„Nálam vagy nálad?” (közös zenehallgatások)

Dávid Laci sokat emlegeti a ’80-as években nálunk is igen népszerű kazettacserélgetős „mozgalmat”, amikor is egymástól vettük át az új zenéket. Bedobtuk a közösbe, amink volt, ketten, hárman, vagy akár egy nagyobb metalos baráti társaság. Egyvalaki megvette, a többiek pedig élvezték ennek az előnyeit, természetesen kölcsönösségi alapon.

Volt azonban ennek az egésznek egy legalább ugyanilyen fontos, közösségi, társasági vetülete is, amikor nemcsak a lemezek, kazetták vándoroltak egyik lakásból a másikba, hanem maguk a zene fanatikusai is – egymáshoz. Ami közös zenehallgatásokat, átvételeket, rendszeres találkozásokat, a muzsikának köszönhetően szorosabbra fűzött ismeretségeket, barátságokat jelentett. Néhány ilyenről szeretnék mesélni saját életemből. Sokat köszönhetek ezeknek a kapcsolatoknak; remélem, az érintettek nem veszik zokon, hogy ilyen módon halhatatlanná teszem a nevüket. 🙂

A legelső, ilyen jellegű programjaim már számos alkalommal emlegetett gyerekkori barátommal, Vetlényi Dáviddal voltak. Egy házban nőttünk fel, ugyanabba az általános iskolába jártunk, a heavy metal mellett rengeteg közös témánk volt, mégis ez bizonyult a „legkisebb közös nevezőnek” az életünkben. Szinte kivétel nélkül mindig nála jöttünk össze meghallgatni az új szerzeményeket. Ilyenkor sokszor képzeltem/képzeltük azt, hogy egy koncerten, több előadó esetében fesztiválon vagyunk. 🙂

Kedvenc MK 27-es magnóm varázsgombjai

Közösen fedeztük fel és jártuk a budapesti lemezboltokat, elosztottuk egymás között, hogy ki mit vesz meg műsoros kazettán, vagy vetet fel „Bacsóéknál” (Herczeg Tamás, „Venom-os” bolt), később pedig a Marx (ma Nyugati) téri Viking lemezboltban. Otthon aztán közös hallgatás, átvétel, így végül jórészt ugyanazokat a zenéket birtokoltuk, az egyikünk műsoroson, a másikunk üres kazettára felvéve.

Hamar borult azonban ez az egyensúly, mert Dávidnak több olyan haverja, osztály- és edzéstársa is volt, akiktől rendszeresen kapott zenéket meghallgatásra, átvételre. Másrészt, ahogy azt a Judas Priest Killing Machine-jéről írt cikkemben is említettem, volt egy külföldi beszerzési forrása is, így eredeti, nyugati nyomású bakelitek (Iron Maiden – Powerslave, Manowar – Sign of the Hammer, Venom – Possessed stb.) is pörögtek nála, én pedig a különböző lejátszó- és felvevő-berendezések összekapcsolását követően otthon is élvezhettem ezeket.

Húszéves koromban elkerültem Egerbe, onnantól ezek a programjaink megritkultak, később pedig teljesen meg is szűntek. Adódtak viszont (gondolom, neki is) újabb lehetőségek. A főiskolán megismerkedtem Benjoe-val, elindítottuk a később Rattle Inc.-re átkeresztelt Metal Attack fanzine-t. Úgy emlékszem, szerkesztőtársammal nem voltak ilyen összeüléseink, csak később, amikor már mindegyikünk a maga útját járta. Akkor viszonylag sűrűn felkerestem őt műhelyében (Benjoe már a ’90-es évek elején is reklámgrafikával foglalkozott), ott mutatott zenéket, és kölcsön is adta ezeket, hogy ami tetszik, azt duplikálhassam magamnak. Így ismerkedtem meg a Type O Negative, a Marilyn Manson, vagy éppen a Korn muzsikájával.

Annál intenzívebb lett viszont a kapcsolatom – az ilyen közös zenehallgatások révén – két külsős kollégánkkal, Frőlich Tomival („Vectomi”) és Varga Vilivel („Vilmosh”). Tomi akkoriban, vagyis ’90-’91 táján Újpesten lakott, talán az anyukájával. A szobája plafontól padlóig poszterekkel volt kitapétázva, és úgy emlékszem, mindig szólt nála a zene. Rengeteg thrash metal és crossover előadót ismertem meg általa, egyesek idővel nagy kedvenceimmé váltak, mások felkerültek a „felső polc hátsó sorába”. Sok időt töltöttem nála; az biztos, hogy ott vettünk fel nekem zenéket, arra viszont nem mernék megesküdni, hogy el is hoztam tőle kazettákat.

Vili hozzá hasonlóan nagy zeneőrült volt. Nála is többször jártam Tatabányán (ő is nálam Egerben), és vagy ott vettük át nekem a zenéket, vagy adtam neki üres kazettát, és utólag szállította le nekem az átmásolt lemezeket. Az ő zenei ízlése akkor, a ’90-es években jóval szerteágazóbb volt, rengeteg különleges, nagyszerű csapatot ismertem meg általa, kezdve az Aerosmith-től és a Corrosion of Conformity-től a Mucky Pup-on és a Jane’s Addiction-ön át egészen a The Black Crowes-ig és a The Quireboys-ig.

Dávid barátomon keresztül ismertem meg a Budai fivéreket, Lacit és Gyurit, akik Budán, a Buday László utcában laktak. 🙂 Először még közösen jártunk fel hozzájuk, aztán leginkább már csak én. Úgy emlékszem, leraktam eléjük a „lemezlistámat”, amiről ők választottak, hogy mit vigyek legközelebb, én pedig személyesen néztem körül az ő kollekciójukban. Ez már a CD-s korszak volt, azt viszont nem tudom, hogy az ő hanghordozóikról írható CD-re vagy kazettára vettük át nekem a zenéket. Tőlük is többet hoztam, mint amennyit vittem, de itt azért működött valamiféle kölcsönösség.

Egyvalakiről kell még szót ejtenem, egyik jelenlegi „testvérlapunk” munkatársáról, akit éppen emiatt nem említenék a nevén. Vele úgy ismerkedtem meg, hogy a (hazai) Metal Hammer-ben meghirdettem eladásra a műsoros kazettáimat, ő pedig lecsapott rájuk. Találkoztunk, aztán lemezlistát cseréltünk (ezek már Excel-táblázatok voltak), majd én kölcsönadtam neki, amire a gyűjteményemből kíváncsi volt, ő pedig CD-re írta nekem, ami az ő kollekciójából felkeltette az érdeklődésemet. Ez az adok-veszek nagyon hamar egyirányúvá vált (amikortól már nem tudtam neki újat mutatni), és onnantól szinte kizárólag ő szállította nekem az árut. Soha nem jártam nála vagy ő nálam; rendszerint metrókijáratoknál találkoztunk, öt percre, amíg a cucc gazdát cserélt. Aztán onnantól, hogy előttem is feltárult az internet végtelen kincsestára, ez a fajta kapcsolat megszakadt köztünk. A mai napig összefutunk, koncerteken, interjúkon, de már „nincs szükségünk egymásra”.

Mint látható, talán a legelsőt leszámítva ezek a kapcsolatok elég aszimmetrikusak voltak, aminek talán a legfőbb oka, hogy a ’90-es évek egy jelentős részében nem voltam olyan anyagi helyzetben, hogy áldozni tudtam volna CD-kre, lemezekre, műsoros kazettákra. Amim volt, az még a ’80-as évekből vagy mástól származott. Az ezredforduló környékén aztán velem is meglódult a szekér, de az már egy másik történet.

Akikkel pedig annak idején együtt hallgattuk és ismertük meg a metalt, azok nagy részével nem, vagy csak nagyon szórványosan tartom a kapcsolatot. Számomra is meglepő módon a legtöbbet Vectomival találkozom, akivel ugyancsak volt egy hosszú, több évtizedes szünet a kapcsolatunkban. Mindjárt írok is neki, hogy küldjön egy Heti Ötös listát… 🙂

A szerző: Coly604 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*