Judas Priest: Ram It Down (1988)

1985-ben a Judas Priest úgy állt neki a Turbo felvételeinek, hogy meghódítják az amerikai slágerlistákat. Szó se róla, népszerűek, sikeresek voltak, de ők, illetve a Columbia kiadó még többet akart. Kétségtelen, hogy a Def Leppard és az Iron Maiden példája is ott lebegett Rob Halfordék szeme előtt. Az eredetileg dupla lemeznek (Twin Turbos) szánt anyagnak – két elődjéhez képest – kommerszebb, populárisabb, könnyedebb irányt szabtak, és nem rettentek vissza a gitárszintetizátorok alkalmazásától sem. Ma már tudjuk, hogy az ötlet nem jött be; megítélés kérdése, hogy kereskedelmileg megbukott-e a produkció vagy sem, hiszen az Egyesült Államokban platinalemez lett, és a Turbo-turné is hatalmas arénákban zajlott, zajos sikert aratva, a rajongótábort azonban alaposan megosztotta.

Miért fontosak ezek az előzmények? Azért, mert a Ram It Down dalait a stúdiózás, tehát a Turbo rögzítése folyamán írták meg, helyesebben mondva egy részüket, ergo „régi” felvételekről beszélünk. Tipton-ék még ekkor sem tettek le arról, hogy betörjenek a mainstream ligába, ami az is igazol, hogy ’87 folyamán a híres angol diszkó/pop-szerzőhármassal, Mike Stock-kal, Matt Aitken-nel, és Pete Waterman-nel két nótát rögzítettek, amolyan „lássuk, mi lesz belőle?”-alapon. Rob Halford így nyilatkozott erről: „Személy szerint úgy gondolom, hogy kurva jó lett a végeredmény. A Priest sosem félt kipróbálni új dolgokat. Az ilyesmi néha működik, máskor pedig nem. A dalok jól sikerültek, de nem illettek hozzánk, viszont kiruccantunk három napra Párizsba, ami jó kalandnak bizonyult. Az ötlet amúgy tőlem érkezett, és sosem szoktuk lehurrogni egymást, így megpróbáltuk. Néha nevetséges lesz, ami aztán kisül az ilyesmikből, de ezt nem tudhatod mindaddig, amíg nem csinálod meg az adott dolgot. Ebben az esetben is pontosan erről volt szó. Aláírtunk egy papírt, hogy ha már majd egyikünk sem él, megjelentethetik ezeket a dalokat.”

1987 decembere és 1988 márciusa között, Tom Allom producerrel álltak neki a munkálatoknak Ibizán, az Ibiza Sound, valamint Dániában, a Puk Recording stúdiókban. Négy tétel volt teljesen kész (Ram It Down, Hard as Iron, Love to the Death, Monsters of Rock – ezek készültek három évvel korábban), a többi szám vadonatúj volt. A Turbo lemezt övező negatív visszhangok hatására az album visszatért a színtiszta heavy metalhoz. Személy szerint nekem a Ram It Down a harmadik kedvenc Judas Priest-albumom a Screaming for Vengeance és a Defenders of the Faith után, sőt, ha nem tévedek, annak idején ez volt a belépőm hozzájuk. (Nagyjából ez idő tájt szereztem be a Point of Entry-t és a Turbo-t is.)

Minden túlzás nélkül állítható, hogy a címadó dal a zenekar egyik leggyorsabb, legbrutálisabb szerzeménye, dinamikájában simán a Screaming for Vengeance és a Freewheel Burning szintjén mozog. Úgy vélem, hogy hangzás tekintetében is visszatérés történt, ugyanaz a gyilkos, futurisztikus, kemény megszólalás jellemzi a lemezt, mint a Defenders of the Faith-t. És ha már a gyorsaságot szóba hoztam, a Hard as Iron is ebbe a kategóriába tartozik, igaz, egy árnyalatnyival lassabb a címadónál. Itt-ott azért „visszakacsintanak”, visszautalnak a Turbo-ra, ugyanis a Glenn Tipton/K. K. Downing gitáros páros ezen az anyagon sem átallott gitárszintetizátorokat csatasorba állítani, illetve a laza, szellős Heavy Metal, Love Zone, Come and Get It trió is a kommersz megközelítést sugallja.

Erre a lemezre került fel a Judas Priest egyik legnagyobb, legklasszikusabb nótája, mégpedig az epikus, lúdbőrözést kiváltó Blood Red Skies. A Love You to Death és a Monsters of Rock a csapat komorabb oldalát domborítja ki, míg az I’m a Rocker egyfajta hitvallásként aposztrofálható. Chuck Berry Johnny B. Goode-átiratát az 1988-as Anthony Michael Hall komédia filmzenéjének szánták, végül a korongon kapott helyet, egyben ehhez forgattak klipet és ez jelent meg single-ként – B oldalán a Rock You All Around the World élő verziójával –, ahogy a Ram It Down/Heavy Metal is kijött kislemezen.

Eredetileg egyébként a Thunder Road szerepelt volna az anyagon, azonban a bandát megkérték, hogy a Johnny B. Goode feldolgozását készítsék el. A dalból néhány rész bekerült a feldolgozásba, a Thunder Road pedig a Point of Entry 2001-es, remaszterizált verzióján hallható. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy akkoriban Dave Holland dobos (R.I.P.) egészségügyi problémákkal küzdött, így a Dániában zajló felvételek folyamán dobgéppel dolgoztak.

Noha a rajongók arany-státuszba repítették a korongot, a végeredmény fogadtatása korántsem volt pozitív. A kritikusok azzal érveltek, hogy a Judas Priest nem mutatott fel új, kreatív ötleteket, és dalszerzés terén gyengébb volt, mint elődei. Ugyanakkor Halford véleménye az volt, hogy ez egy nagyon kemény album, míg a gitárosok úgy nyilatkoztak, hogy egy csomó riff hasít rajta. Ezen kívül az énekes hozzátette, hogy rögzítették a Rolling Stones Play with Fire című dalát is (amely az 1965-ös Out of Our Heads album amerikai verzióján szerepelt), és szégyen, hogy nem került fel a Ram It Down-ra.

Ez volt az utolsó album, amelyen Dave Holland játszott, és amelynek a producere Tom Allom volt; a szakember idén, a Firepower-re tért vissza. A május 17-én napvilágot látott albumot a Mercenaries of Metal Tour keretén belül népszerűsítették (Angliában és az öreg kontinensen a Bonfire, szintén a brit és az észak-amerikai állomásokon pedig a Cinderella volt a vendégzenekar, illetve utóbbiakon a Slayer is fellépett Halford-ék előtt). Egy amszterdami (Roxy Club – 1988. április 3.) bulit követően (itt forgatták a Johnny B. Goode klipjét is) május 7-én keltek útra, és október 23-án játszották utolsó koncertjüket, a Ram It Down-t reklámozandó. A fellépések alkalmával a Come and Get It, az I’m Rocker, a Ram It Down, a Heavy Metal, illetve a Johnny B. Goode kerültek terítékre, legközelebb pedig a Retribution (I’m a Rocker), illetve az Epitaph világ körüli turnéján (Blood Red Skies) tűztek műsorra egy-egy dalt a Ram It Downról.

Kétségtelen, hogy igazából a Painkiller-re szívták fel magukat, ekkor fordultak egy sokkal súlyosabb, durvább irányba, én azonban amondó vagyok, hogy a Ram It Down-ra sem lehet egy rossz szavunk, egyáltalán nem számít kakukktojásnak a diszkográfiában, az életművük egyik legjobbja. Ha a komolyabb áttörés nem is jött össze nekik, teljesen nyilvánvaló és egyértelmű, hogy nélkülük teljesen más képet öltene az egész metal mezőny, hiszen generációkra voltak és vannak felbecsülhetetlen hatással.

A szerző: Dávid László512 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*