttörjön, még úgy sem, hogy ’93-ban a zenecsatorna a Mother „hóna alá nyúlt”. Az azonban vitathatatlan, hogy Danzig óriási hatást fejtett ki a színtérre, rengeteg zenekar tekinti első számú ihletőjének, merített inspirációt munkásságából. Diszkográfiája, pályafutása mindenképpen elismerésre méltó, tekintélyt parancsoló, nélküle minden bizonnyal szegényebbek lennénk egy roppant tehetséges zenésszel.

A szerző: Dávid László607 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*